[Naplóm]

Szerkesztői kesergés

2012. június 06.

Tisztába vagyok azzal, hogy a blogSzolnok nem egy országos jelentőségű médium. Mert leginkább csak a Szolnokon fontos témákról ír. De mit tegyek, ha a nekünk fontos MÁV strandról a fővárosban székelő MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságtól lehet informálódni. Pontosabban nem lehet.

"Soha nem büszkélkedj azzal, hogy ki mindenkivel nem sikerült interjút készítened!". Intett többszöris az újságíró pályán már legalább négy évtizedet eltöltött kollégám, utalva ezzel arra, hogy a sikertelenségben sokszor nekünk is részünk van. Mint mondta, erre akkor jött rá, amikor a nyolcvanas évek elején potyára utazott Irakba, hogy a Magyar Rádió számára mikrofon végre kapja az akkor éppen baráti Szaddám Huszeint. Ehhez képest persze pitiáner dolog, hogy nekem a Magyar Államvasutak Zrt. - egy picit a saját cégem, hiszen az állam én is vagyok, azaz az én adómból is tömködik a lyukait - Kommunikációs Igazgatóságát nem sikerül szóra bírnom immár vagy két hónapja.

Tulajdonképpen csak azt szerettem volna elsőre megkérdezni, hogy a szolnoki MÁV strandról ki tud felvilágosítást adni, mert a lassan háromnegyed évszázados sportlétesítmény idén sem fogad vendégeket, és némi állagmegóvás mellett lassan, de biztosan pusztul. A MÁV informatikusai nagyon ügyes emberek, hiszen, ha a megadott - nekem telefonon is javasolt - sajtós címre küldünk egy e-mailt, akkor pillanatokon belül jön a válasz, miszerint levelünket megkapták, és legyek türelemmel, amíg a munkatársak dolgoznak az ügyön. Azt hiszem, három ilyen levelem van már, mert az első, a második és a sürgető e-mailemre is egy ilyen, ember által nem látott automatikus választ kaptam.

Pedig olyan jó lenne megtudni, hogy ha a Horthy-korszakban, a második világháború előtt fontosnak tartották a munkás testedzést, ezért felépült a szolnoki MÁV-strand, a Rákosi-korszakban annak ellenére nem dózerolták le, hogy Horthy idején épült, sőt a Kádár- rendszer sem látott semmi kivetnivalót a két előd által fenntartott sporttelepben, akkor immár ez az európai, rendszerváltás utáni ?mindig az előzőek a hibásak? rendszerünk, mi a radai rossz nyavalyát akar kezdeni a fürdővel. Nem kötekedésből, piszkálódásból, a leterhelt munkatársak további leterhelése okán, hanem egyszerűen azért, mert érdekel, hogy ez az érték meddig rohad még.

Tudom, hogy a MÁV-ot éppen átalakítják. Arról gőzöm sincs, hogy csak az én életemben hányadszor. De hát attól, hogy a kórház élére új igazgatót ültetnek, a nővérke még kiviszi az ágytálat! Mondhatnám azt is, hogy vezérigazgatótól és szervezeti formától függetlenül a vonatok is járnak, de inkább nem mondom, mert per pillanat a nővérkék megbízhatóbbak, mint a masiniszták.

Persze ennek a cikknek az égvilágon semmi értelme, mert a MÁV-nál, az én pénzemből (is) kellemesen fizetett alkalmazottak fizetése se több, se kevesebb nem lesz attól, hogy egy vidéki médium megkapta vagy sem a kért információt. Mint, ahogy attól sem követett még el harakirit a MÁV-nál senki - szemben a Japán vasúttársasággal -, amiatt, hogy késett egy gyorsvonat. Hová is jutna ez az ország, ha mindenki ennyire a szívére venné a munkáját?

Tehát, immár másfél hónapja nem tudom megírni, mi lesz a MÁV strand sorsa. Holott nemcsak nekem, de elég sok szolnokinak is volna köze hozzá.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Weinstock-Nerfeld kooperáció
Az elsőre csak a szolnoki zsinagóga megörökítésének tűnő képeslap a mai Tiszai hajósok terén egykor álló szökőkutat, a Szapáry utca jelenlegi elejének száz évvel ezelőtti házsorát, na meg két üzleti "zseni" kooperációjának emlékét is őrzi. Weinstock Ernő fotójából Nerfeld Ferenc adott ki képeslapot.

Az Album további képei
 

AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Emlékül maradt madarak
A Boldog Sándor István körút piaccal szembeni házsorára valószínűleg 1959-ben került fel Madarassy Walter - egy évvel később Munkácsy-díjjal is kitüntetett - szobrászművész hat darab, lemezdomborítással készült műve. Ma már csak az Ady Endre úthoz legközelebbi van a helyén.

A Szoborpark további képei