Kérdezem

Emberek a 300 esernyőhöz

2017. június 12.

Egy évvel a Tiszavirág Fesztivál előtt hárman dolgoznak az előkészítésén. Pár hónappal korábban már 15-20 fő szervezi a programokat, amiknek a helyszíneit 5 nap alatt, nagyjából félszázan építik fel. A fellépők és a vendéglátósok nélkül kilencvenen dolgoznak majd azon, hogy jól szórakozhassunk. Kovács Ákossal beszélgettünk.

- A XII. Tiszavirág Fesztivál a közönség számára június 13-án kezdődik. De mikor indul a szervezőknek?

- Nyilván túlzás lenne azt állítani, hogy előtte egy teljes év rámegy a szervezésre, de hogy az előző fesztivál befejezésétől kezdve van dolgunk a következővel, az tény. A tapasztalatok feldolgozása, az után követés, az új megoldások kidolgozása, ötletek gyűjtése, kutatás, inspirációk keresése, a források összeszedése, A, B és C programtervek kidolgozása, ajánlatok begyűjtése, a technikai kivitelezések tervezése tényleg elvisz évet, még ha nem is mindennap és napi 8 órában foglalkozunk ezzel. Aztán ahogy közeledik a következő fesztivál első napja, úgy sűrűsödnek a feladatok. Kialakul a végleges program, ami végül biztos, hogy egy D-verzió lesz. Pár héttel ezelőtt például még nem volt forrásunk a Fesztivál színházra, aztán lett, és mivel minden elő volt készítve - technika, előfoglalás, helyszín, szállás, bejárás -, csak indítani kellett, így két kitűnő darabot tudunk bemutatni ingyenesen a Damjanich Múzeum udvarán.

- Hányan dolgoznak az előkészületeken még azelőtt, hogy elindulna a fesztivál helyszíneinek az építése?

- Az alap programokat hárman rakjuk össze, külön vonalakon indulva, így aztán egyre több ember kapcsolódik be. Mire elindulhat az építkezés már legalább 15-20 ember munkája van a Fesztiválban.

- Nemcsak a fellépőkkel és a technikai személyzettel kell egyeztetni, de gondolom kismillió hatósággal is. Lehet számszerűsíteni, hány darab engedély kell a fesztiválhoz?

- Még nem számoltam, de lehet, hogy érdemes lenne. Évről-évre változnak a szabályok. Van, hogy egyszerűsödnek, van, hogy bonyolódnak. Az biztos, rengeteg időt, energiát és papírmunkát emészt fel, hogy minden előírásnak megfelelően, valamennyi engedélyt, jóváhagyást, hozzájárulást, vizsgálati papírt beszerezzünk. Nem gondolja az ember, hogy ami kívülről teljesen természetes, amögött mennyi munka van.

- Mikor dől el a fesztivál elrendezése, hogy melyik színpad, díszletelem, büfé hová kerül? Például idén új helyen, a Tiszavirág-híd lábánál, az ártérben lesz a szabadtéri mozi.

- Mindig az előző évet vesszük alapul. Aminek jól bevált helye van, azon általában nem változtatunk, hacsak nincs valami olyan újdonság, amit egyszerűen ki kell próbálnunk, és borítja az addigi elrendezést. Ilyen volt például tavaly a Tiszai hajósok tere fölé szerelt esernyők és az oda kerülő food trackok, amik miatt változtattunk a helyszín addigi elrendezésén. Idén a mozi új helye lesz egy ilyen kísérlet. Azt gondolom, hogy a Pálfyval szembeni partszakaszt erre találtak ki. Háttérben a Tisza, a fák, előtte a leülők a sétány oldalában, és a rengeteg fiatal, akik itt találták meg maguknak az esti szórakozáshoz, bandázáshoz a megfelelő helyszínt. Ha beválik, a Verseghy parkot, békás szökőkút környékét lehet jövőre másra használni.

- Hány négyzetméter lehet a fesztivál?

- Talán 10-12 ezer négyzetméter lehet a bruttó terület.

- Van valami, amit el kell bontani ahhoz, hogy minden elférjen?

- Csak a parkban lévő hullámos padokat szedjük fel, egyébként a környezethez alkalmazkodva rendezzük be a területet.

- Honnan érkezik a technika, a színpadok, a hangosítás?

