[Naplóm]

Lakásfogságban (2.)

2020. április 07.

Huszonkettedik nap. Téli időt mutató kvarcóra. Vágyakozás a vasúti helyjegyfoglalás iránt. Hogyan kell házat alapozni? A másfél éves Csabikával tanulmányozzuk. Éjszaka felbőgő motorok, és békén hagyott rendőrök. Egy öreg fenyő, egy fiatal vérszilva és megfigyelt madarak. Így telnek a napok.

Van egy klasszikus kvarcórám, amit csak akkor szoktam felcsatolni, ha dolgozni megyek. Ma reggel ránéztem. A téli időszámítás szerint jár. Ha jól számolom, huszonkettedik napja nem volt a csuklómon. Ennyi ideje tart a koronavírus miatti lakásfogságom. Azóta próbálok az itthoni íróasztalom mellől dolgozni, a lehető legtöbb mindent megoldani a világháló és a telefon segítségével. Jobban belegondolva, több mint három hete nem öltöztem fel úgy, ahogy munkába szoktam járni. Mert itthon kényelmesebb egész nap pólóban meg melegítőben ülni a gép előtt, senki se látja, miben telefonálok. Nem tudom, mikor jön el a pillanat, hogy egyik reggel rendesen felöltözök, a borotválkozást se hagyom ki, felcsatolom a kvarcórámat, beállítom, és... És lehet, hogy ugyanúgy leülök az itthoni íróasztalom elé, és "kiöltözve" folytatom a home office-t. Pedig, de jó lenne már tényleg elindulni! Vagy legalább azt tudni, mikorra foglaljak helyjegyet, mert azt se tettem negyedik hete.

Persze, ne siránkozok, kitartok.

És már olyan dolgoknak is tudok örülni, hogy velünk szemben építkeznek. Még ősszel bontottak el egy legalább száz éves szolnoki házat, aztán sokáig nem történt semmi. Valószínűleg véletlenül, de a vészhelyzet kihirdetésével egy időben kezdődött el az új társasház építése. Naponta figyelhetem, hogy is zajlik egy ilyen munka. Először mindent nagyon alaposan kijelöltek. Másnap jött egy fúrógép, meglepően mély lyukakat fúrt, amibe vasszerkezet meg beton került. Ha jól emlékszem, ezt követően kiszedtek egy csomó földet az aprócska telekről, elegyengették a talajt, és elkezdtek vasszerkezeteket összeszerelni, amik már kiadják a ház alaprajzát. Tegnap zsaluztak, szigetelőanyagokat raktak le, közben talán a közművekkel is babráltak, és ha jól sejtem, ma már jön a beton. A földszinten lakó másfél éves Csabikával együtt élvezzük a nagy gépek érkezését. Kész tanulmány, ahogy dolgoznak. Meg öröm, mert legalább az építkezéseken nem állt meg az élet. De azért a falazást már nem szeretném élőben követni.

Persze igyekszem fegyelmezett lenni. Magamat szórakoztatom.

Például esténként, nyitott ablaknál, amikor olyan csendes a belváros, mint talán soha, olykor belerondítanak az idillbe felbőgő autók és motorok. Jól hallhatóan köröznek a belváros útjain, sofőrjeik nem kímélik a gázpedált meg a gázkart, és minden bizonnyal az ülésükre élveznek gyönyörűségükben, hogy milyen nagy zajt tudnak csinálni. Ilyenkor egyrészt eszembe jut Bödőcs Tibor örökbecsűje a búcsúszentlászlói hasonló élményekről. Másrészt éppen elkezdek mélázni azon, hogy azok a primitívek, akik jó szórakozásnak tartják - majdnem a gondolni szót használtam, de esetükben fejidegen lenne - éjszaka Szolnok utcáin bőgetni a járgányaikat, vajon csak engem zavarnak-e. Már majdnem rendőrért "kiáltok", de elszégyellem magam: van azoknak fontosabb dolguk, mint agyatlanokat kergetni és jobb belátásra bírni. Meg aztán milyen jó lenne már újra az utcán vonuló részegeket is hallgatni éjszaka.

Persze, annyira nem, de azért visszasírom azokat az éjszakákat.

Talán visszajönnek, mint a március közepén egyszer már felbukkant, aztán hóra váltott kora tavaszi. Mert, ha már nem lehet kilépni a lakás ajtaján, legalább az erkélyre had menjek ki! Ott is tudok dolgozni, és közben még a szabadban is vagyok. Fejem fölött egy több évtizedes fenyőfa, rajta madarak vircsaftja. Szemben egy csemetekorától nőni látott vérszilva, amit megtépázott a márciusi tél, de így sem tudok betelni vele. Lent pedig szemtelen fekete rigók, akik már nem félnek senkitől, és olyan zajt képesek csapni a lehullott levelekkel, mintha egy csorda közlekedne. Ha végre kiülhetek az erkélyre dolgozni, növényeket meg állatokat figyelek. Pedig nem szoktam.

De hát új szokásokat hozott ez a lakásfogság. Gyűröm. Gyűrjük. Mást nem nagyon tehetünk, mint kitartunk, és próbáljuk ebben a fura helyzetben is megtalálni az apró örömöket. Például régi képek nézegetésével, amikből aztán néhány ehhez a cikkhez is használható.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Volt egy tér?
A valamikor a XX. század elején, a bíróság épületéről készült fotót nézegetve nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a mai Dózsa György út páros oldalára egykor teret képzelt valaki.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

A közelmúlt emléke
A közelmúlt politikai és ezzel összefüggő médiaváltozásainak állít - az eredeti szándék ellenére - emléket a Baross és a Boldog Sándor István út kereszteződésében elfelejtett speciális hirdetőoszlop. Hol van már az a Hír TV és azok a műsorvezetők, akiket ez a legalább hét éve készült, azóta meg árván maradt plakát hirdetett? És hol van már e hirdetőoszlop sokak által félt tulajdonosa? Tekinthetjük szemétnek a kint felejtett plakátot, de történelmi emlékhelynek is, ami arra figyelmeztet, hogy öröknek hitt dolgok sem állandóak, és a fordulásokat követhetik visszafordulások.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A Közgé névadójának emléke
Szolnok második legrégebben működő középiskolája 1955 óta viseli a reformkor akadémikus mérnökének a nevét. Szobra hatvan vagy hatvanegy éve áll a lassan hetvenéves épület előtt. Alkotója idén hunyt el. Majdnem egyidős volt az iskolával.

A Szoborpark további képei