Kérdezem

Mindenki életéről

2017. szeptember 19.

Radó Denise rendezésével indul az évad a Szín-Mű-Helyben. Az amerikai Marsha Norman Jóccakát, anya... című drámáját Lugosi Claudiával és Jankovics Annával állítja színre. Az évek óta dédelgetett darab születése mellett az évadról is beszélgettünk a színész-rendezővel.

- Hogyan jutott eszébe pont ezt a nem könnyű darabot elővenni?

- Van egy szekrényem, amiben elég sok olyan darab sorakozik, amiket egyszer szeretnék megrendezni. Ez évtizedek óta benne van, ugyanis még Tábori Nórával és Kútvölgyi Erzsébettel láttam a Vígszínház házi színpadán, valamikor a nyolcvanas években. Konkrétan az előadást és az egyes jeleneteit már nem tudom felidézni, de a rám gyakorolt hatását bármikor. Sokáig játszani szerettem volna benne. Jó ideje viszont, ahogy időről-időre elővettem a forgatókönyvet, tudom, hogy meg kell rendeznem. Tavasszal bólintott rá Balázs Péter, hogy Lugosi Claudiával és Jankovics Annával megcsinálhatom a Szín-Mű-Helyben, úgyhogy már májusban elkezdtük próbálni.

- Mi izgatja ebben a drámában?

- Hogy azzal szembesít, mennyi mindent nem tudunk olyan emberekről, akik a legközelebb állnak hozzánk, akikkel lényegében együtt élünk. A szüleinkről, a gyerekeinkről. Mindenkinek van olyan apró története, ami visszaköszön ebben a drámában. Ahogy mentünk előre a próbafolyamatban, sorra derült ki a közreműködőkről is, hogy a darab egy-egy mondata bennük is felszakított régi emlékeket, sebeket. Évtizedekkel ezelőtt rám is azért hatott olyan elementáris erővel, mert olyasmiket vetett fel, amik engem is foglalkoztattak, olyan mondatok hangzottak el benne, amiket akár én is mondhattam volna. Az én életemről is szólt. Ez pedig mindig aktuális marad.

- Mennyire megterhelő a színészeknek, hogy csak ketten játsszák?

- Egy felvonásban, másfél órán keresztül játsszuk úgy, hogy anya és lánya végig a színpadon van. Ez már magában is hatalmas kihívás. Ráadásul nemcsak a szöveg mennyisége sok, hanem a kapcsolódó mozgások is nagyon fontosak. Minden pillanatnak stimmelnie kell, hogy működjön az előadás, ráadásul premier plánban, hiszen a nézők ott ülnek szinte a színpadon. És, ha mindez nem lenne elég, akkor még ott van a történet, ami önmagában is megterhelő. Anya és lánya együtt él, látszólag minden teljesen rendben, aztán az egyik este a lány bejelenti, hogy két óra múlva öngyilkos lesz.

- Nehéz próbafolyamat volt?

- Igazi műhelymunka volt. Előfordult, hogy haladtunk három mondatot a forgatókönyvben, aztán meg egy órát beszélgetnünk kellett a szituációról. Rettentő lassú folyamat volt, és bevallom, sokat gyötörtem a színészeimet, mert csak akkor működik ennek a két nőnek a drámája, ha a visszafogottságuk, a lüktetésük, a hanghordozásuk is eltalált. Lugosi Claudiának úgy kell az anyát játszania, hogy közben a néző is érzi, minden szavát meg kell fontolnia, hisz befolyásolni akarja a lánya döntését. Jankovics Annának pedig a legnagyobb nyugalommal kell tudnia megszólaltatnia a lányt.

- Ne árulja el a végét, de vidám vagy szomorú lesz?

- Miközben az anya, és mi is azzal szembesülünk, hogy minden döntésünknek lehet egyszerre pozitív és negatív következménye is, a lány, először az életében meghozhat egy önálló döntést. Ami az övé, róla szól. Tudom, hogy sokan talán felháborodnak majd, sokakat esetleg felkavar, de el kell fogadnunk, hogy létezik ilyen.

- A főpróbahét zajlik, szeptember 23-án lesz a bemutató. Milyen feladatok várják ezután?

- A Jóccakát, Anya... bemutatója után két héttel Dürrenmatt Fizikusok című drámáját kezdem Szolnokon próbálni, amiben Dr. Mathilde von Zahnd ideggyógyászt játszom, egy öreg, púpos vénkisasszonyt, abszolút főszerep. Aztán, már a jövő év elején Shakespeare Macbethjében leszek Lady Macbeth. Az évad végén pedig Békéscsabán rendezem ismét a My Fair Ladyt, igaz, az eredeti szövegkönyvvel és dalszövegekkel.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról származnak. Második fotók Lugosi Claudia és Jankovics Anna, a harmadikon pedig a próba egy pillanata.)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Átpakolt szobor
Ez a képeslappá lett fotó a szolnoki Tisza István téren készült. Az egykori miniszterelnökről elnevezett teret ma már nem érdemes keresni a térképen. És ugye az is köztudott, hogy ahol ma ezt a szobrot találjuk, az nem az első felállításának a helye.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Plakátmagány
Beruházni, kivitelezni nagyon tudunk. Működtetni már nem annyira. Néhány évvel ezelőtt viszonylag esztétikus hirdetőtáblák kerültek a Szapáry út megújult burkolatára. Hogy milyen pénzből, mára nem érdekes. Az azonban érdekelne, kié lehet ez a néhány hirdetőtábla. Kit nem zavar, hogy hónapos plakátok rohadnak rajtuk? Ki nem veszi észre, hogy van, amelyikre vállalhatatlan kiegészítések kerültek? Szolnok közepén. Vagy ezek magányos plakáthelyek, gazdátlan plakátokkal? Kellemetlen ez a tulajdonosra, a hirdetőkre, a plakátokon szereplőkre, de ránk, szolnokiakra nézve is.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A Gyermekévre emlékeztet
Az ENSZ által Nemzetközi Gyermekévvé nyilvánított 1979-re tényleg úgy emlékszem, mintha lépten-nyomon a gyerekeket ünnepelték volna, mert valahogy mindig kiderült, az az év az övék. És ennek máig vannak nyomai Szolnokon is.

A Szoborpark további képei