Kilencven nap

A Magyarországra rendszeresen beköszöntő pénzügyi és szociális válságok okaként néhányan a pénzügyi tudatosság és az ilyen ismeretek hiányát jelölik meg, amivel a magam részéről teljes mértékben egyetértek. Bár évtizedes próbálkozások vannak a közoktatásban, hogy ne csak keresni, de okosan felhalmozni és költeni is tudja a pénzét a jövő nemzedéke, azért az online csalóknak, a modern Bróker Marcsiknak, az ingyen hiteleknek és költségvetési jótékonykodásoknak még mindig kiváló terepe ez az ország. Más területtel foglalkozók esküsznek rá, hogy a környezet védelme, a különböző abúzusok felismerése és megelőzése, az egészségügyet tehermentesítő tudatos életmód hétköznapivá válása - és még hosszan sorolhatnánk a fontos területeket - esélytelen az oktatás, a hosszú távú tanítás, elsajátítás és berögzülés nélkül. Skandináv példák mutatják, hogy így van ez a demokráciával is. Amit a magam részéről tartok annyira fontosnak, mint az egészséget, a pénzügyi biztonságot és a bolygónk megóvását.

Ehhez képest kilencven nap múlva a demokratikus játékok egyik fontos és ritka pillanata fog eljönni, aminek most már biztos, hogy minden korábbinál készületlenebbül, tudatlanabbul futunk neki. Mert olyan brezsnyevi punnyadásban csordogálnak a napjaink, amikor a nép véleményének kikérése nem több mint sugárzó arccal elvonulni a dísztribün előtt, énekelve integetni, majd felhőtlenül sörvirslizni a munkatársakkal. Kezd a mi kis demokráciánk egy kellemes takaró lenni, ami alatt minden elfér, mindent elfedhet és mindenkinek pont jó, nem kell azt rángatni. A választónak nevezett polgárnak nincs is más dolga, mint június 9-én felvennie a szépruháját, elballagnia a számára kijelölt fülkéhez, és úgy érezni, működik a demokrácia, avagy nagy ívben tenni az egészre, mert úri huncutság az egész. Aztán jöhet a fotelforradalom meg a Facebook okoskodás, a jól megmondtam érzés, a szomszéd tehene is dögöljön meg mentalitás, meg a világ legokosabb népével mindig csak kicsesznek búbánat. És pont.

Kilencven nap múlva mi is dönthetünk az Európai Parlament összetételéről, immár ötödik alkalommal. De húsz év után van fogalmunk arról, hogy éppen hányan ülnek Brüsszelben, azok közül hány a magyarországi illetve a magyar nemzetiségű, ők éppen milyen frakció tagjai, azok a frakciók milyen erősek, netán a 2019-ben megválasztottak mit végeztek a mi hétköznapi életünket érintően? És van e fogalmunk arról, hogy a hazai szemétdombon kapirgálók megválasztása milyen következményekkel járhat, azokat, akiket június 9-én Brüsszelbe küldünk, majd melyik frakcióba ülnek, milyen erőt képviselnek, nem hazai, hanem nemzetközi szinten merre viszik az uniót, aminek tagjai, részei vagyunk? Nekem attól lesz-e jobb, ha a hazai marakodás alapján voksolok, vagy esetleg európai dimenziókban is érdemes gondolkodnom az X előtt? Kilencven nap lenne arra, hogy edukáljanak. Már, ha cél lenne az értelem és nemcsak az érzelem.

A rendszerváltást és az azóta eltelt 35 évet - ami már több mint a Kádár-kor, lassan másfélszer annyi, mint a Horthy-kor - sokféleképpen lehet értékelni. De, hogy a demokrácia tanításáért, elsajátításáért soha, senki, semmit nem tett, abban a magam részéről egészen biztos vagyok. Mert, ha valaki vette volna a fáradtságot, hogy már a közoktatásban tananyaggá tegye a demokrácia működését, gyakorlatát, legalább annyira, mint kellett volna a pénzügyi tudatosságot, a környezetvédelmet, egymás elfogadását, és még nagyon sok mindent, akkor nem itt tartanánk kilencven nappal az idei önkormányzati és európai választás előtt. Mert voksolni is tanulni kell. A demokráciát senki nem szívja magába az anyatejjel. Viszont józan paraszti ésszel is könnyen belátható, hogy a képzetlen, tudatlan - nem buta! - embert a legkönnyebb megvezetni. Úgyhogy kilencven nap múlva ismét győzhetnek a politikai Bróker Marcsik.