Szubjektív 2021

Újabb árok közöttünk

Ha nem lett volna elég a politikai megosztottság, a párt szimpátia alapján a "ti" és a "mi", akkor a koronavírus elleni oltással sikerült újabb árkot ásni magunk közé. Bevallom, én is az árok egyik oldalán rekedtem, ahol az oltottak vannak. Húsvét előtt kaptam az elsőt, aztán rá három hétre a másodikat, és októberben a harmadik oltást. Tavaly decemberben, amikor még csak reménykedtünk abban, hogy a covid miatt tönkretett évünket követő esztendőben talán lesz védőoltás, el nem hittem volna, hogy lesznek, akik ettől elzárkóznak. Miként azt sem, hogy közeli és távoli ismerőseim között is akad majd, akiket az árok másik oldaláról örökre betemető árokba tesznek. Sajnálom, hogy így alakult.

Avatás és fesztivál

Sok nagyberuházás elindult az elmúlt években és tartott 2021-ben is Szolnokon. Ezek közül részben befejeződött a Szolnoki Művésztelep régi házainak a rekonstrukciója, és a háromból két újnak a felépítése. Bízom benne, hogy egyszer a harmadik, a majdani bejárat is elkészül. Ami nélkül így is remekül működik a telep, ahol június végén ArtJáró Fesztivált is rendeztek a Verebes házaspár vezetésével, ami számomra 2021-ben Szolnok legjobb szabadtéri programja lett.

Kert helyén park

Bár sajnálom a Tüdőkórház épületét, amit talán meg lehetett volna menteni, és közcélra használni, illetve továbbra sem értem, a 2009-es Norvég Alap által finanszírozott kórházkert rehabilitációval mi is lett, ma már elfogadom, hogy ezeken az élet túllépett. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy az egykori kert helyén igényes közpark született. Sőt, arra is futotta, hogy a parkhoz közel, az egykori kórházi kapura a Tüdőkórházra emlékező tábla kerüljön, miként számomra az is öröm, hogy a Szolnok Múlt Tár negyedik kiállítása július vége óta az Ormos Imre park bejáratánál látható.

Kétarcú év

Hát, ha valahol, akkor a Szolnoki Szigligeti Színházban gyökeres változást hozott ez az év. Igaz, még nem amiatt, hogy visszaköltözhetett volna a társulat az otthonába. Mégis ég és föl a befejezett és az elkezdett évad. Mivel a saját bemutatók mindegyikéről írtam, így a változást inkább a Szín-Mű-Helyben történtekkel illusztrálnám, ahol a remek premierek mellett végre más is történt. Szolnoki éveimből nem tudnék az elmúlt négy hónaphoz hasonló időszakot mondani. Amikor ennyi remek kulturális csemegét kínált volna a város. Sírtam én a Szín-Mű-Helyben a Kalákán, "táncoltam" Lócival, megszakadtam a röhögéstől a Nézőművészetin. Kevés hétfő estém volt, amit otthon töltöttem volna. Legyen ez így jövőre is!

Ínség után dömping

Az év első négy hónapját tulajdonképpen bezártságban töltöttük, és közben nekem a legjobban a színház, a mozi és a kiállítások hiányoztak. Annyi régi magyar filmet megnéztem az évnek abban az időszakában, mint a korábbi évtizedekben talán soha, igaz nem tévében és nem moziban, hanem mindenféle megosztókon. Aztán eljött a május, és ha kicsit döcögősen is, de végre újra beindult a mozizás. Aztán olyan ütemben jöttek az új filmek, hogy a 2020-ra tervezett, aztán a 2021-esekkel együtt bemutatottak közül néhány nekem se fért bele. Azon még gondolkodom, hogy melyik volt az év legjobb magyar filmje.

Magunk emlékei

Idén is sirattam régi szolnoki házakat, eltűnő helyi szobrokat. De azért nem lehet arról sem megfeledkezni, hogy a Mátyás király út sorház szigetelése után visszakerült a helyére az építők félévszázados emléktáblája, miként az Eötvös téri "szegényház" homlokzata sem maradt az 1925-ös, eredeti felirat nélkül. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy a járműjavító elé egy újabb "gépszobor" került, így Szolnok az egyetlen olyan vidéki magyar város, ahol két köztéri "repülőszobor" és két mozdony is található. De hát katona- és vasutas város is vagyunk. Hol, ha nem itt?

Kétszer nyílt strandunk

Igazuk van, a MÁV strandot elvileg még 2020-ban átadták. Csak aztán jöttek az újabb lezárások, és lényegében csak idén késő tavasztól lehetett igazán birtokba venni. Teszteltem is sűrűn a nyár elején, és kisebb bosszankodásoktól eltekintve, nekem megfelelt arra, amire használni akartam: estefelé egy kis úszás, aztán dumálás a melegben. Szóval a 90 éves MÁV strand újbóli megnyitásának időpontján az utódaink majd ugyanúgy jót vitatkoznak, mint mi a Dami 1949-es átadásán. De remélem, más hasonlóság nem lesz. Legfeljebb kicsit feledésbe merül, tavasszal és nyáron is csendesebb, esetleg családiasabb lesz a MÁV, ha végre megnyílik a Tiszaligeti fürdő. Jó lenne jövőre már arról írni!

Az én pályám (is)

Bevallom, idén új hobbim lett: a reggeli gyaloglás. Ebből kifolyólag szinte az elejétől nyomon követhettem a tiszaligeti kalandpark építését, pontosabban az egykori erdei tornapálya újjászületését. A fák között függeszkedni, a lombkoronában mászkálni nem fogok, de hogy a kalandpark alatt húzódó futókör eddigi legtöbbet használója biztos, én vagyok. Május óta, amikor még csak a fekete aszfaltcsík futott ott, elég sok kört megtettem az azóta pirossá lett pályán. Lennének még fejlesztési ötleteim, de ezeket hagyjuk meg a jövőnek!

Személyes kedvenc

Így az év vége felé talán megengedhető, hogy a szerző nagyon szubjektív legyen a saját egyszemélyes szubjektív portálán. Ha azt kérdeznék tőlem, hogy melyik volt 2021-ben a számomra legkedvesebb sztori, amiből cikk született a blogSzolnokon, akkor gyorsan és könnyen tudnék válaszolni. A város napjára írt "Dudaszó munkanapokon kétszer", ami a reggel 7-kor és délután fél négykor megszólaló kűrt helyének, múltjának és működésének a részleteit tárta fel. Ez számomra egy titok volt, amit a blogSzolnok révén megfejthettem. És szerencsémre van még titok Szolnokon.