[Naplóm]

Füstszűrő nélkül

2018. december 17.

Ismét vonatos, MÁV-os bejegyzés következik. Ami persze elsősorban a szolnoki állomásból táplálkozik, de talán általánosításra is alkalmas. És nem arról akar szólni, hogy a dohányzókat még jobban alázzuk meg. Inkább arról, hogy csak olyan szabályt hozzunk, amit kedvünk van betartatni.

(ÉV VÉGI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2018. október 9-én jelent meg először.)

Van egy kedvenc kalauzom a Szolnok-Budapest IC vonatokon. Aprótermetű, de nagyhangú és végtelenül vidám vasutas, aki mindig mosolyog (ami nagy kincs manapság). Ebből kifolyólag a kötelező közleményeket is csak úgy tudja bemondani a szerelvény mikrofonjába, hogy az utolsó mondatoknál már hallhatóan fülig ér a szája, amit nehéz vigyorgás nélkül kibírni. És bizony ez a huncut mosoly, meg az abból táplálkozó nevetés szólhat annak az ő szájából is naponta többször elhangzó figyelmeztetésnek, miszerint a vonatokon és a vasútállomások utasforgalom előtt megnyitott területein nemcsak a dohányzás, de a "dohányzást imitáló eszközök használata" is tilos.

Ha éppen nem lenne a laptopom az ölemben, csapkodhatnám a térdem.

Mert lehet, hogy tilos a dohányzás meg az imitálás, Szolnok peronjain ez biztosan senkit sem érdekel. Se utast, se vasutast.

Péntek reggel egyetemistának látszó hölgyek várakoznak az IC-re. Alig teszik le a bőröndjeiket, már veszik is elő a valódi cigarettákat, és a világ legtermészetesebb módján gyújtanak rá, hogy aztán szállhasson a füst. Egy perc múlva erősen nyugdíjas korú hölgy érkezik, aki kapva kap az alkalmon, tüzet kér a lányoktól, és beáll ötödiknek a füstölők közé. Tőlük két lépésre egy fiatalember cigarettázást imitál, és olyan füstfelhőt ereget, mintha Szajol felől gőzös továbbítana valami járatot. És nincsenek egyedül. Kicsit távolabb tőlük magányos férfi fújja a füstöt mélyen gondolataiba vagy a reggelbe merülve.

Szögezzük le, hogy nem szeretném a cigarettázók szekálását fokozni. Mert emberi méltóságukban megalázottnak látom a bagósokat, amikor az irodaházak elé, az iskolák mellé, a vendéglátóhelyektől távolra száműzik őket esőben, hóban, napsütésben. Megtűrt páriáknak tűnnek, ahogy kitaszítva hódolnak annak a drága szenvedélynek, ami azért elég jó jövedelmet termel a köznek.

Persze nem szeretném, ha azzal vádolnának, hogy enyhíteni akarok a dohányzással szembeni szigoron. Sőt, számos európai országban járva áldom a magyar szabályokat. Szerintem sincs helye a dohányfüstnek olyanok orra alatt, akik úgy döntöttek, hogy nem kívánnak cigarettázni. Hiszen milyen lenne, ha a kocsmákban az alkoholt fogyasztókra való tekintettel mindenkinek be kellene dobni egy-egy felest, vagy az éttermekben üldögélve kötelező lenne zsírt nyalogatni.

És a fenti két nézet nem mond ellent egymásnak. Csak várom, hogy a ló túloldaláról visszajöjjünk, és egyrészt kulturált helyeken lehessen dohányozni, másrészt, ha már bevezettük a szigorú szabályokat, akkor azokat tartsuk is be.

A szolnoki állomáson ezek ugyanis lehetetlen dolgok. Pedig simán ki lehetne alakítani dohányzófülkéket, mint látható az a repülőtereken vagy tőlünk Nyugatabbra lévő állomásokon. Vagy, amíg e drága beruházások megvalósulnak, két doboz festékkel felfesthető lenne egy-két dohányzó hely. Bár, ahogy a dohányzást tiltó táblákra nem futja, vagy nem figyel senki, ezek az elvárások azért elég futurisztikusak.

Miként az is, hogy a dohányzás tilalmát tartassák be. Mert most úgy érzem, ez senkinek sem a feladata. Legalábbis erre utal, hogy kalauzok, vonatot indító bakterok, sárga mellényes kalapácsosok is nyugodtan sétálnak el a peronokon dohányzók mellett. De rendőrt se láttam még ilyen apró üggyel vacakolni. Amiből persze az is következik, hogy a dohányzó utastársát figyelmeztető utas egy undok spion. Pedig ugyanúgy csak egy törvény, szabály betartására próbál figyelmeztetni, mint amikor törvényi kötelezettségünk a lopást, sikkasztást és egyéb bűncselekményeket bejelenteni és/vagy megakadályozni.

Néhány hónappal ezelőtt Debrecenbe mentem IC-vel, egy Szolnokon készült vadonatúj vasúti vagonban. Püspökladány környékén valaki beosont a mellékhelyiségbe - ez egyébként bevett gyakorlat -, rágyújtott, mire megszólalt a riasztó. És úgy is maradt Debrecenig. Mert a kalauzok nemhogy a dohányzók kiszűrésére, de az ilyesmire figyelmeztető gép kikapcsolására sincsenek kiképezve.

Mit tehet tehát egy utas, akit zavar, ha utastársa a szabályokra fittyet hányva a vonatokon vagy az állomások utasforgalom előtt megnyitott területein gyújt rá valódi vagy imitáló dohányárura? A füstölgésen kívül nem sokat.

(A felhasznált felvételek csak illusztrációk, korábban és némelyik máshol készült.)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Infrastruktúra száz éve
Bő egy évszázaddal ezelőtt Szolnok belvárosában már volt közvilágítás, járdán lehetett korzózni, a fő utca pedig macskakővel volt kirakva. A tömegközlekedést azonban még a konflisok jelentették, és az ivóvizet is sokan a Kossuth téri artézi kútról szerezték be. Amint ez az 1915-ben postázott képeslap mutatja.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Balkáni köz
A Tófenék és az Ady Endre utcák között, a Jókai utcai ügyészség mögött van egy név nélküli, csak gyalog és bringával járható kis köz, amit nyugodtan nevezhetnénk Balkáni köznek. Már, ha a balkániak nem kérnék ki maguknak. Áll ott egy kuka, aminek a környéke általában tragikus. Van ott egy fal, ami rettenetes. A város közepén, mondjuk 50 méterre a főterünktől egy olyan pont, ami mellett többnyire csak undorral lehet elmenni. Nem lehetne kreatív építészhallgatókat, leendő városüzemeltetőket megkérni, hogy ötleteljenek egy kicsit? Talán viszonylag olcsón vissza lehetne térni Európába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A munka hőseinek emlékére
A Mátyás király út egyik négyemeletes házának sarkán található egy 46 éves emléktábla, aminek a betűi mára szinte teljesen kifakultak. Pedig egy igazi korrajz abból az időből, amikor nemcsak a történelem és a művészet nagyjai kaphattak emléktáblát, hanem a kétkezi melósok is.

A Szoborpark további képei