A legnagyobb közösségi oldalt látogatva szinte napi rendszerességgel értesülhetek Szolnok újabb és újabb sikereiről. És bár tudom, az az elvárt állampolgári magatartás, ha mindenről ugyanazt gondoljuk – miként ez elhangzott a Szomorú Jézus avatásán (nem, nem Rákosi vagy Kádár alatt!) -, ideológiailag még nem vagyok elég képzett, ezért sikereink láttán nem lájkot nyomok vagy tapsikoló emojit teszek a poszt alá, hanem elbizonytalanodom. Nem vagyunk egyformák, meg vannak olyanok, akik a kákán is csomót keresnek, ráadásul nem képesek örülni semminek. Akárhogyan is igyekszem, olykor rám tör egy furcsa kór: gondolkodom vagy emlékezek. Ezeket kéne gyorsan abbahagyni.

Mert akkor nem jutnának eszembe azok az évek, amikor a szolnoki felsőoktatási intézményben – arra már nem emlékszem, hogy akkor éppen mi volt a neve, vagy kihez tartozott – több ezer diák tanult. Ezt leginkább onnan tudtam, hogy volt saját könyvtáruk, hallgatói lapjuk, csak nekik szóló rendezvények (hetente több is), sőt felverték a városban az albérlet árakat, és voltak szolgáltatók, akik alapvetően belőlük éltek. És nekem úgy tűnt, szűk másfél évtizeddel ezelőtt a Tiszaligeti Campus is azért épült, mert volt perspektíva a helyi felsőoktatásban, ami – ne feledjük, mert a szolnokiak számára ez volt benne a legfontosabb – a helyi gazdaságnak is nagyon jót tett. Egyszerűen azért, mert máshol megkeresett, de itt elköltendő forintokat hozott a városba.

Aztán valahogy az egész megszűnt, eltűnt. Pedig akkor még háború sem volt. Bár lehet, hogy Soros szippantotta fel, mint ereszakrobata egy csík anyagot. Láthatatlanná vált a szolnoki felsőoktatás, eltűntek a helyben pénzt költő hallgatók. Itt csak az újabb és újabb sikerek bejelentései maradtak, hogy éppen kihez csapták az ingatlant, vagy mit fognak majd itt oktatni. Most meg az 529 (!!!) – a három felkiáltójel idézet!!! – elsőéves. Akik így annyian vannak, mint egy jobb középiskola diáksága. Bár azt nem tudjuk, hogy ők nappalisok, távoktatásban résztvevők vagy levelezősök, azaz okításuk közben mennyi időt fognak a városban tölteni és költeni. Ki kell-e költöztetni miattuk a covid után felszámolt városi kollégiumból az ott szobákat kapó ázsiai vendégmunkásokat? Neki kell-e állni a Tisza szálló tatarozásának, hogy ott gólyabált rendezhessenek? Épülnek-e a Tiszaligetben hallgatói lakások, miként a cívisvárosban, a Debreceni Egyetemhez vezető utcák mentén? Addig kellene abbahagyni az ilyen kérdések feltevését, amíg nem késő.

De miként egy nagy, egyre többet idézett gondolkodónk mondta: ahol tó van, ott lesz béka is. Azaz, ahol siker van, ott lesznek fanyalgók is. Akik ahelyett, hogy felállva, ütemesen tapsolnának és éljeneznének, azon gondolkodnak, miért kell minden varjúból énekesmadarat csinálni. Csak azzal, hogy többször, sokaknak és látványosan elmondjuk, hogy a varjú egy jó énekes. A propagandától az lesz? Miért nem lehet inkább szembenézni a tényekkel: a varjú nem énekesmadár. A szolnoki felsőoktatásban rejlő lehetőségeket pedig az elmúlt másfél évtizedben sorra szalasztotta el a város. És ezzel nem az a legnagyobb baj, hogy nem vagyunk rajta a tudományos térképeken, nincs a városban kimagasló minőségű oktatói réteg, azt itt tanulók közül nem maradnak sokak a városban, ezzel észre épülő iparágakat vonzva ide, hanem, hogy a helyi gazdaság egyik fontos lábát elsorvasztottuk. Propaganda ide, sikerek kommunikálása oda. Aki nem hiszi, nézzen szét Egerben, Veszprémben vagy Kaposváron.

Vagy nyomjon újabb lájkokat az újabb sikereket bemondó képes, egyetlen kétségbevonhatatlan állítást tartalmazó posztok alá. Ha elegen, elég sokszor teszik, akkor megtörténhet a varázslat, és minden poszt igazzá válik. Vagy, ha nem, majd találunk bűnbakot.