Szolnok EKF

Egy kulturális rendezvényen, félezer kultúra iránt érdeklődő és elkötelezett ember előtt ne hozzuk magunkat kellemetlen helyzetbe azzal, hogy az áprilisi választások felvezetéseként Szolnok Európa Kulturális Fővárosa (EKF) reményeiről beszélünk, miközben badarságokat mondunk, például a veszprémi EKF állásáról. Vagy kérjük meg a beszédíróinkat, az ötletadóinkat, hogy mielőtt valamit a szánkba adnak, nézzenek utána. Mert, ha valóban zászlónkra tűzzük, hogy Szolnok legyen a következő magyar város, amelyik viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet, akkor talán illik tudni, hogy ezt a címet Veszprém már nemhogy elnyerte, de ezerrel készül a 2023-as programokra.

De menjünk vissza az időben! Némi keresgélés után ugyanis megtudható, hogy a kezdeményezés Melina Mercouri görög kulturális minisztertől indult 1983-ban, éppen két évvel azt követően, hogy Görögország az Európai Unió tagja lett, no meg szűk évtizeddel a katonai diktatúra megszűnés után. Nem véletlen, hogy először Athén viselhette az akkor még csak Európa kulturális város címet, hogy aztán minden évben más városra - például 1990 Glasgow - szálljon ez a dicsőség. Aztán 1999-től Európa Kulturális Fővárosa lett az elnevezés, amit 2000-ben, kivételesen kilencen használhattak, majd azt követően általában egy vagy kettő uniós (például 2003 Graz), és olykor egy-egy nem tagországi város (2010 Isztambul) is elnyerhette a címet. A fixen kétvárosos rendszert 2007-ben vezették be, és az az elv, hogy minden tagországba csak akkor kerülhet újra a cím, ha már a többiek is élhettek vele. Ebből következik, hogy a jelenlegi 27 tagországgal számolva 13-14 évente lehet ugyanabból az országból Európai Kulturális Fővárosát választani.

Ez azért fontos, mert ugye Pécs 2010-ben viselhette ezt a címet, miután 2004. december 31-ig tizenegy (!) magyar város nyújtotta be a pályázatát - Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Sopron, Székesfehérvár, Veszprém -, majd 2005-ben a baranyai megyeszékhelyre esett a választás. Az akkor baloldali vezetésű Szolnok, nem mert belevágni. Igaz, Pécsen sem a városházáról indult az inspiráció, hanem az uniós csatlakozásban lehetőséget látó, elképesztően kreatív és tettre kész fiatal civilektől. Akiknek a kezéből aztán persze kicsavarták a zászlót, de így szűk másfél évtized távlatából, a Pécsen ma is álló Kodály Központ, a Kaptár - Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont - meg a Zsolnay Kulturális Negyed láttán ez már nem is nagyon érdekel senkit. Vérmérséklet kérdése, de 2022-ben nekem úgy tűnik, Pécs jól sáfárkodott a címmel, a szocialista iparváros, a kilencvenes évek dél-szláv háborúinak negatív hatásai utáni megyeszékhely valóban egy pezsgő, izgalmas, mediterrán város lett.

Ami nyilvánvalóan sok magyar város, városvezető és helyi civil fantáziáját is megmozgatta, így lényegében 2011-től tudható volt, hogy a következő címre is sokan pályáznak majd. Ráadásul volt idő felkészülni, hiszen a 2010-es után csak a 2023-as címre aspirálhatott magyar település. És mint a végül győztes Veszprém EKF-es oldalán olvasható, az ottaniak például 2016-ban döntöttek arról, hogy indulnak, miközben a jelentkezést csak 2018-ban kellett beadni. Amit egyébként Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár és Szombathely is megtett. Szolnok jobboldali, ismét csak kormánypárti városvezetése viszont nem. Így nem is kerülhetett fel arra a szűkített listára, amelyen végül Debrecen, Győr és Veszprém szerepelt, és amelyről 2018. december 14-én végül Veszprémet választották. Azaz Veszprém lényegében négy éve tudja, hogy viselheti az EKF címet, amire immár 18 éves aspirál.

Tehát, ha csak az évszámokat nézzük, és abban bízunk, hogy magyarországi település legközelebb 2036-ban nyerheti el ezt a címet, amiről várhatóan 2031-ben döntenek és 2030-ban kell beadni a jelentkezést, akkor akár azt is mondhatjuk, 2022-ben erről még nincs mit beszélni. Viszont, ha belegondolunk abba, hogy Győr, Eger, Székesfehérvár már 2004-ben is pályázott, azaz legalább 2002 óta készül a cím elnyerésére, akkor mínusz hat év hátrányból indulunk. (Nehogy valaki azt mondja, hogy miért csak most szólok, már 2017-ben is elmondtam: akár az esélytelenek nyugalmával is pályáznunk kellett volna a 2023-as címre.) Ezzel a mínusz hat évvel persze nem azt szeretném mondani, hogy hagyjuk a fenébe az egészet. Nem, nekem tényleg megmelengeti a szívemet, ha arra gondolok, hogy egyszer Szolnok neve mellett állhatnak az EKF, azaz az Európa Kulturális Fővárosi megjelölés.

Ehhez azonban nem elég szavak szintjén akarni ezt a dolgot. Mert az EKF cím nem arról szól, hogy az pótol elmaradt kulturális beruházásokat, visszaállít lerombolt értékeket, egyik pillanatról a másikra nemzetközi mércével mérhető attrakciókat, ezeket létrehozó együtteseket, intézményeket, és főleg értő, igényes közönséget teremt. Hanem arról, hogy a meglévő értékeinket a cím elnyeréséig olyan állapotba hozzuk, hogy az Európának kiemelten megmutatható, kirakatba tehető legyen. Azaz, ha csak 2030-ban akarjuk összerakni a pályázati anyagunkat, akkor tényleg kár vele bajlódni. Szerintem már idén tettekkel kellene készülni arra, hogy jövő január 1-jén, a veszprémi megnyitót úgy üdvözölhessük, hogy Szolnok lesz a következő EKF.

Ez teljesítmény lenne. Főleg, hogy 2036 éppen négy önkormányzati ciklusra (2019-24, 2024-29, 2029-2034, 2034-2039), és szerencsés esetben négy parlamenti választásnyira van a mától. Azaz, akik ma döntenek, ma belekezdenek, jó eséllyel már nem lesznek azok között, akik megnyithatják, átadhatják, lebonyolíthatják. De hát ezt nevezik előrelátásnak, és ott kezdődik a politikai nagyság, amikor valakik ilyen távlatokban tudnak gondolkodni. Az aktuális, politikai kommunikáció helyett inkább ezt kellene megpróbálni, és erre használni Szolnokon az EKF kifejezést.