Kérdezem

Szolnok legnagyobb házibulija

2014. június 26.

Immár 13. alkalommal rendezik meg a Szolnoki Művésztelep születésnapján az Art Járó Fesztivált, amely kicsit a két háború közötti garden partykra is emlékezni szeretne. A péntek délután induló programokról Verebes György ötletgazdát kérdeztük.

- Kit tekint célközönségének az Art Járó Fesztivál?

- Igazából mindenkit, hiszen ezt a fesztivált éppen azt különbözteti meg a többitől, hogy minden művészeti ág képviselteti magát. Komolyzene, jazz és könnyűzene, irodalom, képzőművészet éppúgy szerepel a programban, mint gyerekeknek szóló foglalkozások. Elsősorban persze a szolnokiaknak szól, de tudjuk, hogy Pestről és Nyíregyházáról is jönnek. Szerintem az itt élők között is sok lesz a visszatérő vendég, de biztos feltűnnek olyanok is, akik ebben az évben először az Art Járó miatt jönnek ki a Művésztelepre.

- Van valami koncepció a programok összeállításánál? Számít például, hogy szolnoki fellépők legyenek többségben?

- Az alapkoncepció az, hogy minden művészeti ág képviseltesse magát, de igényes módon. Persze mi is szórakoztatni szeretnénk, de azért törekszünk arra, hogy aki fellép, az valóban értéket képviseljen. Éppen ezért nálunk a könnyűzenét sem a fél playbackről éneklő, falunapi fellépők képviselik, hanem például klasszikus szolnoki zenekarok. Illetve a zenekaroknál, ahol lehet, még azt szoktam érvényesíteni, hogy saját dalokat játsszanak, és ha lehet magyarul. Szóval ebben az értelemben ez nem is egy klasszikus fesztivál. Inkább az szoktam mondani, hogy az Art Járó Szolnok legnagyobb házibulija.

- Mik az elvárások a színházi produkciókkal szemben?

- Meg kell felelniük a Művésztelep nyújtotta technikai körülményeknek. Zárt térben, a Kert Galériában maximum kamara előadást, önálló irodalmi estet vagy monodrámát tudunk bemutatni. Ehhez azonban nem nagyon ragaszkodunk, mivel így óhatatlan, hogy a közönség egy része lemarad a produkcióról. Kint a kertben viszont meg kell elégedni a park lehetőségeivel. Így például ritkán vannak komolyabb díszletet használó előadások. Igaz, idén az Osonó Színház pont ilyen lesz.

- Hagyomány, hogy képzőművészeti kiállítással indul a fesztivál. Ez tekinthető a Művésztelep éves beszámolójának?

- Nem feltétlenül, mert általában vannak régebbi munkák is, például idén Meggyes László és Meggyes László Vendel képeit is bemutatjuk. Ez a kiállítás a Művésztelepen élő alkotók és a velünk szakmailag és barátilag is szoros kapcsolatban álló Kert Csoport tagjainak a munkáiból válogat. A közös nevező pedig a rajz, a rajzi szemlélet.

- A fellépők és a kísérő programok között is sok a visszatérő elem. Mik az újdonságok és a különlegességek?

- Például, hogy ha már ott a kemence, akkor azon fog sülni a csülök, ami nemcsak a vendéglátás része lesz, hanem látványosság is. Aztán most először szervezünk kutyás bemutatót a Zöld Zebra Állatvédelmi Egyesülettel. Illetve a jóga is idei újdonság. Most már sokan megkeresnek bennünket program ajánlatokkal, úgyhogy válogathatunk. És, ha már különlegesség, akkor egy hozzám kötődőt is említenék. Idén is fellépünk a Cabare Medrano-val, de most mindenki itt lesz, aki valaha játszott a zenekarban, illetve vendégek is jönnek. Azaz kilencen állunk majd a színpadon, amire talán még nem is volt példa.

- A korábbi fesztiválok előtt is megkérdeztem, így most is: mindezt miből finanszírozzák?

- Sokat dolgozunk és lényegében nulla forintból csináljuk. A produkciók kilencven százaléka ingyen jön el, pontosabban útiköltségért, szállásáért, étel-italért és a jó buliért. Persze kapunk valamennyit az önkormányzattól, illetve vannak kisebb pénzbeli támogatóink is, sokan pedig eszközökkel segítenek.

- Miért?

- Mert ez egy jó esemény. Szerintem ilyenkor mindenki jól érzi magát, mert jó kisugárzása van a helynek. Ez egy nagy közös élmény.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Bontás és építés
Nem lehetett okuk panaszra a helyi építőipari cégeknek 1975-ben, hiszen ahogy a mellékelt képen is látszik, éppen befejezéséhez közeledett a vízügyi székház építése, és hamarosan indult a Kossuth tér utoljára felhúzott irodaházának beruházása.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Hirdesse az a tábla!
Az egykori MÁV Járműjavító Művelődési Ház falán hatvan éve hirdeti egy tábla, hogy a magyar vasút- és ipartörténet szempontjából is fontos üzem 1856 óta működik. Szövege szerint hirdet mást is, amivel minimum vitatkozni lehet, ám ez ne legyen ok a márványtábla leverésére vagy letakarására.

A Szoborpark további képei