[Naplóm]

Vigyázó szemetek!

2023. január 16.

A jászberényieket többször figyelmeztették, rosszul járhat a város, ha nem kormánypárti városvezetőt és testületet választanak. A jászberényiek többsége karakán polgár, nem enged a megfélemlítésnek. Nemcsak a kormánypártot küldték le a pályáról. Ami Szolnokról is érdekes.

Akit csak egy picit is foglalkoztat a hazai közélet és a helyi politika, az nem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagyja mindazt, ami január 15-én Jászberényben történt. Pártállástól és pártszimpátiától függetlenül mindenkire igaz, hogy "vigyázó szemetek Jászberényre vessétek!". Merthogy a Jászság fővárosának 2019 óta immár harmadik önkormányzati választása mindenki számára szolgálhatna tanulságokkal. Még akkor is, ha a minimális részvétel mellett általában óriási győzelmekről zengő, Jászberényben nagyarányú részvétel mellett méretes pofonba beleszaladók most igyekeznek úgy csinálni, mintha ennek a vasárnapnak a legnagyobb eseménye a szolnoki Rumi-klub foglalkozása lett volna. Le lehet törölni közösségi felületekről oldalakat, eldugott mínuszos hírré lehet tenni a jászberényi eredményeket, mindezek nem változtatnak semmin. Szolnokról is érdemes a Jászberényre tekinteni!

Jászberényben ugyanis nemcsak a kormánypártot küldte le a helyi pályáról a választók nagytöbbsége, de ugyanez a sors jutott a hazai közéletet és az emberek lelkét immár két évtizede mérgező másik "vezér" pártjának és emberének is. Ne feledjük, ez utóbbi olyan szépen bazsevált együtt a kormánypártiakkal a 2019-ben megválasztott jászberényi polgármester és testület megbuktatásán, hogy nyugodtan kérheti Győzike után a következő narancsszínű tagkönyvet (a kettős tagság ezeknél a pártoknál amúgy sem kizárt). Aki csak egy picit is képes gondolkodni, annak ezek után fikarsznyi kétsége sem lehet afelől, hogy a lilapárt nem több mint a kormánypárt ügyesen kitalált fiókszervezete, amely ugyanúgy érdekeltek a jelenlegi mocsár fenntartásában. Persze kétségem sincs afelől, hogy a jászberényi vesztesek ma már ezerrel gyúrnak az új testület többségének felbomlasztásán, szétrobbantásán, bízva egy újabb időköziben. Nem felfogva, hogy az elmúlt három voksolás tendenciái alapján a következő szavazáson hírmondójuk se marad Jászberényben.

És nehogy azt gondolja bárki, hogy a fenti soroknak nincsenek szolnoki analógiái!

Reménykedhetünk abban is, hogy előbb-utóbb Szolnok és Jászberény sorsára jut. Lassan nálunk is szégyen lesz bármelyik jelenlegi párt logójával a helyi ügyekért síkra szállni. Mert ugye az elmúlt hetekben a legnagyobb jászberényi mutatvány az volt, hogy a jelöltek miként tagadják le pártkötődésüket, pártállásukat, mert úgy tűnik, azok a logók már nem hoznak, hanem visznek, hogy egy klasszikust idézzek: ?csak a szégyen jár vele?. Mintha valami hasonló játékot játszott volna már ez az ország a nyolcvanas évek végén, csak akkor az egyetlen párthoz való kötődést próbálta mindenki letagadni, és mindenféle reformkörök meg népi kezdeményezések és civil szervezetek nevében próbált átmenteni. Nincs új a Nap alatt. Szolnokon sem.

Tessék felidézni a tavaly júniusi, szolnoki, időközi önkormányzati választást! Volt pártlogó? Volt titkolózás a párthovatartozás körül? Na, ugye! És vigyázó szemükkel azt is észreveszik, hogy a kormánypárt szekerére felkapaszkodni akarók milyen civil szervezetek nevében hoznak össze manapság nagyon jó, de ki tudja, miből finanszírozott, "előkampány" programokat a különböző városrészekben? Legkésőbb másfél év múlva önkormányzati választás lesz Szolnokon is. Ne hagyják magukat már most becsapni! Persze, lehet, hogy a Hazafias Népfrontot is feltámasztják majd, hiszen az elvileg a párton kívülieket próbálta tömöríteni a pártállamban. Mondom, nincs semmi új a Nap alatt! Bár vakoknak nehéz elmagyarázni milyen a napsütés.

Valami törékeny, halovány napfény január 15-én megcsillant a Zagyva középső szakaszánál. Vajon jut belőle valami Szolnokra is?

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Épülő új városközpont
A hetvenes évek elején járunk a már épülő Vízügyi székház akkori legmagasabb pontján. Balra az SZTK, jobbra az Ady Endre út, távolabb az ÁÉV székház, a közgé kollégiuma, de még sehol a 24 emeletes. Újabb fotó a MNL szolnoki levéltárában őrzött 43. számú ÁÉV archívumából.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Küry Albert közterületi emléktáblája
Születésének 150. évfordulóján leplezték le dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok megye utolsó Monarchiabeli alispánjának emléktábláját annak a háznak az utcafrontján, ahol hivatalától megválva, élete utolsó éveit töltötte. A Madách utca 49. szám alatti emléktábla felavatásában nem kis szerep jutott a háza mai lakójának.

A Szoborpark további képei