Levéltár

Inkább számonkérés

2021. június 06.


A Tisza part szombat-vasárnap reggeli állapota kapcsán felvetettem, hogy talán nem a számonkérés, hanem a szolgáltatás, azaz a rendszeres takarítás lenne a megoldás. Úgy tűnik, egyedül maradtam.

A Számonkérés vagy szolgáltatás? című írásom május 25-én jelent meg a blogSzolnok Naplóm rovatában ezzel a bevezetővel: "A Tiszaparti sétány a hétvégi reggeleken szemétben és üres üvegekben úszik. A Tiszaparti sétányon a péntek-szombati igénybevételhez képest nagyon kevés kuka van, mellékhelyiségről nem is beszélve. Kérdés, hogy számon kérő vagy szolgáltató város Szolnok?"

http://www.blogszolnok.hu/naplom_szamonkeres_vagy_szolgaltatas

 

Néhány kiragadott hozzászólás alapján úgy tűnik, nemcsak a szemét izgatja a helyieket a Tisza parton, illetve nem osztják a fiataloknak nyújtott szolgáltatások tekintetében a nézeteimet.

 

K. Péter

Szerintem nem a szolgáltató hibája, hogy egy fiatal csürhe a parton iszik, vizel, majd mindent hátrahagyva ilyen képet fest Szolnok kiemelt sétánya. Kérem a rendvédelmi erők határozott fellépését a közterületen alkoholt fogyasztók ellen!

 

S. Ferenc

Miért nem szólal meg a hivataltól senki?

T. Mária

Igényes, szép város. A szálló falán is látszik a gondoskodás.

 

T. Maximilián

Sajnos magán tulajdonban van (a Tisza szálló - A szerk.). Bár tudnám, hogy hogyan és miért, miközben a tulajoknak nagyjából 500 milliós adótartozásuk van évek óta az adóhatóság felé. Mielőtt megvették volna, a magyar államtól kaptak brutális támogatást, amivel aztán szintén nem tudtak elszámolni. Ez örökké rejtély marad számomra? Ha én csináltam volna, valószínűleg már börtönben ülnék, és mindent végrehajtottak volna.

Az eredeti cikk nem a Tisza szálló hányatott sorsáról szólt, de úgy tűnik, a szolnoki Tisza partról nem lehet úgy írni, hogy a hotel vagy a volt Dami ne kerüljön szóba. Mindez pedig azt jelzi, a szolnokiak többségének van két fájó sebe, amelyeket nem sikerül begyógyítani.

Nem tudom, ebben az ügyben a hivatalnak - és melyiknek - mit lehetne mondani. Tennivalójuk lenne inkább. Ezen a hétvégén egyébként ismét kikerültek a sárga "buli kukák" a sétányra, az eredményről, ha pozitív, biztos, hamarosan beszámolnak az illetékesek. Ha meg nem számolnak be, akkor rájöhetünk, hogy nem ez a megoldás. Ráadásul, mint írtam, a szemét és a szemetelés csak egy probléma a sok megoldásra váró közül.

Amiket a fiataljaink lecsürhézésével, a rendvédelmi erők kirendelésével biztos, hogy soha nem fogunk tudni megoldani. Már csak azért sem, mert K. Péter fiatalkorában sem oldott meg semmit az "ifjúsági probléma" emlegetése, meg az Ifjú Gárda, a Munkásőrség, a Magyar Néphadsereg, sőt a III/III sem.

Szóval a május 25-ei cikkben írtakat fenntartom.

 

Bajnai Zsolt

szerkesztő

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A szolnoki facsarnok rejtélye
Aki 1909. szeptember 3-án megírta ezt a szolnoki képeslapot, az akkor már csak a Pfaff Ferenc tervezte új állomás épületét láthatta. Mivel az épület középső szárnyát az év április végén nyitották meg, ez a fotó a két dátum között készülhetett. De akkor mit keres rajta a sínek fölötti facsarnok?

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Alapos emléktábla
A Baross utca 9. számú ház utcafrontján május 14-én helyezte el a Szolnoki Római Katolikus Egyházközség Dr. Tóth Tihamér, az 1939-ben elhunyt veszprémi püspök emléktábláját, ami jelenleg nemcsak a város legújabb ilyen mementója, de talán a legalaposabb is.

A Szoborpark további képei