Levéltár

Kemping emlékek

2023. szeptember 10.


Micsoda emlékeket képes előcsalogatni néhány fotó, meg egy évtizedek óta nem létező hely. Német fiatalok, egyforintos lángos, szovjet ifjúsági film. Na és egy remek sátor, meg egy különleges autó.

K. Zsolt: Mi kamaszként ott haverkodtunk NSZK/NDK-s (?) fiatalokkal.

Sz. Mária: Zsongott akkor a Tiszaliget a sok fiataltól, látogatótól. Isteni volt. Én is sokadmagammal ott táboroztam évente. Nemzetközi barátságok köttettek, még ma is élnek. Most meg?

Sz. István: És holland turisták a gyógyvíz miatt visszatérő vendégek voltak.

H-né N. Rozália: A Tiszaligeti stranddal átellenben nyaraltak az NDK-s KISZ-esek. Akkoriban, '72-ben a strandon bérelt lángossütödébe sütöttem én és volt osztálytársam a lángost. Nem hiszitek el, 1 Ft majd 1,50 volt egy lángos. A német fiatalok persze 2 forintot adtak, így a borravalónk több volt, mint a fizetésünk. De jó is volt. Szívesen emlékezem vissza ezekre az időkre, meg a vidámparkra. Sajnos már "48 éve nem lakom Szolnokon, pedig de jó is lenne látni milyen változásokon ment keresztül.

R. Ferenc: Az első munkahelyem, felejthetetlen négy év volt...

B. Mari: Én is voltam ott recepciós egy nyáron érettségi után. Mert állítólag tudtam angolul.

K. Gábor: Néhány évtizede én is voltam itt. Trabantban aludtunk.

T. Bandi: Kempingezni nagyon jó, de mára kiment a divatból. A 70-es években igazi szabadságérzés volt nemcsak itthon, de egész Európában. Erdőben, tengerparton akkoriban még lehetett vadkempingezni, Lengyelországban hegyipatakok partján, Adrián, Alföldön... csuda!

T. Gyuláné: Nagyon szerettünk kempingezni. A mai napig megvan minden kellékünk. A sátortól kezdve, matracok, hálózsákok, asztal székekkel, kis gázfőző... Imádtuk. ('80-as évek, boldog idők.)

T. Magdolna: Se strand se kemping.

Sz. P-né M. Margit: Minden megszűnt Szolnokon, amiért érdemes volt idejönni.

P. Tamás: Mit keresett egy ilyen autó a kempingben? Toyota Cressida X30

Á. Mónika: Évek óta próbálok megtalálni egy szovjet ifjúsági filmet, amit emlékeim szerint a ligeti kempingben és a strandon forgattak. A történet, amennyire emlékszem egy lányról szólt, aki Moszkvából jött a szolnoki kempingbe nyaralni a táskájában egy titokba csempészett kis fekete kutyával, ami egy vacsora alkalmával kiszökött és végigfutott a terített asztalon. Valamikor a 80-as években vetítették.

H. Viktor: A jobboldali sátor a világ legkirályabb sátra, ha a súly és a méret nem számít. 10 perc alatt megvan, irdatlan helykínálat és a dézsás eső sem hatja meg (...)

Érettségi után az első dolgom volt, hogy megvettem életem első sátrát, egy csővázas hátizsákra is felcsatolható, apró kétszemélyeset. Megjártam vele Párizst, az egy hétig szakadó esőt is kibírta. Görögországba már egy nagyobb szerkezettel voltunk, azt hiszem, NDK gyártmány volt, és kvázi külön kellett cipelni, de minden elfért benne. Aztán a kilencvenes évek elején megvettem életem első iglu sátrát, ami több nyáron keresztül szolgált interrailezés közben, sőt még a gyerekek is nyüstölték.

Kempingezni jó. Sőt kaland. És nekem úgy tűnik, még ma sem ment ki a divatból. Szerintem Szolnokon is lenne rá igény. Mert, akik szeretik ezt a fajta nyaralást, azok elsősorban a fellelhető kempingek alapján döntenek. Így belegondolva, én is nagyon sok helyen csak azért jártam, mert ott találtunk kempinget. Talán Szolnokra is többen rátalálnának. Bár kétségtelen, hogy az egykori kemping területe rövid távon többet ér, ha lakásokat építenek rá.

De beszéljünk inkább másról. Ha valaki megtalálja a fentebb emlegetett szovjet filmet, és abban valóban látható a szolnoki kemping, meg esetleg a város is, akkor egy ritka helytörténeti dokumentummal leszünk gazdagabbak.

És azt se szeretném letagadni, hogy az egyik kedvenc hozzászólásom a Toyota Cressida X30 beazonosítása. Mi minden juthat eszünkbe egyetlen fotóról!

 

Bajnai Zsolt

szerkesztő

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Háború és béke Szolnokról
Egy frontra tartó vagy onnan hazatérő német katona küldte a mellékelt képeslapot Szolnokról Berlinbe 1915. szeptember 21-én. "A hadra kelt seregtől" bélyegzővel ellátott, Budapesten katonailag felülvizsgálták képeslap a még békés Szolnok korzóját mutatja, talán a háború előtti nyáron.

Az Album további képei
 

AKB

Hol járunk?
Ez itt egy beázott plafon. Amivel nem az a baj, hogy hónapok óta nem volt egy rendes eső, hanem, hogy ez a plafon alig egy éve lett átadva egy sokmilliárd forintos, több évig tartó beruházás eredményeként. Az azóta szakadozó padlóborítással, vállalhatatlan mázolásokkal, fel nem takarított festésnyomokkal, és máig a munka nyomát magán viselő üvegekkel. Hol járunk? A Szolnoki Szigligeti Színház nézői folyosóin.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Történelemkönyvünk betonból
A vasútállomás előtti Jubileum tér közepén álló Tanúhegy minden bizonnyal Szolnok legjobban dokumentált köztéri alkotása. Miként talán azt sem túlzás kimondani, hogy ez az a szobrunk, amelyik mérete és helye ellenére a legkevésbé szervesült a város életébe. De talán majd 5 év múlva!

A Szoborpark további képei