Kérdezem

Évadnyitás

2021. augusztus 25.

A színházat tágabban, kulturális gyűjtőhelyként szeretné kezelni, aminek nem kell a kikövezett úton haladnia. Két hónappal a kinevezése után, az első bemutatót követően, még az Aba-Novákban lévő igazgatói szobában beszélgettünk Barabás Botonddal, a Szigligeti Színház új direktorával.

- Hogy telt a nyár?

- Nagyon más volt, mint a korábbiak. Részben a pandémia miatt, hiszen máskor már tavasszal elkezdődhettek a következő évad első két bemutatójának a próbái, ami most nyárra csúszott. Másrészt az igazgatóváltás, az átadás-átvétel is nyárra esett, ráadásul a kinevezésem pillanatáig konkrétumokról tárgyalni, szerződni sem tudtam. Nemcsak nekem, de a társulatnak és a műszaknak is munkával telt ez a nyár. Igyekeztünk persze úgy sakkozni a beosztásokkal, hogy valamennyit mindenki tudjon pihenni, azaz például csak egy díszítő kelljen a próbákon. Illetve az is segített, hogy az első bemutatóink nem az egész társulatot, hanem csak nyolc-kilenc kollégát vesznek igénybe. De tudtam előre, hogy ez a nyár ilyen lesz. Múlt szombaton három órára már én is ki tudtam menni a Holt-Tiszához.

- Házon belülről érkezett az igazgatói székbe. Azt találta, kapta, amire számított?

- Igen, egy jól működő intézményt vettem át. Van azonban két tényező, ami talán egy már évek óta hivatalban lévő direktornak is kihívást jelentene. Az egyik a covid miatti bizonytalanság, az esetleges negyedik hullám. Bár a kollégák 95%-a be van oltva, szigorúbb szabályokra is felkészültünk, de azért bennünk van a félsz, és csak reménykedünk, hogy az évadot nem kell megszakítani. A másik, hogy ezt az évadot is "albérletben" kezdjük, és várjuk, hogy visszaköltözhessünk a színház épületébe. De minden A tervre van B, C és D variációnk is, mert ebben a helyzetben csak így lehet működni.

- Megkerülhetetlen kérdés, hogy mikor költözhet vissza a társulat a színház épületébe?

- Úgy látom, mindenki azon van, hogy ez mielőbb megtörténhessen. De a visszaköltözés nem úgy fog megtörténni, hogy ma szólnak, és holnaptól ott játszunk. Előbb az építőknek, akik egyébként nagyon igyekeznek, jogilag is le kell vonulniuk a területről. Aztán jöhet a mindenféle engedélyek beszerzése, és utána elkezdhetünk fokozatosan visszaköltözni. Ezt követően pedig már tudunk ott próbálni, és majd következhet az első ottani bemutató.

- Ez mi lesz és mikor?

- Vannak tervek és elképzelések, de annyi minden közbeszólhat. A színházban egyébként is az a biztos, ami elmúlt. Persze, aki tudja, hogy Csehov Sirálya miről szól, az talán sejti, mi mit szeretnénk.

- Az évad elején mindig kérdés, milyen lesz a társulat, ki megy, ki marad. Lesznek változások?

- A társulatból lettem igazgató, 18 éves kapcsolatok, barátságok kötnek a többiekhez, így tudom, hogy ez egy hűséges, lojális csapat, nem szokás pár évente odébbállni. A hivatalos kinevezésem előtt mindenkinek elmondtam: szóljon, ha menni akar, mert úgy szeretném összeállítani az évadot, hogy tudjam, kire számíthatok. Egyetlen kolléga, Jankovics Anna jelezte, hogy elmegy Kecskemétre, de rá is úgy gondolok, hogy új energiákat gyűjt, és majd visszajön közénk ezekkel. Igyekeztem úgy összeállítani az évadot, hogy lehetőleg mindenkinek jó legyen, senki se kerüljön rosszabb helyzetbe, mint az előzőben volt, és minimum három darabban kapjon szerepet. Nem volt könnyű, de a Szín-Mű-Hely előadásaival is úgy sakkoztunk, hogy azok párhuzamosan mehessenek a nagyszínpaddal.

- Új tagok nem is érkeznek?

- Tizenkét bemutatónk lesz ebben az évadban, de úgy érzem, új, állandó tagokra nincs szükség, inkább vendégekben gondolkodom.

- Vida Pétert már láthattuk a Csapodár madárkában, és tudható, Mihályfi Balázs is próbál a Kulcskeresőkben. Kik érkeznek még vendégként?

