[Naplóm]

Kilenc évvel ezelőtti tavasz

2019. március 04.

Még csak épült a Tiszavirág-híd, Ságvári volt a Boldog István, az Agóra helyén a néhai pártgarázs parkolóját lehetett használni, és a Dózsa György út is a másik irányba volt egyirányú. Ahhoz, hogy a hasonló soraimat olvassák, még nem feltétlenül kellett a Facebook, sőt az IWIW sem.

Amikor az évtized első tavaszán a Damjanich utca felől sétára indultam a Tisza-partra, még nyoma sem volt a Rózsa-parknak. Persze, hiszen még nem is dőlt el, hogy a néhai fürdő helyére park vagy fürdőkomplexummal megfejelt szálloda épül. De még arra sem volt lehetőségem, hogy véletlenül összekeverjem a gyalog- és a bicikli utat. Az egy utas sétány ugyanis legalább egy méterrel alacsonyabban haladt, a régi, sárga korlátok ültek a betonmellvéd tetején, a sokszor ledöntött virágtartók között. A Szegedi Kiss István utcánál tovább éppen nem is lehetett menni, mert már dolgoztak a Tiszavirág-híd összerakásán, aminek akkor még nem is volt neve, csak azt tudtuk, hogy gyaloghíd lesz. És sokan kételkedtek, hogy minek az nekünk, és ha már épül, miért éppen oda, és nem máshova.

Azon a kora tavaszon a Szolnoki csatát is a Kossuth téren vívták. A magyar csapatok az Árkád felől nyomultak előre a Kossuth utcán, hogy aztán a téren ütközzenek meg az osztrákokkal, akik az irodaház felé hátráltak. A gördeszkás kisfiú, a babás kislány, a kutyás fiú és a fiatal pár már látta azt az ütközetet, viszont a Horgász és a macskája még nem baktatott a téren. Ami akkoriban még a város egyetlen rendezvényekre is alkalmas köztere volt, hiszen a Tiszai hajósok tere éppen építési területként, a Hild tér meg egyszerű átjáróként funkcionált.

És, ha már szobrok. A 2010-es Szolnoki csata után nemcsak azt a bizonyos Horgászt nem lehetett még megnézni, de persze nem táncoltak még a kérészek sem, így éjszakai kivagyiságból megrongálni sem lehetett őket. De nem nézett még a sétálókra Szapáry sem, sőt a színház előtt nem volt még oka, hogy Schwajda Györgynek, Sebestyén Évának vagy Császár Gyöngyinek legyen bronzba öntött arcképe. Természetesen az önmagát cipelő bohóc sem állt a fura harangtorony tövében, hiszen azon a tavaszon még bő harmincéves virágtartókkal szegélyezett járda kötötte össze a legforgalmasabb buszmegállót és a buszpályaudvart. Ugyanakkor a Tiszaliget végén még Kelet felé futott a "fagyis ember".

Ja, ha azon a tavaszon a Tiszaligetbe kanyarodtunk, nemcsak a negyven éves "fagyis ember", de az éppen koncerthelyszínként funkcionáló, egykor szebb napokat látó Aranylakat is állt még. A Touring, a stadion még majd egy fél évtizeden át a régi "pompájában" várta a maga közönségét. A hátrakulcsolt kezű Hasznos Pista bácsi egy kertben várta sorsa alakulását, Kanizsa Tivadar pedig a róla elnevezett tanuszoda előtt követte az öröklétbe meredt sárga labdát. Persze, hiszen alig egy évvel a PPP konstrukcióban felépített Szolnoki Főiskola tiszaligeti campusa után ki mert volna arról álmodni, hogy Vízilabda aréna épül a város egyetlen, gumifedelű medencéje mellé. Miként akkor az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy a meglévő művelődési ház szomszédságába lényegében majd egy új művelődési ház épül, és lakások lesznek a valamikori Szakszervezeti - vagy Ságvári, vagy Borostyán - kultúrból. Ahogy az is, hogy büntetlenül le lehet majd verni a bejárata fölül a Táncolók faliképet.

Azon a kilenc évvel ezelőtti tavaszon még nem egy amerikai cég közösségi oldalának fizetett hirdetésekre utazó algoritmusaitól és önkényes szabályaitól függött, hogy amit el akarok mondani Szolnokról, az el is jut a szolnokiakhoz. Persze, ez még abban a történelem előtti időben volt, amikor a kevesek által használt Facebook mellet a magyar iwiw-en is érdemes volt megosztani egy-egy új cikket. Emlékeznek még erre a wiw-ként indult magyar találmányra, amit eszméletlen összegért adtak el a feltalálók egy multinak? Vagy a viccre, amiben két kisiskolás utazik a buszon, bőszen nyomkodják az okos telefonjaikat és az egyik megkérdezi, hogyan tartották a kapcsolatot az emberek a Facebook előtt. Mire a másik rövid gondolkodás után rávágja: hát az iwiw-en.

Kilenc év. Éppen választásra készültünk. Még Gorkij volt a Szanda központját a 442-essel összekötő út, Ságvári a pártház és a Várkonyi tér közötti szakasz, sőt a Zagyva-hidaknak sem volt neve. Csak kilenc év? Már kilenc éve volt? Hogy azon a tavaszon belevágtam valamibe, ami mára napi feladat lett, és ha nem is jelenik meg új cikk a blogSzolnokon, nekem gondolkodnom kell azon, hogy holnap mi lesz megírható.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Dolgos hétköznap
Egy dolgos, kora nyári hétköznapon örökíthette meg valaki az éppen átalakuló Beloiannisz út és Ságvári körút kereszteződését. A szemben lévő házsor még ma is áll, a Centrum-sarok viszont szűk négy évtizede elpusztult.

Az Album további képei
 

AKB

Bringázz a dzsungelben?
Szeszélyes és csapadékos a június. Ezt fűkaszával és kaszát fogó emberrel se lehet bírni. Avagy tekintsük extra szolgáltatásnak, szolnoki turisztikai attrakciónak, hogy a déli városrészben embermagasságú gazdzsungelen át vezet a kerékpárút. Nem csodálkoznék, ha valamelyik bozótból Sir David Attenborough lépne ki kamerával, mert itt forgatja a legújabb, vadvilágban játszódó természetfilmjét.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Schwajda emléktábla
A háromszoros szolnoki színházigazgatónak halála után bő egy évvel, 2011. szeptember elsején állítottak emléktáblát az általa felújított Szigligeti Színház előtti parkban. A tábla Kligl Sándor alkotása.

A Szoborpark további képei