Vegyi háború

A Tiszamenti Vegyiműveket 1997-ben megvásároló nagyvállalkozó, aki alig harminc év alatt lett az ország ötödik leggazdagabb embere, úgy állítja be a szolnoki gyár körül az elmúlt hónapokban zajló eseményeket, hogy amögött az ugyancsak alig három évtized alatt az ország leggazdagabb emberévé lett bankár machinációi állnak. Az 1951-ban alapított és közel négy évtizeden keresztül állami vállaltként működő, és így a mi közös pénzünkből fejlődő gyár jelenlegi tulajdonosa azt is sejteti nyilatkozataiban, hogy a szolnoki ipar egykori zászlóshajójának megszerzése vagy ellehetetlenítése érdekében ellenfele - azaz egykori vadásztársa, kártyapartnere és néhai hitelezője - a különböző hatóságokat, sőt a rendőrséget is felhasználja.

Ami az én olvasatomban annyit tesz, hogy két csóró gyerekként született, elsőgenerációs magyar milliárdos, a hetvenes évek Olaszországát megszégyenítő, calabriai módszerekkel harcol egymással. Ettől pedig teljesen elképedek, elfog a szorongás, és fel kell tennem a kérdést: hol élünk? Illetve csóró gyerekkorom emlékeit ugyanolyan csóró felnőttként idézve azt is hozzá kell tennem: ilyen felnőttkort képzeltem?

Be kell vallanom, hogy nem. Tényleg hittem abban, hogy mire őszülő halántékom lesz, a rendőrség függetlensége például megkérdőjelezhetetlenné válik. Fel sem merülhet, hogy csak a keményöklű Piedonék lehetnek becsületesek, miközben a kollégáik is ellenük fordulnak, mert a polip csápjai mindent fognak. Márpedig a Szolnok egykori büszkeségének számító, valamikor több ezer embernek munkát adó cég körüli események azt sejtetik, hogy bizony a rendőrség is kötélen rángatott, fel- vagy kihasznált szereplő ebben a játékban. Ami markolóval ássa alá a bűnüldözésben és az igazságszolgáltatásban vetett, egy európai demokráciában nélkülözhetetlen közbizalmat.

Nem vagyunk jobb helyzetben a különböző állami hivatalok megítélése tekintetében sem. Az egykori Vegyi lakótelep, strand, focipálya és művház szomszédságában zajló események rájuk is a befolyásoltság kétes fényét vetik. És lehet, hogy nem így van, de ebben a "vegyi háborúban" még egyetlen állami szervezetnek sem sikerült minden kétséget kizáróan igazolnia a közvélemény felé, hogy senkinek sincsenek a zsebében. Még véletlenül sem gazdasági érdekek mentén, megrendelésre cselekszenek, hanem a közjó, a köz védelme érdekében. Már csak azért is, mert a szolnoki vegyi mégiscsak egy rettentő veszélyes üzem, és nagyon nem esne jól, ha az oligarcha udvarban zajló adokkapoknak mi lennénk az áldozatai. Legrosszabb álmainkban idézzük fel az 1984-es indiai Bhoplaban bekövetkezett vegyi katasztrófát. Hangosabban: a fiúk nem fekáliával gurigáznak Szolnok határában!

Persze az is lehet, hogy ez az egész egy minden mozzanatában tiszta, megkérdőjelezhetetlenül törvényes sztori, amit csak a felek fújnak fel cicaharccá. Igaz, a negyedik hatalmi ág összezuhanása miatt semmi esélyünk az igazság megismerésére. Mert a sajtó ebben a játékban is csak üzenő füzet: lehozza a partiban lévők közleményeit, nyilatkozatait, kis túlzással visszabüfizi mindazt, amit az érintettek hallani szeretnének. Azaz nem tölti be az ellenőrző, tájékoztató funkcióját, ami pontosan akkor baj, és ugyanolyan következményekkel jár, mint az igazságszolgáltatásba vetett bizalom megingása. Hisz olvastunk, láttunk, hallottunk valahol erről az egész perpatvarról egy objektív, tényfeltáró riportot? Nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban közvetítő kocsik sorakoznának a gyár kapuja előtt, minden hírben valami újabb tény derülne ki, mert a független és bátor újságírók teszik a dolgukat, azaz helyettünk és nekünk derítik ki az igazságot.

Így azonban nekünk nem marad más lehetőségünk, mint bízni a jövőben. Vagyis a jövő történészeiben. Akik pár évtized múlva talán majd kideríthetik, pontosan mi is történik az egykori Tiszamenti Vegyiművek környékén 2019-ben, és kik milyen szerepet játszottak vagy kaptak ebben a ma nem éppen dicső sztoriban.