[Naplóm]

Kommentek kommentje

2020. július 13.

Nem a legjobb hozzászólásról lesz szó. Hanem a bosszantó hozzászólásokról. Olyanokról, amelyeket úgy fűznek egy képhez vagy cikket indító leadhez, hogy az írást nem olvassák el. Sokszor eszembe jut a modern mondás: a Facebook előtt is buta voltál, de akkor legalább csak a családod tudta.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez a cikk először április 21-én jelent meg.)

A blogSzolnok tíz éves gyakorlata, hogy minden megjelent írás bevezetője - leadje, ami a címlapkép mellett is olvasható - felkerül a közösségi oldalakra. Ha még emlékeznek, kezdetben volt az iwiw, ami mellett megjelent a Facebook, hogy szép lassan már-már egyeduralkodóvá váljon, később pedig a Twitter és az Insta is felzárkózott, és ki tudja, mit hoz a jövő. A mai napig nem tudok ennek örülni, csak elfogadom, hogy ilyen lett a világ: tulajdonképpen az létezik, ami ezeken a közösségi felületeken megjelenik. Ezeken keresztül lehet elérni a nem a törzsközönséghez tartozó alkalmi olvasókat, a leendő rendszeres visszatérőket, a véletlenül ránk bukkanókat. Persze van ennek előnye, de mégsem szeretem a közösségi oldalak mindenhatóságát, megkerülhetetlenségét. Kénytelen-kelletlen használom.

Elkészül egy cikk, a blogSzolnok admin felületén megszerkesztem, majd engedélyezem a nyilvános elérését. A következő lépés, hogy megnyitom a blogSzolnok Facebook oldalát, ahol elhelyezem az adott rovat nevét, a cikk címét, a leadjét - ami reményeim szerint felkelti az olvasó érdeklődését -, és egy vagy több fotót. Majd az így született - nem titkoltan reklámnak szánt - bejegyzést napközben megosztogatom olyan csoportokban vagy oldalakon, amelyek feltételezésem szerint Szolnok iránt érdeklődő embereket gyűjtenek. És várom az olvasókat meg az észrevételeket.

Ez utóbbiak az esetek többségében - eddig legalábbis - értelmes kiegészítések, gondolatok továbbfűzései, hibák javításai vagy csak a tetszés és a nem tetszés kifejezései voltak. Nem tudom, hogy csak nálam, avagy más is ezt tapasztalja, de az utóbbi hónapokban elszaporodtak azok a kommentek, amelyeken látszik, írója a lehető legkevesebb energia-befektetés mellett akar nagyot mondani és rettentő okosnak tűnni, avagy bármilyen betűkombináció láttán pártállását kifejezni.

Persze lehet, hogy sértettségből vagyok elfogult. Mert bosszant, hogy olykor több órás munkával, szerintem logikusan megmagyarázva mesélek például egy régi szolnoki fotóról, mire a közösségi oldalon, a kép alatt megjelenik a kérdés: "ez mi?", "ez hol van?". A legszívesebben odaírnám, hogy tessék a linkre kattintani, és öt percet az adott cikk értő olvasására fordítani. De nem teszem, mert elfogadom, hogy a közösségi oldalakon mindenkinek jogában áll önmagát adni. Így nem - vagy csak nagyon ritkán - szólok hozzá az olyan kommentekhez is, amelyek a kikerült képet kezdik el magyarázni. Miközben a képhez tartozó cikk is éppen azt tenné. Ennek a durvább változata, amikor valaki butaságot kezd írni egy képről, holott csak annyit kellett volna tennie, hogy olvas, mielőtt ír.

Tudom, hogy egyre kevésbé vagyunk kíváncsiak mások mondandójára, és sokkal jobban szeretjük hallatni a saját hangunkat, elmondani a magunk igazságnak vélt gondolatait. Azt is elfogadom, hogy a közösségi oldalak tényleg társadalmunk hű tükörképei, ahol a demokrácia csak üzleti alapon korlátozható, és egy hülye kattintása is pont annyit ér, mint a világ legokosabb emberéé. Azon meg csak mosolygok, amikor a magyar termékek megmentéséért egy amerikai közösségi felületen alakítanak csoportot, küldözgetik a felhívásokat, de nem egy termék segítése, hanem a csoport duzzasztása és a kattintás-szám pörgetése a cél. Félreértés ne essék: én is, a blogSzolnok is része és használója ennek a rendszernek. Mert másként talán ötöd annyian se olvasnának. És ez nem függ össze a minőséggel.

De azt hiszem, soha sem fogom megérteni azokat, akik úgy szólnak hozzá egy cikkhez, hogy azt nem olvassák el. És a szememben az sem ad felmentést, hogy valamiért nem tudják, az adott bejegyzéshez tartozó linkre akár rá is kattinthatnának, és a véleményük kifejtése előtt el is olvashatnák azt. Ósdi, ódivatú, boomer leszármazott vagyok, aki képtelen elfogadni, hogy míg régebben a tájékozottság adta a magabiztosság alapját, ma a közösségi oldalakon szétszórt kétes megalapozottságú vélemény.

Kitegyem ezt a Facebookra? Lenne ott értő olvasó? Vagy egy a tíz arányban véleményvezérekből álló egyhelyben toporgó nyáj szórná rám az igazságát? Komoly dilemma.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Iskola a háború határán
A Belvárosi iskolát ábrázoló képeslapot Róth Dezső papíráruháza hozta forgalomba 1942 kora nyarán, és minden bizonnyal egy a frontra indulást nálunk váró hódmezővásárhelyi illetőségű fiatalember küldte egy számára kedves hölgynek Szolnokról.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Plakátmagány
Beruházni, kivitelezni nagyon tudunk. Működtetni már nem annyira. Néhány évvel ezelőtt viszonylag esztétikus hirdetőtáblák kerültek a Szapáry út megújult burkolatára. Hogy milyen pénzből, mára nem érdekes. Az azonban érdekelne, kié lehet ez a néhány hirdetőtábla. Kit nem zavar, hogy hónapos plakátok rohadnak rajtuk? Ki nem veszi észre, hogy van, amelyikre vállalhatatlan kiegészítések kerültek? Szolnok közepén. Vagy ezek magányos plakáthelyek, gazdátlan plakátokkal? Kellemetlen ez a tulajdonosra, a hirdetőkre, a plakátokon szereplőkre, de ránk, szolnokiakra nézve is.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Kablay Lajos mellszobra
Lassan másfél évtizede áll a róla elnevezett téren Kablay Lajos posztumusz ezredes mellszobra. Bevallom, eddig nem sokat tudtam arról az emberről, aki lényegében 1956-ban megmentette Szolnokot a vérontástól és a jelentősebb pusztítástól. Igyekszem pótolni.

A Szoborpark további képei