Felénk

Tessék továbbhaladni!

2022. augusztus 25.

A szolnoki parkolás terén, a nyáron annyi történt, hogy épült, de eddig nem nyílt meg két új parkoló nagyjából negyven férőhellyel, a közgyűlés döntött a parkolódíjak emeléséről, és valami felmérés kezdődik a belvárosi, elvileg parkolást tiltó X-ek jogosságáról. A koncepció a régi. Vagy nincs.

Szolnok két "látványos" nyári beruházása volt a Jubileum téri - a Szolnok ABC előtti - és a tabáni parkolók építése. Mindkettőnek még júniusban fogtak neki, de augusztus végéig egyiket sem adták át hivatalosan. Holott szemmel láthatóan mindkettő hosszú hetek óta kész, bár tény, hogy a parkolóórák egyik helyen sem állnak. Hogy miért csúszik az átadás - már "gusztus húsz, kotmányunk ünnepe" is elmúlt -, arra persze lehetne magyarázatokat kérni és mellébeszéléseket hallgatni meg PR videókat nézegetni, csak éppen mindez teljesen felesleges lenne, nem változtatna semmin.

A minimum 40-60 millió városi forint úgy lett ezekre az immár legalább másfél hónapja üresen álló - bár a Jubileum téren egyre többször döntik le a korlátokat az autósok - parkolókra elköltve, hogy ez a pénz a bankban is többet hozott volna a város konyhájára, mint így. A nagyjából 40 helyről, 30 parkolási napon körülbelül 2-3 millió forint folyhatott volna be megfelelő tervezés és felelős gazdálkodás mellett. De akkor se sértődött volna meg senki, ha a parkolóórák felállításáig a város lakói - lásd még az Értelmező kéziszótárban: adófizetők, választópolgárok - ingyen használhatták volna a közös területeken épült parkolókat. Sőt, szerintem a városlakók azt is simán elfogadnák, hogy a be nem fizethető parkolási díjakat a rosszul tervező cég vezetői fizessék be helyettük a város kasszájába, mintegy példamutató felelősségvállalásként.

A két árválkodó parkoló egyébként parádésan igazolja, hogy az ezzel foglalkozóknak a koncepciójuk a látványberuházásokkal szegélyezett tűzoltáson kívül semmi egyébre nem terjed ki. A hosszú távú tervezésnek pedig immár évek óta a legapróbb jeleit sem tudják felmutatni, kompetenciák híján pedig csak álmokat kergetnek.

A Jubileum tér parkolási gondjait tizenegy parkolóhely nem fogja megoldani. Már sokszor leírtam, hogy mindaddig, amíg az ottani férőhelyeket a vonattal ingázók P+R-nek használják, a taxidrosztok száma indokolatlanul magas, és Szolnok képtelen megbirkózni az idősávos várakozással, addig akár a Jubileum tér minden zöld felületét le lehet viacolorozni, a helyzet nem fog javulni. De ez is kevés lesz, ha nem sikerül a MÁV-val megállapodni arról, hogy a tulajdonában lévő területeken valódi P+R parkolók épüljenek, hasonlóan a budapesti vonalak mellett fekvő sok településhez.

A Tabán hidakhoz közeli végére épített 29 parkolóhely is alapvető tévedés. Az ott lévő vadparkolót ugyanis elsősorban azok az ingázók használták, akik nem szerettek volna napközben az autóik tárolásáért fizetni. És mivel a környéken leginkább lakások vannak, nem irodák vagy üzletek, nem vagyok biztos abban, hogy ezentúl pénzért is oda fognak állni. Ráadásul az amúgy is kritikus közlekedési csomópont közelébe, ahol mindkét irányból torlódást okozhat a parkolóba való be- és kiállás, nem tűnik jó ötletnek a parkolóépítés. Azt pedig csak halkan jegyezzük meg: az itteni autóparkolók kialakítása egyben annak a beismerése, hogy a hosszú évek óta vajúdó várprojekt mégsem fog annyi turistát vonzani, hogy ide buszparkolót kelljen építeni.

A nyár legjobb ötlete a parkolási díjak felemelése volt. Komoly városi parkolási, autós, gyalogos és közösségi közlekedési koncepció nélkül ugyanis ez az egyetlen eszköz, amivel vissza lehetne szorítani az autók áradatát, és le lehetne szoktatni a szolnokiakat meg a környékbelieket, hogy mindenhová autóval járjanak. Miközben kisváros vagyunk, egész jó kerékpárút és autóbusz hálózatunk van. A környezettudatosság meg nem az, hogy a közösségi oldalakon erről szóló posztokat osztogatunk tovább. Vessenek meg érte: tovább emelném a szolnoki parkolási díjakat, és kiterjeszteném a zónákat is, mert például nonszensz, hogy a Tiszaliget jelenleg a város P+R parkolója. Hozzátéve, hogy a befolyó plusz bevételeket kizárólag Szolnok közlekedési rendszerének a fejlesztésére fordítanám.

Aminek nem része az idei nyár szenzációs ötlete, a belvárosban lévő, elvileg a parkolást tiltó, fehér X felfestések felülvizsgálata. Nem hittem a szememnek, amikor erről olvastam. Ilyen X-eket lehet magánakcióban is felfesteni Szolnokon? Mert ha igen, akkor tényleg nem tudom, mire valók a közterületesek meg a parkolási díjat szedő cég emberei - hiszen a gerilla X a város zsebéből vesz ki pénzt -, hogy a KRESZ szabályok fölött őrködő rendőröket már ne is citáljam. Meg voltam róla győződve, hogy ilyen tiltások csak jól átgondoltan, ezer engedély után, hivatalosan festhetők fel a házak elé. Igaz, kicsit elbizonytalanodtam, amikor előttünk pont azt a felfestést marta fel valaki, ami a szűk utcában a biztonságos ki- és beállást, továbbá két sikátor között a gyalogosok biztonságos átkelését szolgálta. A X-ek felülvizsgálatára vonatkozó bejelentés is csak azt példázza, hogy a városi közlekedés kapcsán csak rögtönzés és politikai PR van, koncepció és tervezés viszont nincs.

De nincs is semmi látnivaló. Értünk, a mi pénzünkből csinálják. Tessék továbbhaladni.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Kihalt szolnoki főtér
Szolnok főterét minimum negyven évvel ezelőtt, egy kora nyári napon, dél körül örökítette meg Csobaji Előd, a Képzőművészeti Alap fotósa. A teret akkoriban uraló Munkásmozgalmi emlékművet ügyesen elrejtette, miként az embereket is. Mintha Patyomkin-város lenne a képen, nem pedig egy nyolcvanezres megyeszékhely.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Nagy Lajosra emlékezve
Az egykori Nemzeti Szálló - ma két bank - falán, a Szapáry utcában van egy emléktábla, ami Nagy Lajosra, a neves íróra emlékeztet, aki 1932-ben három hetet töltött városunkban. A tábla helye és szinte minden sora magyarázatra szorul.

A Szoborpark további képei