[Naplóm]

Lakásfogságban (1.)

2020. március 18.

Önkéntes lakásfogságra ítélve olykor Zoránt dúdolok: "Hogy értsd, egy pohár víz mit ér/Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell". Máskor meg az Őrnagy úr jut eszembe, aki azért vágatta le és varratta fel a gombokat a bakáival, hogy ne unatkozzanak, ne gondolkodjanak. Magamnak írogatok.

Eszem ágában sincs általánosítható megállapításokat tenni, vagy a sorok között felfedezhető üzenetekkel bölcselkedni. Csak arról akarok mesélni, miként élem meg az önkéntes lakásfogságot. Tulajdonképpen magamnak akarom rögzíteni, hogy ha egyszer majd visszatér az élet a régi kerékvágásába - Fog még? Reménykedem! -, akkor majd néha felidézzem, és ha olykor rossz is lesz, emlékezzek: lehetnek az életnek "sorstalan" időszakai.

Zoránt dúdolok: "Hogy lásd, egy napod mennyit ér/Néha látnod kell/Az élet hogyan fogy el".

Önkéntes lakásfogságra ítéltem magam, mert hiszem, hogy a kevesebb találkozás lassíthatja a vírus terjedését, ez pedig csökkentheti az ország összeomlásának az esélyét. És miközben azt gondolom magamról, hogy helyesen eljáró, öntudatos polgár vagyok, belém hasít a feleslegesség érzése. Mert bár reggel héttől ülök az íróasztalomnál, bűvölöm a gépem, szaporítom az adatforgalmakat, mégiscsak nélkülem működik az ország. A kukások, az eladók, a boltokat feltöltők, a még mindig gyártó gépsorok mellett állók, a földeken tavaszi munkát végzők, na és persze az egészségügyisek, ők igen, ők kellenek, nélkülük megállna az ország. Jobb pillanataimban azzal vigasztalódhatok, hogy ők a nélkülözhetetlen alap, én meg legfeljebb a stabil alapokra építhető léha szórakoztatás lehetek. Talán majd lesz alkalmam kiegyenlíteni a most felhalmozódó tartozást.

Dusán a szerelemről írt, de Zorán hangjából mást is kihallok: "A lángot akkor őrzöd még/Ha félsz, hogy ellobban, elég/S elveszted fényét, melegét".

Zsarolom magam, hogy pozitív maradjak. Mert mondjuk az iskolák kényszerű bezárásában, az internetes távoktatásra való áttérésben azt akarom felfedezni, hogy évtizedeket ugorhatunk a digitalizációban. Hetek alatt kiderülhet, hogy teljesen újra lehet gondolni a közoktatást, átstrukturálhatóak a különböző képességek miatti egyiknek időrabló, másiknak kevés egyen-tanórák. Pillanatokon belül rádöbbenhetünk, hogy a kizárólagos tankönyvek, a direktíváknak álcázott tantervek működésképtelenek, mert az oktatásban a tanár, az ő tudása, szemlélete, és a vele szemben ülők képességei és lehetőségei a döntőek, ezeket kell közös nevezőre hozni. Hinni akarom, hogy a baj rádöbbent bennünket a digitális elmaradottság felszámolásának elodázhatatlanságára, és ennek nyomán arra, hogy a másfél évszázadon át működőképesnek tartott oktatási rendszerhez akár drasztikusan is hozzányúlhatunk.

Presser Gábor zenéjére énekelek a fejemben: "Jó, mikor hisszük még/Lehet olyan a világ/Amilyet szeretnénk".

Persze vannak pillanatok, amikor megdöbbenek. Mert beengedem a világhálón fénysebességgel terjedő sötétséget, a mindent is jobban tudók megmondásait, a tuti informátorokat, az örök kritizátorokat, a szimplán butákat. Kiszűrhetetlenek. Akiket a bizalmatlanság, a megosztottság, a felszínesség dicsérete, a könnyű eredmények hazugsága nevelt. Veszélyesebbek, mint járvány idején a testi kontaktus. Sok mindent nem értek. A fejemet fogom. Kétnaponta egyszer boltba is menni kell, és a kedvenc áruházamban, közel az ötvenhez, én vagyok a legfiatalabb vásárló.

Zorán énekel: "Hidd el, a hajnal attól szép/Hogy minden éjben ott lapul/Az örök sötétség".

Egy szűk hét alatt alapvetően változott meg az életem. Az életünk. És ez a pár nap elég volt, hogy szerintem kiemelkedjen a szavak tengeréből a legfontosabb, folyamatosan mantrázandó szó: felelősség. A szó, ami csak az egyes szám után tehető többes számba.

A Sztevanovity testvérek és Pici bácsi énekel: "Egy érzés mindent eltakar/S elhittük mindörökké tart/S a törvény nálunk dől le majd".

Ha nem lenne egy csomó, hetek-hónapok óta elmaradt, halogatott, elfelejtett dolgom, valami látható helyre, hatalmas betűkkel felfesteném Örkény Őrnagyának tanácsait, aki Tóth úrnak azzal világította meg a tétlenkedés veszélyeit, hogy a fronton inkább levágatta majd ismét felvarratta a bakáival a gombjaikat, nehogy a semmittevés közben buta gondolataik támadjanak.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Dátumozott mozaik
Ritkaság az olyan régi képeslap, amelyiken a kiadás dátumát is feltüntették. Persze ez olykor nem sokat segít a lapon látható városrészletek időbeli beazonosításában, hiszen mint ebben az esetben is több, korábbról ismert fotóból lett egy képeslap. A második világháború idején.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szolnok első reklámozója
Az 1848-49-es szabadságharcban az osztrákok oldalán harcolt. Két évvel később már képein örökíti meg Szolnokot. Első szobrát 1913-ban avatták a városban, a ma is látható emléktábláját 2004-ben. Ennek érdekessége, hogy nem azon az épületen van, ahol egykor August von Pettenkofen is lakott.

A Szoborpark további képei