Levéltár

Könyvtár és a munkásőrök

2011. december 21.


A Szolnoki házak sorozat második darabjában a Kossuth téren álló Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár épületéről írtunk. Többen is jelezték, hogy a történetből kimaradt egy epizód: a munkásőrségé. Ami szerintem, csak részben igaz.

Szerkesztő Úr!

A könyvtár épületével kapcsolatos cikkéhez annyi segítséget tudnék adni, hogy emlékeim szerint ott 1956-tól nem csak a MSZMP székelt, hanem az akkor szerveződött munkásőrség is. A Tisza Antal utca felőli szárnyban évekig munkásőrök állomásoztak. Az oldalsó kocsibejáró kapuban mindig fegyveres őr állt, ott jártak ki-be az autóikkal, és alakzatban gyalogosan is. Erre határozottan emlékszem gyerekkoromból, hiszen 1950-ben születtem Szolnokon.

Ha elfogadja tőlem ezt az emlékképet, javaslom, ezen a szálon kutakodjon. Időpontokkal nem szolgálhatok, de sokáig állomásozhattak itt. Lehet, hogy a nyolcvanas évekig, és csak azután lett kollégium.

Péter F.

 

Bizonyára a dokumentumokhoz való hozzáférés nehézsége okán, vagy talán azért, mert múló epizódnak gondoltad, a mai Verseghy Könyvtárnak hajlékául szolgáló épület múltjából kimaradt egy darabka. Az, amikor benne működött a Munkásőrség megyei parancsnoksága.

Talán a lőtorony is akkor nyert elhelyezést az épület tetején, nem korábban. Érdemes volna utána nézni. A Munkásőrség megyei parancsnoka volt Zsovák László, őt követte talán Lakatos Lajos. Még élő személyek, ha jól tudom.

A Munkásőrség onnan költözött ki a Széchenyi városrészbe, vadonatúj épületbe, amely ma szociális otthon.

E. Sándor

 

Én 1981 és 1985 között, Tiszafüredről Szolnokra kerülő diákként laktam ebben az épületben. Pontosabban annak második emeletén, mert az első a fiúk lakrésze volt, és mindig iszonyatos balhé volt belőle, ha lelógtunk. Isteni hely volt, főleg, hogy habos islert is lehetett kapni a közelben. Munkásőrökre viszont nem emlékszem az épületben. De lehet, csak azért, mert akkoriban nem érdekelt az ilyesmi.

Zs. Éva

Köszönöm mindenki hozzászólását, de azt hiszem, mindenkinek csak félig van igaza. A mai könyvtár ugyanis két épületből lett kialakítva. Az egyik a Kossuth téri egykori Pénzügyigazgatóság, a másik pedig a Tisza Antal utca 2. szám alatti épület. Az előbbiben - szerintem - soha nem működött a Munkásőrség helyi parancsnoksága, az utóbbiban viszont úgy tűnik, igen.

Legalábbis egy ideig. Hiszen a Munkásőrség megyei parancsnoksága a Széchenyi városrész kialakításával egy időben új épületbe költözhetett. Abba a Kaán Károly utcai panelházba, amelyik ma szociális otthonként működik. Emlékeim szerint a nyolcvanas évek első felében ez az épület már állt, amit leginkább az égbeszökő rádióantennáról lehetett megismerni.

Igaz, az állampárt öklei csak egy szűk évtizedig használhatták a ?palotát?, hiszen 1989-ben feloszlatták a szervezetet? És ki tudja, mi lett a vagyonával.

Természetesen előfordulhat, hogy tévedek. Ebben az esetben nyugodtan javítson ki egy e-mailben!

Bajnai Zsolt

szerkesztő

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés VII. Szolnoki Tiszavirág Fesztivál

Album

Harmincas évek
Ritkán kerül a kezembe olyan régi szolnoki felvétel, amelyen nemcsak épületek, de emberek is láthatók. Az ilyen képek általában nem a képeslapgyűjteményekben, hanem a családi képarchívumban bukkanhatnak fel.

Az Album további képei
 

AKB

Szolnokon is lehetne
Nemcsak Szerencsen, de Szolnokon is volt egyszer egy cukorgyár. És talán az itteni kerítéséhez is kikerülhetne egy ilyen nem reklám tábla. Mementóul a gyárnak, ami sokaknak adott munkát, emlékül a magyar élelmiszeripar fénykorának, és azoknak a környékbeli embereknek, akik évtizedeken keresztül cukorrépát termeltek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Mária-szobor
A szeptember 12. óta, a Máira utca belvárosi templom felőli végén ismét álló Mária szobrot először 1847. május 24-én állították fel Szolnokon. Bő másfél évszázaddal később, közadakozásból felújították, és eredeti helyétől kicsit távolabb, újból felállították.

A Szoborpark további képei