Társasházi emlék

- Hányan élnek még az egykori Kun Béla körút 7. számú lépcsőházban azok közül, akik 1973-ban elsőként beköltöztek?

- Januárban még huszonöt olyan lakás volt, amiben az eredeti tulajdonosok éltek, de sajnos azóta ketten elhunytak. Viszont van két olyan lakás is, ahol ugyan nem az eredeti vásárlók élnek, hanem a gyerekeik. Tehát azt mondhatjuk, a valamikori 127 lakásból még ma is huszonöt az első beköltözőké.

- A Zagyvával szinte párhuzamosan álló, az Ady Endre úthoz közelebb eső tízemeletesnek arról lépcsőházáról beszélünk, amelyik a Várkonyi tér fel esik. Mikor költözött ide?

- Ennek a lépcsőháznak a lakásait az OTP értékesítette, ahol egyébként akkor én is dolgoztam. Nekem 1973. november 3-án adták át hivatalosan a lakást. Arra nem emlékszem, mikor aludtunk itt először, de úgy rémlik, hogy november közepe tájára minden lakásban laktak.

- Hogyan lehetett akkor ezen az új lakótelepen lakáshoz jutni?

- Itt is háromféle lakás épült. Voltak állami, vagyis úgynevezett tanácsi bérlakások. Aztán szövetkezeti lakások, és voltak OTP lakások, mint a mienk is. Lépcsőházakon belül nem volt keveredés, tehát a mai Szolnok ispán körút 7-ben mind a 127 lakást az OTP értékesítette. Annyi volt a különbség, hogy a lakások nyolcvan százalékára az akkori városi tanács, a hozzá beadott igénylések alapján jelölhetett ki vevőket, a maradékot pedig a bank szabadon értékesíthette.

- Forrásértékű visszaemlékezésében azt írja, hogy a szüleivel a közelben élt, a házukat a lakótelep építése miatt szanálták, úgyhogy ezért is igényelt éppen itt lakást. Mennyit kellett akkoriban fizetni egy ilyen lakásokért?

- Ebben a házban kétféle lakást lehetett venni. Egyszobás, 36 négyzetméteres garzont, nagyobb konyhával, amiből szintenként négy darab volt, illetve 49 vagy 50 négyzetméteres másfél szobást erkéllyel, amiből pedig nyolc volt egy-egy emeleten. A nehezen kifűthető földszinti, illetve a beázásra hajlamosabb tízedik emeleti lakások 10-10%-kal olcsóbbak voltak, mint a többi szinten lévők. Az enyém annak idején 300 ezer forintba került.

- És mennyinek kellett zsebben lenni ahhoz, hogy valaki egy ilyen lakást megszerezhessen?

- Ez nagyon változó volt. Egyrészt a gyerekesek és a gyereket vállalók sráconként 30 ezer forint szocpolt kaphattak. Ezen kívül a munkahelyek is igyekeztek valamilyen módon segíteni, és ott volt még a 2% kamatozású hitel. Nekem a munkahelyem adott 20 ezer forint munkáltatói kölcsönt, illetve felvettem hitelt, amit aztán húsz éven keresztül törlesztettünk, így 29 ezer forintot kellett letennem ahhoz, hogy költözhessek.

- Hogyan lett közös képviselő?

- Még meg se kaptuk a kulcsokat, de már tudható volt, hogy kik lesznek a lakók, és akkor az OTP összehívta a társasházunk alakuló közgyűlését a városháza dísztermébe. Persze senki se akarta vállalni a közös képviselőséget, úgyhogy a végén jelentkeztem. Ebből lett aztán 43 év, a feleségem pedig még ráhúzott további ötöt. Nem tudom, van-e még a városban valaki, aki a tulajdonostársak támogatását és segítségét élvezve ennyi ideig töltötte be ilyen tisztséget? Persze közben rengeteg mindent megcsináltunk. Már az első években javítottunk, folyamatosan karbantartottunk, aztán jóval később az elsők között csatlakoztunk a panelprogramhoz, ablakokat cseréltünk, hőszigeteltünk, sőt új liftek lettek, és napelemeket is telepítettünk a tetőre. A mai napig büszke vagyok, hogy az utóbbit is meg tudtuk csinálni, mert így a társasház éves villanyszámlája, azaz a közös világítás meg a lift működtetése alig kerül évente ezernyolcszáz forintba.

- Visszatérve még a kezdetekre. Honnan érkeztek az első lakók és milyen korúak voltak?

- Bár a közös képviselőnek úgynevezett lakónyilvántartó könyvet is vezetnie kellett, amibe minden tulajdonost, lakót, újszülöttet be kellett jegyezni, ezekre nem nagyon tudok pontosan válaszolni. Így visszaemlékezve az rémlik, hogy harminc év alatt volt a beköltözők átlagéletkora, ide tényleg fiatalok, kisgyerekes párok költöztek először, idős lakóra nem is nagyon emlékszem. Nagyon valószínű, hogy a beköltözők többsége szolnoki volt, hiszen mint mondtam, a lakások 80%-ára a tanácsnak volt vevőkijelölési joga, és akkoriban nagyon sokan vártak Szolnokon lakásra. Azt mondanám, az első lakók 90%-a a városból költözött ebbe a házba.

- November 10-én délután három órakor avatják fel a társasház létrejöttének fél évszázados jubileumára, meg az első lakókra emlékeztető táblát. Akkoriban az volt a mondás, hogy ezek a házak jó, ha ötven évet kibírnak. Újabb ötven év múlva állnak még ezek a panelek?

- Huszonévesek voltunk 1973-ban, ki törődött akkor azzal, hogy mi lesz majd ötven év múlva. Erre tessék, elrepült ez az öt évtized, de ezek a házak még mindig állnak. Szerintem ötven év múlva is állni fognak, bár nem mindegy milyen állapotban. Nekünk nagy szerencsénk volt, hogy nemcsak a lakásainkat, de a lépcsőházat és az egész házat a sajátunknak érezhettük, ezét törődtünk is vele. Meg lehet nézni a lakótelep néhány másik házát, milyen állapotban van. A karbantartás, a megelőző felújítás nagyon sokat számít.

- Az év nagyobb részét már nem ebben a házban tölti, de hivatalosan ma is a Szolnok ispán körút 7. szám lakója. Miért tartotta fontosnak ennek a táblának a kihelyezését?

- Itt töltöttük az életünk jelentős részét, sokunknak ez volt az első saját otthona, ráadásul ezek a házak sok tekintetben elsők voltak. Szerintem nem baj, ha néha ilyen látszólag egyszerű, hétköznapi dolgokra is emlékezünk és emlékeztetünk.