Kérdezem

Az idő múlása meg a véletlenek szerepe

2018. június 27.

Számomra az idei Ünnepi Könyvhét egyik legfontosabb kötete lett Jenei Gyula Mindig más című könyve, amitől korábban már írtam recenziót. Viszont az elolvasás és a könyvbemutató után is maradt bennem néhány kérdés, amit fel akartam tenni a szerzőnek. Jenei Gyulával beszélgettünk.

- A recenziómban novellaverseknek határoztam meg az új könyvedben lévő írások műfaját. Te mit mondasz?

- Lírai szövegek, bár sok bennük az epikus mozzanat. A műfajt nem biztos, hogy meg kell határozni. A műfaji határok különben is folyton bemozdulnak, csúszkálnak, és vannak szövegek, amelyek igazából semelyik kategóriába nem erőltethetők be. Szeretünk rendszerben látni dolgokat, mindent igyekszünk besorolni, címkézni, mert azt hisszük, akkor már tudjuk, uraljuk azokat. Pedig nem. Vagy nem biztos. Vagy...

- A verset nem író talán úgy képzeli a költőt, hogy megszállja az ihlet és ír. Az új könyved verseiről viszont inkább azt érzem, hogy nagyon tudatosan, már-már "iparos módon" szerkesztett, épített munkás szövegek. Hogy születtek ezek?

- Nyilván létezik termékenyebb, az írásnak jobban megfelelő lélekállapot, nevezzük akár ihletnek, de a szövegalkotás éppen olyan munka, mint bármi más. Egyébként, amit egy jó iparos csinál, egyáltalán nem lebecsülendő, és ő is lehet jobb vagy rosszabb passzban, amikor szívesebben, hatékonyabban tudja végezni a feladatát. Az írás is ilyen. Lehet, hogy beugrik egy ötlet, följegyzed, esetleg körbeírod, aztán valamikor letisztázod. De nagyon sokféleképpen működhet. Nem emlékszem, hogy melyik vers volt az első. Valamikor elkezdtem játszani a feltételes móddal. Aztán egy észrevétlen lépés volt, hogy jövő időben írtam meg egy szöveget, amiről láttam, hogy jó, hogy működik, aztán írtam még néhányat, és tudtam, hogy ezekből kötetet kell csinálni.

- Rettentő érdekes a versek időkezelése. A múltból mesélsz a megvalósult jövőről. Ez honnan jött? Mi ezzel a cél?

- Az idő, az idő múlása, az emlékek, a történetek megragadhatósága, mesélhetősége régóta foglalkoztat. Meg a véletlenek szerepe. Ha pedig az ember visszaugrik pár évtizedet az időegyenesen, és onnan próbál szétnézni, akkor megteremtődik az a helyzet, ahonnan tudható, belátható a közeli és távoli jövő egészen a versírás pillanatáig. Viszont ez a jövő már megíródott. Determinált. Az egyik szövegben a versbeszélő olvas, elbámészkodik, és "lelassul az idő, megáll". Aztán úgy folytatódik a vers: "amikor ezt írom, arra / gondolok, újra kéne olvasnom azt a regényt, / hátha ismerősen magába rántana a cselekmény, / az örvény - s amikor majd fuldokolva felnéznék / a könyvből, látnám, ahogy a kilencedik emeleti / kórházablakon leselkedik be a sötét, de én inkább / a szép éjszakás nővért bámulnám. és akkor / hirtelen megrepedne a csönd, és újra elindulna / az idő, és én mennék vele, és akkor még / azt hinném, lesz beleszólásom, hogy hova". Szóval ez a fajta feszültség, ez a kettősség működteti a kötetet. Az "akkor még azt hinném" egyszerre mutat fel valami ártatlan bizakodást a sorsalakításra, de a még benne van egy későbbi már is, a tudás, hogy mégsem.

- Ezek az írások, ahogy a könyvben következnek egymás után, egy regényt is kiadnak. Volt ilyen szándék? Avagy ez már a szerkesztő munkája?

- A kötetet egyik szervezője valóban az időrend, de nem csak az. Én raktam össze így, illetve egy vers volt, amit a kötet szerkesztője kihagyni javasolt, mert nem érezte a helyén. Azt mondta, az inkább kötetnyitó vers. Végül ez a második helyre került, vagyis, ha legelső verset amolyan "előhangnak" tekintjük - és az valóban akként is működik -, akkor kétszer is "nekifuthatunk" a kötetnek.

- Említetted a könyvbemutatón, hogy maradtak történetek. Miért? Mennyi?

