[Helyszínelő]

Vállalható múltidéző

2019. április 17.

Az utóbbi hónapokban többen is ajánlották. Aztán eldöntöttük, hogy vasárnapi ebéddel adunk egy esélyt a helynek. Még szerencse, hogy előző nap foglaltunk asztalt. A hangulat kicsit retró, az étlap kínálata ígéretes, és tulajdonképpen nem is csalódtunk a múltidéző Evezős csárdában.

Lehet, hogy tévedek, de bennem valamiért az él, hogy a nagyobb főutak mellett a Kádár-kori mobilizációval párhuzamosan - tehát a hetvenes években - kezdtek szaporodni, az előszeretettel csárdának nevezett vendéglátóhelyek. Sőt, ezek többségér úgy emlékszem, mint különböző ÁFÉSZ-ek és termelőszövetkezetek melléküzemágaira, kiegészítő tevékenységeire. És építészetileg is általában az olcsóbb, könnyűszerkezetes megoldásokra törekedtek. Aztán a nyolcvanas évektől ezek a helyek voltak a gebinben működtetett első maszek "aranybányák", meg a felfújható gazdasági bűncselekmények színhelyei is. Mondom, lehet, hogy megcsal a memóriám, de bennem kicsit így élet a Holt-Tisza túlpartján, az evezőspálya közelében megbújó Evezős csárda is. Vessenek meg érte: a hely, ahová eddig be nem tettem a lábamat.

Aztán az utóbbi hónapokban egyre többen mondogatták, hogy hét közben meg főleg hétvégén oda járnak ebédelni, vacsorázni, és nem csalódnak, érdemes kipróbálni. Sokáig kellett magamat győzködni, mire nagyobb lett a kíváncsiságom, mint az ellenérzésem a bokrok között megbújó, az egykori kamionparkoló mellett álló, "faházzal" szemben. Persze, feltűnhetett volna, hogy valamiért akkor is tele van ott a parkoló, ha semmiféle rendezvény nincs a közelben. De hát az előítélet nagyúr a fejekben.

Ma már tudom, hogy az Evezős csárda 1976. április 28-án, tehát a Munka ünnepének tiszteletére nyílt meg. Talán azt is érdemes megemlíteni, hogy az akkor 95 négyzetméteres csárda kialakításához a megyei tanács 600 ezer forintot adott a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalatnak. Amiből persze, nem lehetett volna felépíteni akkor sem egy vendéglőt. Ám a cég Kozmosz, Kun Béla és Tisza Antal szocialista brigádjai mintegy 400 ezer forintnyi társadalmi munkával tető alá hozták a helyet, amelyet elsősorban az evezős pályán lévő versenyek, illetve a frissen osztott hobbik kiszolgálására szántak. Viszont öt hónappal a megnyitás után már arról cikkezett a megyei napilap, hogy inkább kocsma lett a helyből, ahol reggel se kávé, se tea, viszont a debreceni mellé bármennyi tömény kikérhető.

De vissza a jelenbe! Amiben azért van egy adag múltidézés. Hiszen az Evezős csárda egy része ma is abban a 95 négyzetméteres könnyűszerkezetes faházban működik, amit a nyitáskor adtak át. A hatalmas ablakok fölött sorakozó, keresztbe tett kis evezők egyidősek lehetnek a hellyel, és gyanítom, ezzel nincsenek egyedül. Azt hiszem, komolyabb átalakítás nélkül le lehetne itt forgatni egy hetvenes években játszódó filmet. Bár tegyük azonnal hozzá, az épület mögé időközben felhúztak egy másik termet is, így legalább száz embert is kiszolgálhatnak egyszerre.

Persze tudom, egy ilyen helyre a többség nem a hangulat, a múlt keresése, hanem az ételek miatt megy.

És ebben a tekintetben az Evezős kínálatával láthatóan elég sokan meg vannak elégedve. Kicsit meg is lepődtem, amikor szombaton úgy kellett másnapra helyet foglalnom, hogy szinte minden asztalnál ültek. Aztán a vasárnapi ebédet is úgy fogyasztottuk el, hogy csak pillanatokra voltak üres asztalok körülöttünk. Ez pedig azt jelentheti, hogy az árakkal és a minőséggel is egyre többen elégedettek, és vagy visszatérők, vagy ugyanúgy ajánlásra érkeztek, mint mi. Mert az Evezős csárda hirdetéseivel eddig nem találkoztam.

Az étlap alapján Evezős nem akarja megtagadni a múltat, ugyanakkor exkluzív, gasztroművészeti hazugságokat se lenget be. Nagyjából ugyanolyan fogások szerepelnek a kínálatban, amilyeneket negyven éve is ehettünk volna egy hasonló, jobb autóscsárdában. Semmi bonyolult, semmi hókuszpókusz, igazi magyaros, házias, érthető dolgok. Ráadásul tisztességes adagokat is adnak. Így nagyjából háromezer-négyezet forintból ki is jön fejenként egy bősége vasárnapi ebéd három fogással és itallal. Márpedig, ha nem úgy megyünk oda, hogy a szakácsművészet csúcsaival akarunk találkozni, csak valami tisztességes, nem lehúzós mesterségbeli tudással, akkor mindez elegendő lehet ahhoz, hogy teli hassal és jókedvűen távozzunk.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Hol meneteltek a katonák?
Természetesen Szolnokon, éppen ötvennégy évvel ezelőtt, "hazánk felszabadulásának" tizenkilencedik évfordulója tiszteletére. A felvétel Nagy Zsolt, a megyei napilap akkori egyetlen fotóriporterének gyűjteményéből való. És számomra biztosnak tűnik, hogy a díszelgő egységet a Beloiannisz út és a Hősök tere sarkánál örökítette meg a nagyszerű fotós.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Szolnok közepén járok
Volt egyszer egy álom Szolnok új városközpontjáról. Volt ennek az álomnak egy képe, egy modern szállodáról. Aztán szétfoszlott az álom. Szolnok közepén viszont ott maradt ennek az álomnak nagyon sok nyoma és következménye. A tönkrement fényreklámmal, a pusztuló épülettel, a funkcióváltásból következő, száradó ruhákkal. Szolnok közepén járok, egyszer majd rád találok.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szomorú lány a Vegyinél
Hamarosan 40 éves lesz a mohásodó fejjel szomorkodó lány a Tiszai Vegyiművek főbejárata közelében lévő, ma már gondozatlan parkban. Az idén elhunyt Simon Ferenc alkotása még akkor született, amikor a beruházók és az nagy cégek költöttek a képzőművészetre.

A Szoborpark további képei