- Mindent próbálunk helyben, helyiekkel megoldani, hogy munkát biztosítsunk a szolnokiaknak. A technika jelentős része Szolnokról jön, de vannak, olyan kiegészítők illetve backline-ok, különleges zenekari igények, amiket csak Pestről tudunk beszerezni.

- Hány nap és hány ember munkája a tényleges építés?

- Öt nap alatt tudjuk megoldani, mert bele esik egy hétvége is. Ha valamennyi embert beleszámolok, aki részt vesz az építésben, legyen az akár a vízhálózatra csatlakoztató szakember, vagy a villámvédelmi felülvizsgálatot végző személy, akkor legalább ötvenen dolgoznak ebben az öt napban.

- Gondolom, ebben benne vannak azok is, akik majd az esernyőket szerelik fel a Tiszai hajósok terén. Hány esernyőt kell egyenként felrakni?

- Ugye tavaly voltak először esernyők, amiknek a felszereléséhez statikai terveink voltak, de a gyakorlat itt is sok mindent átírt, mert bár egy könnyed látványelem, de azért felelősséggel kellett felrakni. Most már okosabbak, tapasztaltabbak vagyunk, így remélem könnyebben és gyorsabban megy majd 300 esernyő installálása.

- Június 13-án, kedden elindul a fesztivál. Hány ember dolgozik majd azon, hogy jól érezhessük magunkat?

- Na, ezt már összeszámoltuk. A vendéglátósokon, a kiállítókon és a fellépőkön kívül idén várhatóan 90 ember dolgozik majd a fesztivál lebonyolításán.

- Van olyan, aki az első fesztivál óta a csapat tagja?

- A stáb nagy része ilyen. Egy két csere volt a 12 év alatt, ami szerintem nagyon nagydolog. Jó a közösség, jó a csapat, szeretnek a fesztiválon dolgozni, amit mindenki a magáénak érez. Amihez a persze az is kell, hogy alvállalkozók mindig időben és pontosan ki vannak fizetve.

- Mi a legnagyobb technikai kihívás a fesztivál alatt?

- Minden évben más. Próbálunk mindenre felkészülni, ami persze lehetetlen. Folyamatosan vannak megoldandó feladatok, hol az szennyvízcsatorna dugulása, hol egy faházjavítás vagy asztalszerelés.

- Milyen gyakran kell egyeztetni a meteorológusokkal, a rendőrökkel vagy a várossal?

- A fesztivál alatt a legfontosabb a meteorológiával való kapcsolat. A Ferihegyi reptérrel illetve a szolnoki helikopterbázissal tartjuk a kapcsolatot. A rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel nagyon jó a viszony, mindenben annyira készségesen segítenek, hogy azt érzem, ők is a magukénak érzik a fesztivált. A várostól is folyamatosan kapjuk a visszajelzéseket. Nekik viszonylag bonyolultabb a helyzetük, hiszen nemcsak a fesztiválozókra kell gondolniuk, hanem azokra is, akik nem szeretnének fesztiválozni.

- Amikor szombat este véget ér a fesztivál, azonnal kezdődik a bontást? Hány nap alatt tűnnek el a fesztivál nyomai?

- Azonnal kezdjük a bontást, hiszen a terület visszaadására viszonylag rövid határidő áll rendelkezésre, és a bontást követően még takarítunk is, illetve az esetlegesen helyreállításokat is meg kell oldani. Általában két munkanap alatt tűnnek el a helyszínekről a kellékek.

- Aztán jön valami afterparty vagy záró buli a szervezőknek?

- Közvetlenül a fesztivál utána nem sok energia marad bulizni. De persze fontos pontot tenni a végére!

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Eötvös tér 1980 körül
A város egyik legjellegzetesebb terét ábrázolja ez a sokszor és sok helyen felbukkanó fotó, amit nem lehetne úgy vágni, hogy ne maradjon rajta valami nagyon szolnoki. A kép nagyjából harmincéves, de körülbelül ma is ezt látjuk itt.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Az egyik legismertebb "szolnoki"
A Monarchiában született, az első világháború végén szerzett orvosi diplomát, a koalíciós évek utolsó pillanatában lett akadémikus, a Rákosi-korban tanszékvezető egyetemi tanár, hogy 1959-ben munka közben érje a halál. Rendszerek jöttek, rendszerek mentek Hetényi Géza orvosi munkássága megkérdőjelezhetetlen maradt. 45 éve köztünk "él".

A Szoborpark további képei