Szolnok 2050?

Az előrejelzések szerint Magyarország lakossága a következő bő huszonöt évben tovább fog csökkenni. Még az elvileg Magyarországon élő magyar álampolgárok száma is, miközben most úgy tűnik, hogy a tartósan külföldön élő honfitársaink és leszármazottaik közül is kevesen térnek majd haza a következő negyedszázadban. Amennyiben ez a teória válik valósággá, akkor nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy Szolnok lakosságának a további csökkenését vetítsük előre. Jelenleg, hivatalosan nagyjából 67 ezren lehetünk, de talán közelebb áll a valósághoz, hogy a papíron itt élők, igazából azonban más városokban vagy országokban tartósan tartózkodók levonása után ez a szám a 60 ezerhez lehet közelebb. Azaz, a következő bő negyedszázad csökkenését ebből a számból kiindulva kellene megtippelni. Hányan leszünk valóban szolnokiak 2050-ben?

Persze mondhatjuk, hogy hol van az még. Mert, aki éppen ma születik a Hetényi Géza Kórházban, az 2050-ben már 27 éves lesz, jó eséllyel diplomás vagy bő fél évtizede már valahol dolgozó szakember, talán szülő legalább egy gyerekkel. Beláthatatlan távolság. Viszont, ha arra gondolunk, hogy 1996 éppen ennyi éve volt, akkor talán felfogható, hogy nem olyan nagy idő ez a bő negyedszázad. Ha pedig onnan közelítünk, hogy a mai középgeneráció 2050-re nagyjából eléri a nyugdíjas éveit, akkor ők azt a kérdést is feltehetnénk: milyen városban szeretnék tölteni majd a "megérdemelt pihenés" éveit. Félek, hogy az erre adandó válaszaik és a jelenleg felvázolható jövőkép rettentő távol áll egymástól. Azaz, ha ugyanaz történik a következő 27 évben, mint történt az előzőben, akkor meglehetősen pesszimista városképet lehet felrajzolni.

A kisebb lakosságszám alacsonyabb össz vásárlóerőt jelent. Azaz a jelenleginél is kevesebb bolt, étterem, szórakozóhely és iparos - akár a minőségi jelzőt is használhatnánk - tud majd megélni Szolnokon. A kevesebb lakó jóval szerényebb szolgáltatói hálózatot érdemel, hiszen például az orvosok és a bölcsődei helyek számát vagy éppen a központi költségvetésből lehívható fejkvótákat a lakosság számához igazítják. Azaz kevesebb állami vagy önkormányzati alkalmazottra lesz szükség, ami óhatatlanul rontja majd a szolgáltatások színvonalát, illetve tovább csökkenti a helyi vásárlóerőt. Mindebből az is következik, hogy még kevesebb lesz a helyben maradó személyi jövedelemadó hányad, még szerényebb lesz az önkormányzathoz kerülő büdzsé, ami a méreteiben ma is inkább 80 ezresre szabott város - úthálózat, vízhálózat, busz, világítás - működtetéséhez 2050-ben még kevésbé lesz elég.

Természetesen lehet kontrázni, hogy majd az ipari parkok illetve a nagyberuházások megmentik a várost. Pesszimizmusra azonban nemcsak az elmúlt negyedszázad adhat okot, hanem némi józan belátás is. Ha Szolnokon leképeződik a csökkenő országos lakosságszám, ráadásul a mai számok alapján elöregedéssel is kell számolnunk, akkor a Szolnokra települő vagy működő vállalatok munkaerőgondokkal fognak küzdeni. Persze lehet apellálni a külföldi vendégmunkásokra meg az esetleg kisebb településekről ide ingázókra, csak ők éppen a zsugorodó lélekszámú Szolnokon nem fognak segíteni. Mert ugyan itt dolgoznak, de többségükben nem itt költenek, nem itt vesznek igénybe drága szolgáltatásokat, nem itt képzelik el a jövőjüket. Az ingázó és a vendégmunkás ideig-órákig csak a többségében adókedvezménnyel letelepülő cégeknek jó, az adott város közösségének viszont csak költség és bosszúság.

Szerintem nem ártana végre feltenni a kérdést, hogy 2050-ben milyen Szolnokon szeretnénk élni? Egy alig ötvenezres, lényegében elöregedő, alacsony szolgáltatási színvonalú, lemaradó, óhatatlanul pusztuló városban, ahonnan folytatódik a fiatalok eltűnése, ráadásul a tehetősebbek is elszivárognak, mert nem találják meg azokat a szolgáltatásokat, amiket meg tudnának fizetni? És ez még a jobbik eset. Mert azzal a szcenárióval is számolnunk kell, hogy az elszegényedő, a 21. század színvonalától lemaradó falvak lakossága, az ottaniakhoz képest még viszonylag jobb életminőség reményében Szolnokra költözik majd, magával hozva a problémáit. Amire rárakódhat az átgondolatlanul importált vendégmunkásseregekből kiszakadó, hazatérni nem szándékozó, integrálódni nem tudó vagy nem akarók tömege, akik ugyancsak Szolnokra, a szolnokiakra maradnak helyi forrásokat igényelve.

Vagy? És itt jöhetnek a gyönyörű álmok, ígéretekkel teli jövőképek, pozitív üzenetek. Mert természetes, hogy aki Szolnokon képzeli el a következő nemcsak negyed-, de akár fél évszázadát - vagy ebből bármennyit -, az egy rendezett, működő, minden szolgáltatással megfelelő színvonalon rendelkező, a 21. század kihívásaira válaszoló, nyugodt, biztonságos várost vízionál. A kérdés az, hogy ki-ki mit tesz ezért?

Ez a kérdés, válaszoljatok!