[Naplóm]
Almán vesznek
2023. november 21.
Hány kiló alma hoz egy szavazatot? A költség-haszon elv alapján biztosan van erre is valami aránypár. Ha pedig van, akkor a számolás folytatható: hány voksért áldozunk fel egy helyi kereskedőt? Emlékeznek Monorira a Teleki térről? Ő is politikai almával kereskedett, aztán hogy ráfázott.
Semmi sincs ingyen vagy a valós piaci árnál olcsóbban, mert az igazi árat a végén mindig, mindennek meg kell fizetnie valakinek. De citálhatnék régi mondásokat is, miszerint, amit nyerünk a réven, azt elveszítjük a vámon. Vagy hozhatnám példának Bereményi Géza filmen és könyvben is megörökített nagyapját, a fővárosi Teleki tér dörzsölt kereskedőjét, aki a háború után a kommunistáktól szerzett olcsó almával próbált üzletelni, és bár eleinte jól ment a bolt, a végén nagyon ráfizetett.
De ne beszéljünk rébuszokban! Tegyük fel egyértelműen a kérdést: dolga-e egy pártnak almával, körtével, szilvával, dióbéllel kereskedni? Ja, bocsánat! Egy normálisan működő demokráciában. Nem vagyunk egyformák, talán ma még lehet más a véleményünk. Szerintem egy pártnak, különösen egy kormányzópártnak nem kofát kell játszania, hanem úgy kell működtetnie az országot, hogy az almát, a körtét, a szilvát, a dióbelet mindenki azon az áron tudja megvásárolni, amennyiért a termelőknek azt megéri megtermelni, a kereskedőknek beszerezni és eladni, sőt az egészből még azok az adók is befolynak, amikből az állam nem termelő ágazatai is normálisan működtethetők.
Nem azt a pár kiló olcsó almát, körtét, szilvát, dióbelet sajnálom a szolnokiaktól, amit a város különböző pontjain tartott pártvásárokon beszereztek, hanem azt, hogy nem gondolnak a következményekre. Mert az ugye egyértelmű, hogy a választások megnyerésére és nem zöldségkereskedésre kitalált pártok nem szívjóságból szereztek be olcsó gyümölcsöket, nem szívjóságból fizették ki (?) a városnak a tetemes helyfoglalási díjakat, termeltek sok-sok adóforintot. Idézzük Virág elvtársat A tanúból: "Pelikán! Egyszer kérünk majd magától valamit."
Tudom, vannak, akiktől alma nélkül is kérhetnek, és vannak, akiket aranyalmával se tudnának a megfelelő x-re rávenni. Ez így van a reklámokkal is. De azért nagyon kíváncsi lennék, hogy valamelyik agytrösztben született-e már számítás arra, hogy hány kiló vagy mázsa alma, körte, szilva és dióbél hoz egy biztos szavazatot. Mert akkor a költség-haszonelemzés talán odáig is eljutott, hogy hány ilyen szavazattal veszítünk el egy kereskedőt az adott városban. Hiszen az világos, hogy az az alma, körte, szilva, dióbél, amit nem egy párt adott el, azt normális esetben egy helyi kereskedő értékesítette volna. Persze drágábban, hiszen neki fenn kell tartania a boltot, helyi adót is szednek tőle, sőt ő az a vállalkozó, akit a városi iskola, nyugdíjasklub és jótékonysági szervezet is megtalál, ha segítség kell. Minden pártalma ezeket a segítségeket is erodálja.
És akkor a külföldről finanszírozott (uniós forrásból épített autópályán közlekedek), a választások befolyásolására törekvő (gondolkodó), ellenséges tevékenységet (ne fogom be a számat) be is fejezném. Hiszen megkérdezhetném azt is, hogy ha már piacozással kell voksokat venni, akkor miért nem a helyi termelőktől beszerzett áruval megy a kofáskodás? Ja, mert a Szolnok környéki egykori gyümölcsösök már az emlékekben sem élnek, így "kénytelen" a helyi "befektető" más megyék vállalkozóit gazdagítani. Kíváncsi vagyok, mikor veszik át a bugyi- és zoknipiacot, csak hogy teljes legyen a keleti nyitás.
Album

Régi álom egy képeslapon
"Szolnok fejlődése mutatja legjobban az élni akarás erejét és ha csatornával Budapesttel összefogják kötni, egy emberöltőn belül az ország második városává fog emelkedni nagy kereskedelme folytán!" Olvasható az 1930-as évek elején megjelent különleges levelezőlap "képes" oldalán.
AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!
SzoborPark

49 éves Diáklány
Sokáig azt hittem, hogy Ápolónő vagy Nővérke a címe ennek a szobornak. Minden bizonnyal azért, mert felállításakor és még utána évtizedekig egy olyan iskola előtt állt, amelyik leginkább az egészségügyi képzéséről volt ismert és híres. Lehet, hogy a következő nemzedék valamilyen egyházi névvel illeti majd?