[Naplóm]

Csattanások megelőzésére

2021. december 21.

Bár Szolnokon, ahol viszonylag sok az egyirányú utca, a kerékpárosok forgalommal szembeni közlekedését sem sikerült eddig szabályozni, mégse adjuk fel a reményt, hogy a bér rollerek elhelyezését, illetve a motoros egy- és kétkerekűek bringaúton történő használatát időben rendezi a város.

Történt már Önökkel olyasmi Szolnokon, hogy mondjuk, a Tisza-parti sétányon ballagtak és hirtelen elhúzott maguk mellett egy elektromos monocikli? Néztek a sci fi-be illő lény után, aki a két bokája közé szorított keréken minimum 20-30 km/h-s sebességgel "repesztett" a járda-bringaút combón. És a következő pillanatban meghűlt magukban a vér, mert eszükbe jutott, hogy ha rossz pillanatban lépnek balra vagy jobbra, akkor a motoros eszközzel pont telibe kapják egymást. Mert arra nem számítottak, hogy egy Önöknél öt-hatszor gyorsabban, ráadásul rém halkan suhanó lény felbukkanhat a sétányon.

Előfordult már Önökkel olyasmi, hogy gyanútlanul tekertek a Szapáry út piros kövekkel kirakott kerékpárútján, majd szemből előbb egy kínai villanymoped érkezett bizonytalan nyugdíjassal a nyergében, aztán meg két tíz év körüli iskolás elektromos rollerrel, leszorítva az emberi erővel hajtott kétkerekűeket a számukra kijelölt útról? És csak néztek értetlenül, mert gyerekkorukban még egyértelmű volt, hogy mi a kerékpár és mi a motor, ám ez mára teljesen összemosódott. Majd megborzongtak, amikor az jutott eszükbe, hogy milyen kellemetlen lenne a szűk, piros csíkon bringázva egy szemből két-háromszor gyorsabban érkező motoros eszközt használóval csattanni.

Úgy tűnik, a szolnoki bringautak bármilyen motoros eszközzel - és ebbe a hajdani Simsonokat meghaladó teljesítményű mopedek, motorbiciklik is beleértendőek - használhatóak. Ráadásul azok a kerékpárutak is, amelyeket a gyalogosok és a bringások közösen használhatnak, vagy a gyalogosokat éppen csak a szín választja el a kétkerekűek útjától. Sétányon, belvárosban, gáton, bárhol. Miközben megkopott fizikai tanulmányaim azt mondatják velem, hogy egy ütközésnél nemcsak a két találkozó test súlya, de a sebessége is összeadódhat, azaz akár egy gyalogos, akár egy bringás és egy motoros eszköz csattanásánál nagyobb lehet a sebesség eredője, mint autós gázolásnál. Hogy is van ez?

Szerintem nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy kimondjuk: a városi közlekedésben a jövőt nemcsak a kerékpár, de ezek a mindenféle motorokkal meghajtott egy-, két- és háromkerekű járgányok képviselik. Ami egyrészt nagyon helyes, hiszen kevesebb helyet foglalnak, kisebb az energiafogyasztásuk és a környezetszennyezésük, mintha ugyanaz az egy ember, ugyanazt a városi távolságot négykerekű, belsőégésű motoros autóval tenné meg. Másrészt az is világos, hogy ezeket az eszközöket az emberi erővel hajtott járművekkel, szabályozatlanul ugyanarra az útra engedni pont olyan, mintha mopedezni vagy bringázni lehetne az M4-es autóúton. Persze hivatkozhatunk arra, hogy ott a KRESZ, tessék azt ismerni és betartani, de akkor dobjuk is a szemétdomb tetejére az oly szívesen hangoztatott "szolgáltató város" szlogenünket.

Talán ahhoz se kell sci fi írónak lenni, hogy belássuk: ahogy Budapesten és néhány nagyobb városban elterjedtek a kölcsönözhető elektromos rollerek - és hamarosan felbukkannak más közlekedési eszközök is -, ez ugyanúgy be fog következni nálunk is, mint ahogy pár év késéssel, de a nemzetközi gyorsbüfék is megjelentek Szolnokon. Tehát két lehetőségünk van: vagy időben szabályozzuk nemcsak ezeknek az eszközöknek a mozgását, de a kihelyezését, használat utáni lerakását is, avagy néhány éven belül a szolnoki parkolási és autós közlekedési káoszhoz hasonló, ráadásul arra is visszaható újabb problémahalmazt zúdítunk a nyakunkba. És akkor kell majd csak igazán politikai marketing a "legélhetőbb város" szlogenhez!

Látják magukat egy-két év múlva, amint használat után véletlenszerűen lerakott elektromos rollereket, bringákat, monocikliket, segway-eket kerülgetnek a szolnoki járdákon? És kerékpárral már nem mernek a bringaútra hajtani, mert ott a motorokkal meghajtott, mindenféle biztosítás nélküli, a KRESZ és a helyi szabályok minimális ismerete nélkül használható eszközökkel száguldoznak? És tudják, hogy mindez senkit nem érdekel, hiszen a szabadságjogok, a magáneszközök, a környezetvédelem és sok egyébre hivatkozva elmismásolható bármiféle korlátozás, mint történt éveken át a mopedautókkal és az ötven köbcentisnél nagyobb motorú járgányokkal. Miként azzal is tisztában vannak, hogy a nagy ötletelés majd csak akkor indul be, ha tragédia vagy tragédiák történnek Szolnokon szolnokiakkal.

De miért kell ezt megvárni? Nem lehetne előre gondolkodni és szabályozni?

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Damjanich és az első világháború
Mit szólt volna Damjanich tábornok 1849 nyarán, ha valaki azt mondja neki, hogy halála után 65 évvel mi, magyarok még mindig az osztrákokkal összevarrva masírozunk egy minden addiginál nagyobb háborúba? A történelem nem ismer ilyen kérdéseket. De akkor mi köze a tábornoknak az első világháborúhoz?

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Petőfi Szolnokon
Negyvennégy éve, hogy a szolnoki március 15-ei ünnepségek a mai ÉPFA iskola bejáratánál, Simon Ferenc Petőfi-portréjánál kezdődnek. Ezen kívül három másik arcképe/szobra is van a költőnek a városban. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy Petőfi Sándor minden szolnoki látogatására jut egy.

A Szoborpark további képei