Levéltár

Nagy Lajos és Valkó Mihály

2017. február 21.


A Szapáry úti Nagy Lajos emléktábla kapcsán tettem fel néhány kérdést nagyjából három évvel ezelőtt. A most kapott magyarázat nemcsak a táblára, de Valkó Mihályra is emlékeztet.

A Szobor Park Szolnok (SZPSZ) rovatba 2014. szeptember 12-én került fel a Nagy Lajosra emlékezve című írás, amely a Szapáry úti - az egykori Nemzeti nagyszálló, ma bankok - falán található emléktáblát mutatta be. A cikk annak idején így ért véget:

"Nagyon sajnálom, hogy a tábla állítására vonatkozó sorok kissé homályosak. Nekem úgy tűnik, ez a tábla vagy másolat, vagy egy korábbi eltávolítást követően került vissza - talán - az eredeti helyére. Ha ez így van, akkor jó lenne tudni, hogy kik, miért és honnan szedték le az eredeti táblát. Már csak azért is, mert Magyarországon az ilyesmi nagyon hozzátartozik egy emléktábla történetéhez."

 

Ehhez kapcsolódva kaptam pár hete egy kedves levelet

 

Köszöntöm a blog gazdáját!

Kissé szégyellem bevallani, hogy ma nézelődtem először a honlapon, egy régi utca nevének keresése révén keveredtem oda. Aztán pár órára ott is ragadtam, mert igencsak érdekesnek, igényesnek, informatívnak találtam a képeket és a jól fogalmazott szövegeket, vagyis az egész blogot.

Mostani megszólalásomat a Nagy Lajos emléktábláról olvasottak indokolják. Az utolsó mondatokban feltett kérdésekre ugyanis valamennyire tudom a választ. A 60-as évek második felében a Verseghy Gimnáziumban tanítottam. Akkori kollégám, Valkó Mihály, mint magyar szakos tanár és osztályfőnök saját osztályának tanulóival - bizonyos kutatómunka és szervezkedés nyomán - elérte, hogy Nagy Lajosnak emléktáblája lett Szolnokon. Ma használatos pedagógiai szakkifejezéssel élve ez egy igen sikeres projektmunka volt.

Mikor került fel a falra? Kézenfekvő, hogy1969-ben, hiszen ekkor volt a Tanácsköztársaság 50. évfordulója. Ebben a dátumban nem vagyok egészen biztos, de a 60-as évek második felében igen.

Ennek az osztálynak volt egyik tehetséges és irodalmár hajlamú tanulója: Ignácz Éva - Andrási Lászlóné -, később tanára lett a gimnáziumnak. Véletlenül tőle értesültem egyszer arról, hogy a márványlapot ismeretlen barbárok megsemmisítették. A jelenleg látható tábla a rajta feltüntetett időben, újra vésve került a falra.

Engem - és talán másokat is - ez a mementó Valkó Mihályra is emlékeztet, aki nemcsak kiváló tanár és remek újságíró volt, hanem igényes irodalmi szerkesztő is, a kultúra "mindenese" ezen a tájékon. Netán egyszer ő is...?

 

Jó szívvel üdvözli

Jakatics Árpád ny. tanár

Tisztelt Tanár Úr!

Megtisztelő, hogy olvassa a blogomat. Azt hiszem, lényegtelen, ki, mikor bukkan rá, ha talál rajta érdekeseket. Miként a régi, állami antikváriumok reklámja hirdette: "egy könyv nem attól jó, hogy új". Talán valami hasonló igaz a jó, netes tartalmakra is.

Nagyon köszönöm a Szapáry úti emléktábla kapcsán adott magyarázatát. Az internet adta lehetőségekkel élve - ilyesmit sem könyvvel, sem újsággal nem lehetne megtenni - az eredeti cikk végére is beszerkesztem az Ön emlékeit.

Ami pedig Valkó Mihály tanár urat - nekem már Misi bácsi a megyei napilapnál - illeti, egyetértünk abban, hogy már rég megérdemelne egy emléktáblát Szolnokon. Mert sokaknak lenne okuk fejet hajtani emléke előtt.

 

Bajnai Zsolt

szerkesztő

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szociofotó a főtérről
A szolnoki Kossuth térről valamikor az előző évszázad elején készült nyári fotón alig látni férfiakat. Illetve az is különös, hogy a viszonylag jó minőségű fotóból lett képeslapon nem olyan öltözékű nők láthatóak, mint a nagyjából ezzel egyidős felvételeken, a szolnoki korzón.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szolnoki Golgota
Radnóti Miklós bori noteszének néhány lapja, fémmé dermedve Szolnokon, a Hősök terén hever. Az 1994-ben leleplezett Magyar Golgota című kompozíció lábánál, ami harmadik vagy negyedik szobra ennek a térnek. Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotása.

A Szoborpark további képei