Kérdezem

Sokfélék vagyunk

2021. június 08.

Darabokra tépett táj címmel mutatják be Szolnokon az Irodalmi Jelen Trianon különszámának anyagából készült felolvasószínházi műsorukat Lázár Balázs és Tallián Mariann. A Jenei Gyula és Lázár Balázs verseit is megszólaltató est kapcsán a színészházaspárral beszélgettünk.

- Egy éve jártatok utoljára Szolnokon a Jókai Anna-esttel, előtt pedig Balázs egy friss karantén verset olvasott fel az Eső bemutatóján. Hogy telt az elmúlt szűk év?

Lázár Balázs (L. B.): Intenzíven. Bár a színházi munkák egyik napról a másikra megszűntek, az írásra koncentrálhattunk. Mariann írt az idén 345 éve született II. Rákóczi Ferencről egy ifjúsági kalandregényt, ami márciusban jelent meg, én pedig a költészetben mélyülhettem el, sok verset publikáltam, a legújabb a Magyar Napló júniusi számban lesz lapindító. Közben online munkáink és felkéréseink is folyamatosan voltak, a Költészet Napja alkalmából mutattuk be a virtuális térben az új versszínházi előadásunkat a 220 éve született Vörösmarty Mihály emlékére. Közben természetesen a gyerekekkel online oktatás és otthoni tanulás. Az első három-négy hét nem volt egyszerű, miközben végig jó volt, hogy együtt lehetett a család, ráadásul a vírust is megúsztuk.

- Június 9-én Darabokra tépett táj címmel mutatjátok be a Trianon esteteket a Verseghy Ferenc Könyvtárban. Ez ugyanúgy része a versszínházi sorozatotoknak vagy ez egy picit kilóg a sorból?

L. B.: Ez egy felolvasószínházi pódiumműsor. Hasonló a már említett Jókai Anna-esthez, illetve a korábbi Szendrey Júlia műsorunkhoz.

Tallián Mariann (T. M.): Népszerű ez a fajta pódiumműsor. Kicsit a versszínház és az irodalmi est mezsgyéjén mozog: egyszerű jelmezek és kelléktár használatával idézünk meg ebben az esetben egy kávéházi miliőt. Sok verset és prózát mondunk zenei betétekkel fűszerezve, igyekezve megteremteni egy különleges atmoszférát. Nem színházi előadás, nincsenek reflektorok, és bársonyfüggöny, a néző ugyanakkor megkapja a színházi élményt, miközben belát a kulisszák mögé is, és az irodalmi estekre jellemző intim hangulat sem vész el.

- Ez a műsor az Irodalmi Jelen Trianon száma alapján készült. Honnan az ötlet?

L. B.: Trianon 100. évfordulója alkalmából az Irodalmi Jelen egy különleges lapszámot jelentetett meg kortárs költők és írók műveiből. Ebben mai alkotók vallanak egy évszázad távlatából a traumáról és a békediktátumhoz való viszonyukról. Sok műfaj megjelenik a verstől a novellán és fiktív leveleken át az esszékig, olykor a fájdalmat tompítandó ironikus hangütéssel, a szembenézés és jövőbetekintés szándékával. A tavalyi Tokaji Írótáborban közreműködtünk a lapszám bemutatásában, és az ottani siker után beszélgettünk Böszörményi Zoltán József Attila-díjas költő-íróval, a lap alapító-főszerkesztőjével és Varga Melinda József Attila-díjas költővel, hogy ez anyag többet érdemelne. Mi először versszínházi produkcióban gondolkodtunk, de az Irodalmi Jelen kérése az volt, hogy hangozzon el a több mint hatvan szerző műve. Így végül öt különböző előadás született felolvasószínházi formában, amelyekben így helyet kap az összes alkotás, valamint Karinthy, Kosztolányi és József Attila egy-egy írása keretezi az esteket, amelyek az NKA támogatásának köszönhetően utazhatnak az országban.

T. M.: Varga Melinda József Attila-díjas költőnő - aki a lapszámot is szerkesztette - állította össze a műsorokat. Remek érzékkel találta meg a dramaturgiát. Nem egy "kardunkba dőlős", bús előadás lett, hiszen azt szerettük volna megmutatni - és úgy érzem, sikerült is -, hogy a ma embere hogyan tekint vissza erre az eseményre, hogyan gondolkodik ma egy művész az elmúlt száz évről. Ironikus, szarkasztikus, néhol komédiába illő jeleneteket viszünk színre, így inkább elgondolkodtató élménnyel térnek haza a nézők, mintsem szomorúsággal.

- Nektek vannak személyes kötődésetek Trianonhoz?