- Nyolc-tíz biztosan. Mert mondjuk terjedelmükkel, rövidségükkel kilógtak a többi közül, vagy a versen belül borultak fel az arányok, például a jelen, a vers írásának ideje hangsúlyosabbá vált, mint a többi szövegben. Vagyis önmagában megállt, de a kötetből kilógott. Olyan is előfordult, hogy két különböző versbe bekéredzkedtek ugyanazok a motívumok, mozzanatok, a kötetben viszont zavaró lett volna az ismétlődésük, és ha máshogy nem tudtam megoldani, az egyiket kihagytam.

- Nekem nagyon hirtelen lett vége a könyvnek, minimum még valami érettségis sztorit vártam. Valami lezárást.

- Nem érzem hiányosnak, mert ez nem egy regényszerűség. Ezek külön-külön versek, amelyek együttesen talán erősítik egymást, de mindegyik önmagában, önálló képként is megálló kis lírai filmkocka. Azt hiszem, egyetlen vers van, ami mintha beleszaladna a gimnáziumi évekbe, az is egy általános iskolás társ kapcsán.

- Szívesen olvasnám valami hasonló módon a szegedi vagy éppen a pályakezdő tanári éveidet. Lesz folytatása?

- Nem tudom. Ez nem önéletrajz, még ha tagadhatatlanul sok valóságdarabot tartalmaz is. Ezek a versek hangulatok, apró érzés- vagy gondolatfutamok. Egy erdélyi pályatárs éppen tegnap írta ímélben a könyvről: "rendkívül dús, erős élményanyag, ráadásul bármennyire is máshol és máskor történik, lépten-nyomon ráismerek a magam gyermekkori közérzetére". És ez a fontos. Hogy az olvasó kicsit magára ismerjen. Te is valami hasonló írtál a minap.

- Abszolút. Nagyon jó visszhangot kapott a könyv a megjelenés előtt, de a könyvbemutatón ennek sem tulajdonítottál nagy jelentőséget. Minek köszönhető a pozitív fogadtatása?

- Barátoktól, kollégáktól vannak jó vélemények, amelyeknek nagyon örülök, de az igazi szakmai visszhang - ha egyáltalán lesz - természetesen még várat magára. Az a lista, ami a tíz leginkább várt könyvheti kötet közé sorolta az enyémet persze fontos, mert reklámértéke van. De ez csak annyit jelent, hogy esetleg kerül néhány olvasó, akinek ez a lista hívta fel a figyelmét a kötetemre.

- Miért éppen a Tiszatáj adta ki, és miért most? Most lettél kész?

- A Tiszatájjal találtunk egymásra. Jó volt velük dolgozni, nagyon korrekt munkakapcsolat alakult ki köztünk, és annak is örülök, hogy Reményi József Tamás szerkesztette a kötetet. A terjesztés persze nyilván nem lesz sikertörténet, mert az csak nagyon-nagyon kevés kiadónak az. Hogy miért most? Tizennégyben jelent meg egy válogatott kötetem, vagyis arra tizenháromban pályázott egy másik kiadó, akik már akkor ezt a kötetet szerették volna megjelentetni. Persze akkor még jóval kevesebb vers volt. Egyébként tizenegy nyarán kezdtem írni ezeket a fajta verseket, az utolsó kettő pedig - ez nem a kötetbeli sorrendet jelenti - a valamikor decemberben készült el.

(A fotók Illyés Csaba munkái)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Pista a vérzivatarban
Bár ez a részben hamisított szolnoki képeslap elsősorban a város vallási sokszínűségéről és toleranciájáról tanúskodik, amikor Pista kapkodva postára adta, nem éppen ezek az értékek jellemezték a világot. Egy harcba induló katona üzenete és ?hétköznapi? problémája 1916-ból.

Az Album további képei
 

AKB

Bringázz a dzsungelben?
Szeszélyes és csapadékos a június. Ezt fűkaszával és kaszát fogó emberrel se lehet bírni. Avagy tekintsük extra szolgáltatásnak, szolnoki turisztikai attrakciónak, hogy a déli városrészben embermagasságú gazdzsungelen át vezet a kerékpárút. Nem csodálkoznék, ha valamelyik bozótból Sir David Attenborough lépne ki kamerával, mert itt forgatja a legújabb, vadvilágban játszódó természetfilmjét.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szomorú lány a Vegyinél
Hamarosan 40 éves lesz a mohásodó fejjel szomorkodó lány a Tiszai Vegyiművek főbejárata közelében lévő, ma már gondozatlan parkban. Az idén elhunyt Simon Ferenc alkotása még akkor született, amikor a beruházók és az nagy cégek költöttek a képzőművészetre.

A Szoborpark további képei