Tapasztalatból tudom, hogy egy település képviselőtestülete első körben olyan napirendeket tárgyal, amelyek a jegyzők és a polgármesteri hivatal ügyintézői számára, a napi ügymenet szempontjából fontosak. Mert működtetni kell a települést, mert kismillió törvényi előírásnak kell eleget tenni, mert a hivatal pontosan tudja, mi a teendő, de a döntést mégiscsak a képviselőknek kell meghozniuk (még ha olykor el is vesznek a paragrafusokban), hogy aztán a felelősség is az övék lehessen. Ezek után jöhetnek azok a témák, amelyek a polgármesteri hivatalban választás, vagy választottak révén ülők – többnyire a polgármesterek, nagyobb helyeken alpolgármesterek, még nagyobb helyeken tanácsnokok és kabinet tagok – számára fontosak. Mert az adott téma valamiért közel áll a szívükhöz, mert esetleg rácuppantak egy ügyre, netán valaki rajtuk keresztül érte el, hogy az az ügy fontos legyen. Ezeket követhetik a többségben lévők javaslatai, majd a többséghez közel álló vállalkozók és civilszerűek ügyei, végül pedig – hiszen demokráciában élünk – a kisebbség előterjesztéssé formált felvetései. Mivel normális időkben havonta vannak közgyűlések, amelyeknek vannak időbeli korlátai (éjfélkor ki tud még figyelni), a napirendre vehető témák száma erősen korlátozott.

E korláton táncolva jöhetnének azok a javaslatok, amelyeket a hivatali útvesztőktől és a testületi birkózásoktól távol állók, leginkább alkalmanként, legkevésbé politikai haszonszerzéstől motiválva, őszinte lokálpatriotizmustól vezérelve szeretnének felvetni, esetleg valamilyen támogatást a hátuk mögött tudva megvalósítani. Csak hát általában a rengeteg napirendben megjelenő sok munka miatt pont ezekre nem jut idő. Vagy szándék, hajlandóság, akarat. Netán az a válasz, hogy mondják el az évente egyszer tartott közmeghallgatáson, vagy keressenek hozzá támogatót a testületben, és csússzanak bele a helyi politikai iszapbirkózásba. (Hiszen, ma Magyarországon hiába van egy jó ötlet, oldalakhoz sorolódik aszerint, ki mondta először. Agyrém.)

Persze lehetne ezt másként is, és a fővárosi közgyűlés mostanában épp erre tesz kísérletet. Az egyeztetés után lévő javaslatuk arról szól, hogy minden 14 évesnél idősebb – hiszen mielőtt valaki először voksolhat, már simán nagykorúvá válhat – budapesti polgár formálhatja a közgyűlés napirendjét. Persze csak akkor, ha a törvényeket nem sértő felvetéshez tízezer fővárosi (a lakosság nagyjából 0,5%-a) aláírást sikerül 60 nap alatt megszereznie. Ám, ha ennyi nem jön össze, csak ezer vagy annál több, a főváros illetékeseinek már akkor is egyeztetniük kell a téma kezdeményezőivel.

Nagyon durva számítás szerint, az arányok megtartásával, a 70 ezres Szolnokon ez azt jelenthetné, hogy 350 szolnoki már napirendre vetethetne ügyeket, de már 35 fő aláírása esetén is tárgyalnia kellene a városházának a kezdeményezővel. A hivatalban és a testületben ülve tudom, hogy ez elsőre agyrém, mert azt lehet mondani, azért vannak a választások, hogy a választottak döntsenek. De a hivatali irodák okozta vakságot, pártállástól függetlenül, egy kis empátiával le is lehet vetkőzni. (Mert mondjuk olyan is előfordul, például a főváros második kerületében, hogy a polgármester a lakossághoz, a választóihoz fordul, tegyenek javaslatot a kerület védendő épületeire, értékeire.)

Persze jól tudom, hogy miként a Magyar Államvasutak is remekül működne, ha az utasok nem akadályoznák a munkavégzést, és olyan iskolák is vannak, ahol minden probléma forrása a diák, így előfordulhatnak települések és polgármesteri hivatalok is, amelyek a polgárok – pláne a gondolkodó, beleszólni akaró, véleményt megfogalmazó polgárok – nélkül tudnák a legjobb teljesítmény nyújtani. Csakhogy a jövőben ez elég nehéz lesz, ha az ország legnagyobb településén a módszer beválik és működik. Milyen szép lenne, ha Szolnok nemcsak nézné, vagy csupán politikai okokból lózungokkal kritizálná a pesti találmányt, hanem a választópolgárait valódi polgárnak nézve ezen a téren meghaladná Budapestet!