Őszintén mondom, hogy pontosan értem, a szolnoki – ezúttal lakásfelújításban utazó – vállalkozók mit is gondolnak önmaguk reklámozásáról. Egy: a jó mesternek nem kell reklám, korábbi ügyfelei kézről kézre adják. Kettő: a Facebook mindennek az origója, elegendő ott jelen lenni. Három: lehet, hogy a világháló nemcsak a közösségi oldalakból áll, talán érdemes máshol is hirdetni. Négy: talán a hagyományos reklámok (pl. újság, szórólap, utcai tacepaó) is hozhatnak megrendelést. Öt: a külföldön dolgozó mesterek és az idehaza vágtató lakásépítési és felújítási kedv miatt úgysincs felesleges kapacitás, inkább meg se találjanak. És mindezek különböző variációi.

Elmondom, én mit gondolok a szolnoki – ezúttal lakásfelújításban utazó – vállalkozók reklámjairól. Egy: szerintem sokan, sok témában körön kívül vagyunk, tehát az ismerősök meg korábbi ügyfelek ajánlásaiban csak az egyszemélyes, mikro-mikro vállalkozók bízzanak, ugyanakkor irigylem, aki így tud működni. Kettő: már sokszor leírtam, hogy a Facebook olyan, mint a kocsmák, ha nem ugyanabba járunk, nem fogunk találkozni, azaz ha a vállalkozó nem ismerősöm, sőt esetleg az ismetőseim egyikének sem az, és nem költ hirdetésre a Metaverzumban, akkor nem fogunk egymásra találni. Három: a világháló egyéb bugyraiban elhelyezett hirdetés meg olyan, mint a kert, azaz csak akkor szép, ha rendszeresen ápolják. Nem működő email címek, rég elhagyott telefonszámok, évek óta nem frissített honlapok az igénytelen iparosok virtuális bűzlő lábnyomai. Négy: szerintem a hagyományos reklám még mindig van annyira hatékony, mint a netes vaktában lövöldözés, de tudom, hogy kihaló félben lévő boomer vagyok. Öt: szerintem hamarosan vége a jó világnak, de esküszöm, visszavágok az öntelt, már-már művészi allűrökkel megáldott mestereknek.

Konkrétan. Öt vállalkozást találtam, akikről úgy gondoltam, szolgáltathatnának nekem. Öt e-mail címre küldtem el a levelemet, amelyben konkrétan leírtam, mit szeretnék. Egy helyről semmiféle válasz nem érkezett. Egy helyről viszonylag gyorsan jött a válasz, hamar érkezett a mester, és még az ajánlat sem késett sokat. Igaz, az ajánlat két sor volt: anyag, munkadíj. A harmadik helyről a megbeszélt körülbelüli időponthoz képest magyar mesterit késve, de jöttek, profin mértek, kérdeztek, számoltak, soha többé nem jelentkeztek. A negyedik jelölt nagy nehezen megtalálta a címet, centit, tollat, papírt tőlem kért kölcsön, a korábbiaknál ötször többet beszélt, és rengeteg házi feladatot adott. Az ötödik elfelejtette az első időpontot, de legalább elnézést kért, és a következőre pontosan érkezett, mért, érvelt, magyarázott és azonnal időpontot és ajánlatot adott.

Túl vagyunk rajta. Azt hiszem, jól választottam, amit csak azért írok le, hogy magamnak is rögzítsem. A jó mester soha nem dolgozik egyedül, hisz létra kell, anyag kell, vágni kell, nézni kell, haladni kell. A jó mesternek olyan szerszámarzenálja van, mint aki egy barkácsbolt kirablásából érkezett, mert sok minden nem úgy van, nem ott van, nem oda kell, leállni, másnap jönni pedig nem lehet. A jó mester és emberei időben érkeznek, az elvállalt munka minél gyorsabb elvégzésében érdekeltek, azaz nem evéssel, dohányzással, telefonálással, kvaterkázással töltik az idejüket. Sőt, a jó mester és emberei szépen beszélnek, mert nálunk nem szokás a trágárkodás, és ha már őriznem kell őket, nem is szeretnék egy napig sem mocskos szájúak között ücsörögni. Az pedig maga a tökély, ha a mester és emberei összetakarítanak maguk után, a szemetüket pedig elviszik, azaz nem csinálnak nekem külön programot a hulladékudvarok felkeresésére.

Tudom, nem vagyok könnyű eset. De azért a pénzért, amiért elég sokat kellett dolgoznom, szeretem valódi megrendelőnek, vevőnek, ügyfélnek, mi több „királynak” érezni magam. Nem könnyű, de összejöhet. Összejött.