T. M.: Kinek nincs? A gyerekeim igazi magyarok: van bennük sváb vér, erdélyi, örmény, olasz felmenőkkel rendelkeznek. És van, amiről nem is szól a családi legenda. Az ősök megjárták a háborút, szétszakadtak a családok, elvették a földjüket, munkatáborba kerültek, hol ez, hol az történt száz év alatt. De mind magyarnak vallották magukat. Sokat beszélgetünk erről a fiainkkal. Fontos örökség ez. Hiszem, hogy ettől (is) különleges a magyar nép. Sokfélék vagyunk.

- Merre jártatok már ezzel a programmal?

L. B.: A győri Kovács Pál Megyei Könyvtárban és a szegedi Somogyi Könyvtárban léptünk fel a múlt héten, az utóbbi helyen 80 középiskolás előtt, akik nagy érdeklődéssel követték a műsort. Fontos, hogy nekik felelősségteljesen, játékosan-komolyan, a didaktikusságot kerülve beszéljünk erről a napjainkat is meghatározó, húsbavágó traumáról. Azt gondolom, hogy az ilyen és ehhez hasonló estek segítenek kibeszélni és oldani, feldolgozni a sok elfojtást, elhallgatást vagy éppen görcsös túlhabzást, ami felhalmozódott az elmúlt száz esztendő során. Ilyen értelemben a művészi munkánknak identitáserősítő és pszichológiai aspektusa is van. Szolnok előtt még Miskolcra megyünk, majd vasárnap Székesfehérváron zárjuk az előadássorozatot.

- Amikor tavaly beszélgettünk, a Vörösmarty versszínházi feldolgozást terveztétek, ami elkészült. Mi a következő?

L. B.: Ősszel Pilinszky János verseiből, írásaiból tervezünk létrehozni egy hasonló versszínházi előadást születésének centenáriuma alkalmából.

- A versszínház mellett, hogy álltok a hagyományos színházzal? Merre dolgoztok éppen, és mi a helyzet az írással?

T. M.: Tervünk rengeteg van, nálunk a színház és az írás folyamatosan kéz a kézben jár. Én most szerkesztem a Cyrano című új könyvemet, remélem, hamarosan kézbe vehetik az olvasók. Az új kéziratom is a kiadó asztalán van már, és publikálok is rendszeresen. Az elmúlt egy év egyik nagy tanulsága számomra, hogy se az írást, se a színészetet nem lehet felfüggeszteni, mindig gyakorolni kell.

L. B.: Nekem már elkezdődtek a felújítópróbáim a Karinthy Színházban, ahol szeptemberben folytatjuk Gyurkovics Tibor Nagyvizit című darabjának a próbáit is. Játszom még néhány darabban a Vígszínházban és a Ferencvárosi Pinceszínházban is, sőt A Herner Ferike faterja című előadásunkból TV-filmet forgatunk. Emellett irodalmi referensként is tagja vagyok a Pinceszínháznak. Az új verseskötetemet pedig őszre tervezem befejezni. Összességében izgalmas, sokszínű időszak áll előttünk, és reméljük, az indiai mutáns nem írja felül a terveinket.

(A felhasznált fotókat Sipos Bea és Pozsgai Krisztina készítette.)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Homályos kép
Gyűjteményem eddigi legrosszabb minőségű lapja lett, ám képi tartalma miatt egyszerűen nem lehetett kihagyni a megvásárlását. Feltehetném a találós kérdést, hogy hol készült a lap, de nem teszem. Mert éppen az benne a lényeg, hogy a szolnoki Madas-ház van rajta.

Az Album további képei
 

AKB

Táblát kellene cserélni
Minden tiszteletem és elismerésem a szolnoki rotarysoké. De! Ha már a város egyik legszebb parkjában ültetett emlékfa mellé kis táblát is helyeznek, nem lehetett volna előbb átolvasni? Vagy, ha már nagyon sietni kellett, és az eseményig nem lehetett javítani, másnap nem kerülhetett volna egy hibátlan a helyére? Vagy nem tűntek fel a hibás ékezetek, a rossz helyen lévő vessző és felesleges b betű? A Facebook posztok erre utalnak. Tiszteletem jeléül szívesen kifizetem a javított táblát, ha hajlandóak a cserére.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Konstantin püspök a magasban
Szolnok legrégebbi, valós személyről mintázott szobra Schuster Konstantin püspök portréja, amely a róla elnevezett és a Baross utca sarkán álló iskolaépület emeleti fülkéjében látható. A XX. századi magyar történelem ismeretében talán meg se lepődünk azon, hogy körülbelül negyven éven keresztül nem volt a helyén a szobor. Szerencsére Kaposvári Gyula megmentette.

A Szoborpark további képei