Így éltünk

- A történelem kereke fordult egyet - Településfejlesztés és átalakuló életmód a 20. század második felében címmel nyitott vándorkiállítást a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára a Tisza mozi kávézójában. Maga a kiállítás a Kádár-kori Szolnokon és Szolnok megyében készült fotókat vonultat fel. Mi inspirálta a tárlat megszületését?

- A Magyar Nemzeti Levéltár és a Szentendrei Skanzen közös kutatási projektet indított a rendszerváltás időszakának a feldolgozására. Ennek a hatalmas munkának azonban vannak leágazásai, például annak a nagyjából 100 ezer fotónak az átnézése, amelyek 1984-86-ban születettek az egykori Hazafias Népfront (HNF) felhívására. Akkor úgy mondták, hogy "hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára" a HNF közzétett egy felhívást, hogy profi és amatőr fotósok örökítsék meg Magyarországot, embereket, épületeket, tájakat, emlékműveket. Ebből született az a rengeteg kép, amelyek a rendszerváltás után a különböző levéltárakhoz kerültek, így hozzánk is. Amikor azonban átnéztük, kiderült, hogy miközben a Jászságban rengeteg kép született, Szolnokon viszont egy sem, vagy eltűntek a felvételek. Ezért úgy döntöttünk, hogy a mi kiállításunk nemcsak a HNF anyagára fog épülni, hanem az egykori Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat (ÁÉV) fotóarchívumára is, amiben természetesen nemcsak megyei, de szolnoki képek is vannak.

- Mekkora ez a bizonyos ÁÉV fotóarchívum?

- Az egykori építőipari vállalat 1960 és 1980 közötti iratanyagának átvételekor több mint ezer tekercs fotó és néhány fényképalbum is bekerült hozzánk. Szikszai Mihály kollégámmal néztük át az anyagot, és kiderült, hogy miközben nagyon sok felvétel vállalati ünnepségeket, nőnapot, majálist őriz, a fotók többsége a vállalat építkezéseit mutatja. Ráadásul nemcsak kész, befejezett állapotukban, hanem menet közben, azaz van olyan beruházás, amit az alapozástól követhetünk. Mivel Szolnok esetében a hetvenes években zajlottak a legjelentősebb beruházások, adta magát az ötlet, hogy a HNF anyagát érdemes az ÁÉV fotóival kiegészíteni, hisz így egy még inkább áttekintő képet kaphatunk a korról.

- Maga a kiállítás azonban nemcsak az építkezéseket, de miként a címében is utalnak rá, az átalakuló életmódot is bemutatja.

- Igen, hiszen amikor mi a levéltárban ezeket a képeket nézzük, nemcsak az épületeket látjuk rajtuk, hanem mondjuk az öltözködés, a közlekedés átalakulását vagy éppen a termelés vagy a hétköznapok változásait is. Még akkor is, ha maguk a fotók nem ilyen céllal készültek, óhatatlanul mesélnek az adott kor nagyon sok területéről. Éppen ezért a kiállítást úgy szerkesztettük, hogy külön tablók foglalkoznak a politikai, a gazdasági folyamatokkal, a közlekedéssel, az iparral, a mezőgazdasággal vagy éppen a lakásépítéssel, a divattal és a kereskedelemmel.

- A kiállítás tablóira nagyjából 120-130 fotó fért el. Hogyan válogattak?

- Mint említettem, az egész kiállítás a Magyar Nemzeti Levéltár és a Szentendrei Skanzen közös projektjének a leágazása, így minden levéltár csinál egy hasonló kiállítást. Természetesen a rendelkezésére álló, helyi anyagokból. Nálunk az egy fontos szempont volt, hogy a kiállítás ne csak Szolnokról szóljon, de a megyét is reprezentálja, és máshol is érdemes legyen bemutatni. Mivel maguk a képek sem csak egy témára fókuszálnak, a kollégáimmal felosztottuk egymás között a területeket, így Szikszai Mihály, Bojtos Gábor, Mucsi László, Vincze János Farkas, Szabóné Maslowski Madlen, Mákos Judit és én állítottuk össze a tematikus tablókat. Törekedve arra is, hogy azokon ne csak képek legyenek, hanem olyan rövid, de érthető magyarázó szövegek is, amelyek azok számára is érthetővé teszik a kiállítást, akiknek nem lehetnek emlékeik a hetvenes-nyolcvanas évekről.

- Már a szolnoki meghívón is az szerepel, hogy vándorkiállítás. Mi lesz az anyag további sorsa?

- Mivel a Hazafias Népfront fotói között elég sok Jászsági anyagot találtunk, Szolnok után Jászberényben mutatjuk be a kiállítást, amit a helyi múzeum a tervek szerint különböző tárgyakkal is kiegészít. Reméljük, hogy máshová is eljutunk majd a megyében, illetve nagyon szeretném, ha a következő levéltári évkönyvben egy komoly forrásközlés is megjelenne a kiállításról.

(A tárlat október 10-ig látogatható a Tisza moziban.)