Levéltár

Szövetséges emlékek 2.

2017. augusztus 20.


Miután a Nyári ismétlésben újra megjelent a Szövetség ABC-ról szóló írás, és újra sokan reagáltak rá, a korábbi fotókkal illusztrálva idézek szerkesztett kommenteket.

D. Gyuláné: Szövetkezeti bolt volt. Remek kínálattal. Abban az időben még vadhúst is árultak.

 

Sz. Gábor: Úgy hallottam Pesti a tulaj, aki olcsón, befektetésnek vette meg. Sok kis üres üzlet van. Miért nem indul újra? Azért, mert a hipermarketek dugig vannak. Lehetetlen versenyezni velük. A vásárló meg ár érzékeny. A piacon véletlenül nem egy nagy cég árul?

 

Sz. Judit: Most, hogy a kormányhivatal a szomszédba költözik, talán lesz valakinek egy jó ötlete, hogy mi legyen belőle. Például egy étterem. Lenne hová ebédelni járni a hivatalnokoknak.

 

A-né R. Mónika: Itt nőttem fel. Nyáron a bolt előterében még csavart fagyi is volt. Sőt, még anno diákmunkán is voltam nyolcadikban. Kosarat kellet szedni. De rég volt

 

P. F-né Zsuzsi: Most meg szét van berhelve! Sajnos!

 

H-né Éva: Nagyon sajnálom, hogy hagyták így tönkremenni ezt az épületet. Kedvenc bevásárló helyem volt. Nem hiszem el, hogy nem lehetne felújítani. Valóban a belváros szégyene.

 

S-né J. Irén: Elég szomorú hogy hagyják tönkre menni. A környéken nincs másik bolt, mert a CBA is bezárt (A volt Domusban - a szerk.) Pedig lenne rá igény, tele van a környék tízemeletes házakkal.

 

F. Pálné: Ezt valamikor békás boltnak is hívták.

 

F. Lászlóné: Ez azért szűnt meg, mert a szövetkezetek, a Tejipari Vállalat, stb. töltötték fel áruval. Azok megszűntek, már csak külföldi áru van. Nem tudom, kik voltak a felelősek a TSZ-ek megszüntetéséért, de a hátsó felüket igen elpáholnám.

 

V. T. Ilona: Az a baj, hiába zúgolódunk, írunk, mindez süket fülekre talál. Nem történik semmi, pedig a környéken lakók egyre öregebbek lesznek, nehézkes a piacig is kimenni.

 

J. Gabriella: Ezzel a környékkel senki sem törődik.

 

K-né B. Erzsébet: Nemcsak erre a környékre vonatkozik. Sajnos a kórház környékén sincs normális bolt, mert a Munkásban sincs semmi! És drága!

(Fotók: Fortepan, DJM, blogSzolnok)

A blogSzolnok nyári szünetét - ami alatt összesen 49 korábbi cikk került ki ismét a címlapra - ezennel bezárom. Köszönöm azoknak, akik az elmúlt hét hétben is hűségesek maradtak az oldalhoz, és még hétvégén is benéztek, hátha felkerül valami új anyag. Azoknak meg plusz köszönet, akik kommenteltek is.

Augusztus 21-től ismét frissül az oldal. Hétköznap a címlap rovatai, hétvégén az Album és a Szolnoki Mesék.

Megtisztelnek, ha olvasnak.

 

Bajnai Zsolt

szerkesztő

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

GAZ, Warsawa, Vegyiművek
A Budapesten működő Vegyiműveket Szerelő Vállalat Anyagbeszerzési Osztályának küldték üdvözletképpen ezt a képeslapot 1963-ban Szolnokról. A színes kép érdekessége nemcsak az egyedi beállítás, de a két korabeli autó is.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Vízügyes emlék a parkoló szélén
Ledöntés, áthelyezés, lopás vagy csak felújítás. Egy elvitathatatlan szakember szerényen megbújó portréjának is lehet kalandos a sorsa Szolnokon. A Boldog Sándor István körút és az Ady Endre út kereszteződésénél, a "vízügyi" parkoló szélén álló Sajó Elemér szobornak legalábbis az lett.

A Szoborpark további képei