- A vendégművészek kapcsán sokszor olyan hírességekre, országosan ismert nevekre asszociál a közönség, akik a kereskedelmi tévékben, főzőműsorokban, életben maradós vetélkedőkben szerepelnek. Persze tudom, hogy ez ma sokat számít, növeli a színész értékét. Ugyanakkor azt is látom, hogy a popularitás és a szakmai minőség nem mindig találkozik. Éppen ezért inkább olyanok meghívására törekszem, akiknek már volt köze Szolnokhoz. Ilyen az említetteken kívül Széles Tamás, akit A mi kis városunkban vagy a Mindszentyeia-ban már láthattunk. De említhetném Hajduk Károlyt, aki a Sirályban lesz vendég. A rendezők közül pedig Szurdi Miklóst, Szinetár tanár urat, vagy éppen Székely Krisztát, aki jelenleg az egyik legkiemelkedőbb rendező, és megtiszteltetés, hogy minket választott. A vendégművészek kapcsán azt is fontosnak tartom, hogy nem mindig nekik kell kapniuk a főszerepeket, hisz a társulatban is találunk megfelelő kollégát. Például Ónodi Gábort, aki a Black Comedy főszerepét alakíthatja, mert szerintem az elmúlt években már rászolgált erre. Vagy Radó Deniset, aki a Sirály címszereplője lesz. És Mészáros Istvánt, aki lassan négy évtizede játszik Szolnokon, ezért egy jutalomjátékot kap a Szín-Mű-Helyben, amit majd Ember, ember és ember címmel Verebes István rendez.

- Az új évad terve ismert. Mennyire Barabás Botond évada?

- Balázs Péter nem ilyen évadot csinált volna, de volt annyira elegáns, hogy már a kinevezésem előtt sok mindent átengedett. Ezért azt mondom, hogy ez az évad már az én művészeti vezetésem mellett állt össze, jórészt az enyém. Azért nem teljesen, mert mint már sokszor említettem, csak július 1-től vállalhattam kötelezettségeket, így addigra más színházak megelőztek alkotóknál ajánlatokkal. Azt gondolom, a következő évad lesz az első, amely teljes egészében az enyém lesz, főleg, hogy azt már a saját színházunkba tervezhetem.

- Szubjektív véleményem, hogy az utóbbi években mintha a színház visszahúzódott volna a saját falai közé, kevésbé volt a városi élet része.

- A pályázatomban is szerepelt, hogy szeretnénk "összeszínházazni" a várost. Már erről szóltak a nyári koncertek a Tiszai hajósok terén, a múzeum udvarában tartott nyári színház vagy éppen a Művésztelepen bemutatandó Lúdas Matyi, ami majd a Széchenyin, Szandaszőlősön és Rákóczifalván is látható lesz. Ráadásul nemcsak helyszíneket kapunk, de a befogadó intézményekkel igyekszünk szorosabbra fűzni a színház kapcsolatait is. A Szín-Mű-Hely vendégelőadásai is azt szolgálják, hogy az ott egy találkozóhely legyen, és eggyel többet gondoljunk a színházról. Mert szerintem a színház egy kulturális gyűjtőhely, amelyiknek nem feltétlenül kell a kikövezett úton járnia. Rengeteg tervünk van. Például a fiatalok online platformokon történő megszólítására, hiszen ők a jövő bérletvásárlói. Vagy a színházi képzés, amihez már zöld utat kaptunk a Debreceni Egyetemtől.

- Mindebben hol helyezkedhet el a színész Barabás Botond?

- Eredetileg úgy terveztem, hogy nem fogok játszani, mert azt gondolom, akkor lehet valamit eredményesen csinálni, ha csak arra koncentrál az ember. Kicsit a színészetemet is újra akartam gondolni, hiszen az elmúlt 18 évben nagyon sokat, az utóbbi években talán túl sokat is játszottam, de persze nem szeretném sutba dobni mindazt, amit eddig elértem. Viszont az élet másként hozta, így két Szín-Mű-Helyes előadásban is benne leszek, amit még nem tudom, hogyan fogok megoldani.

- Ha egy év múlva ismét beszélgetünk, mikor fogja azt mondani, sikerült az első évada?

- Ha a terveim legalább 90%-ban megvalósulnak. Hiszen az ember tervez, de mindig vannak olyan körülmények, amelyekre nem számít, és keresztülhúzhatják a számításait. Nagyon remélem, a következő évben ebből kevés lesz, és például egy év múlva a színház épületében beszélgethetünk.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Taxi vár a fotósra
A Fortepan.hu-n is publikált, eredetileg a VÁTI számára készített fotó a mai Tallinn városrész buszvégállomását mutatja még akkor, amikor az még a Vöröscsillag út vége volt, a köznyelv pedig Vosztoknak nevezte. A kép közepén lévő taxi szerintem a képet készítő fotóst szállította.

Az Album további képei
 

AKB

Táblát kellene cserélni
Minden tiszteletem és elismerésem a szolnoki rotarysoké. De! Ha már a város egyik legszebb parkjában ültetett emlékfa mellé kis táblát is helyeznek, nem lehetett volna előbb átolvasni? Vagy, ha már nagyon sietni kellett, és az eseményig nem lehetett javítani, másnap nem kerülhetett volna egy hibátlan a helyére? Vagy nem tűntek fel a hibás ékezetek, a rossz helyen lévő vessző és felesleges b betű? A Facebook posztok erre utalnak. Tiszteletem jeléül szívesen kifizetem a javított táblát, ha hajlandóak a cserére.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Intelmekre mutató államalapító
A szolnoki Vártemplom előtt 2001 óta álló Szent István-szobor lefelé mutató jobbja arra emlékeztet, hogy a hatalmon lévőknek lassan ezer éve rendszeresen olvasgatniuk kellene az Imre herceghez írt intelmeket. Néha azon is elgondolkodom, kire hasonlít a szolnoki Szent István arca.

A Szoborpark további képei