Levél egykori tanárról
2012. január 25.
Az Album rovatban látható Lakótelepi festmény című kép kapcsán érkezett egy különösen szép levél a címünkre. Szépsége abban van, ahogy egy több mint négy évtizede végzett diák az egykori tanárára emlékszik. Pedagógusoknak kötelező!
Tisztelt Blogszolnok.hu!
Az Album rovatban olvasható egy bejegyzés, melynek címe Lakótelepi festmény. Ezzel kapcsolatban szeretnék Önnel megosztani egy emléket, ami talán magyarázatot ad a képek keletkezésére is. Annak idején én is a Ságváriba jártam, megnyitásától egészen 1971-ig, amikortól a Varga tanulója lettem.
Felső tagozatban volt egy kitűnő rajztanárunk, Rózsa tanár úr - remélem, megbocsátja nekem, hogy a keresztnevére már nem emlékszem, azóta eltelt jó néhány évtized. Nos, ez a kitűnő tanár úgy oktatta a perspektíva rejtelmeit, hogy kivitt bennünket a szabadba, az épülő tízemeletes házak közé és a valóságban mutatta be a rövidülés csínját-bínját, hogy hol található a horizontunk, merre futnak a messzeségben találkozó párhuzamos vonalak. Miután megértette velünk a perspektivikus rajzolás alapfogásait, le is rajzoltatta velünk az előttünk magasodó házakat. Jól emlékszem ezekre az órákra, mert imádtam a geometrikus formák letisztult logikáját és a tanár úr lelkes magyarázatát.
A blogbejegyzésben látható színes képek biztosan egy ilyen rajzóra termékei és Rózsa tanár úr módszerét dicsérik. Láthatóan alaposabban kidolgozottak, mint amit mi "gyártottunk" annak idején egy-két rajzóra alatt, lehetséges, hogy valamilyen pályázatra készültek (900 éves Szolnok? Hogyan látom a városomat? Épül-szépül szocialista hazánk?)
Ha már a tanár úr személye szóba került, azt is szeretném elmondani róla, hogy órái meghatározó jelentőségűek voltak számomra - remélem, osztálytársaim is így gondolnak rá. Fogalmam sincs, hogy a hatvanas évek végi Magyarország körülményei között hogyan tett rá szert, de hatalmas diagyűjteménnyel rendelkezett, a legkülönfélébb korszakok műalkotásaiból. Rendszeresen tartott az egyszerű rajzórák mellett műelemzés órákat is, amikor görög szobrokat, reneszánsz festményeket néztünk sorra és gondosan elmagyarázta számunkra a lehetetlent: mit érdemes látni egy képen, egy szobron, mitől lesz egy tárgy művészet. Szabályosan elszédültem 13-14 évesen attól, hogy mennyi gyönyörűség vesz körbe, mennyi megnézni, megérteni, felfedezni érdemes érték vár rám.
Nem akartam soha művész lenni (nagyon gyorsan szembesültem azzal a ténnyel, hogy két balkezem van), de Rózsa tanár úr rajzórái egy életre elköteleztek a művészet szeretete és tisztelete mellett. Sajnálom, hogy ezt soha nem mondtam el neki, de erre is emlékezve fűzöm ezt a rövid megjegyzést az Ön írásához.
Üdvözlettel:
Dr. Tárnoki Judit, egykori ságváris diák
Tisztelt Tárnoki Judit!
Köszönöm megtisztelő levelét.
Két apró kiegészítést szeretnék tenni.
Bár nem voltam ságváris diák, de valahogy a kezembe került a Fiumei Úti Általános Iskola negyvenéves jubileumi emlékkönyve, amiben nagyon korrekt módon felsorolják az elmúlt évtizedek diákjait és tanárait. (Ön is szerepel benne.) A tanárok között azonban Rózsa név nincs. Nem lehet, hogy Rózsás Tibor az emlegetett tanár úr?
Tudom, a nevek könnyen elhalványulnak. Viszont annak az embernek érdemes volt a tanári pályát választania, akire négy évtized távlatából így emlékszik egy volt diákja. Nem haragszik, ha azt mondom, hogy a levelét minden kezdő pedagógus előtt fel kellene olvasni.
És még egy apróság, ami a szerkesztő hibája. A nevezett kép egy meglehetősén széles, elnyújtott alkotás, amit egészben nem tudtam feltenni az oldalra. Ezért tűnhet úgy, hogy több képről van szó. A valóságban ez egyetlen festmény, ami most is ott lóg az egykori Ságvári körúti iskola pincelejárójában.
Köszönöm, hogy olvassa a blogSzolnok-ot.
Tisztelettel:
Bajnai Zsolt
szerkesztő
