Ipartörténeti kincsünk

Tulajdonképpen csak a mindig zárva talált, milléri szivattyúház ablakain keresztül sóvárogva nézett kiállításra akartam bejutni. Így elsőre kicsit el is keseredtem, amikor a Millérre vezető, borzalmas állapotban lévő úton végigzötyögve, a "Tájak, Korok, Múzeumok" felirat melletti zöld vasajtót zárva találtam. Vagy kéttucat libát kergetve döntöttem úgy, ha már vasárnap délelőtt potyára kimentem, legalább a Tiszát megnézem.

És ezzel kezdetét vette egy olyan kétórás program, amilyenben régen volt részem Szolnokon.

A szivattyúházba ugyanis a gát felől lehetett bejutni. Ahol a két hatalmas gőzgép termébe belépve egy helyettesítő tárlatvezető, tulajdonképpen a Milléri Szivattyútelep karbantartója fogadott, aki két órán keresztül szívvel-lélekkel, igazi szakemberként kalauzolt.

Először a Schlick Vasöntöde Gépgyár Rt. 1895-ben gyártott, két fekete masináját néztük meg alaposan. Amelyeknek nemcsak minden darabja, de az eredeti - 121 éves - szerszámkészlete is a helyén van. Ráadásul egy pár éve forgatott kisfilmből kiderült, hogy a ma is lezsírozott, minden elemében működőképes szivattyú bármikor beindítható. És mint a gépterem mögött lévő, ugyancsak patent állapotban lévő, ugyancsak 1895-ös Röck-kazánoknál - ahol a csille, a talicska és minden eszköz a helyén van - kiderült, nem kizárt, hogy erre hamarosan sor kerül.

Az 1895-ben épített szivattyúház nagy része egyébként kifejezetten jó állapotban van. Belülről látszik, hogy a födémszerkezetet pár éve aprólékosan kijavították, és mint kísérőmtől megtudtam, a cserepeket is rendbe tették. Nagyjából az épület negyede van lezárva, ahol így nem látogatható a Talicskától a számítógépig című, a Közép-Tisza vidék vízgazdálkodásának fejlődését 1945 és 1988 között bemutató kiállítás egy része. Azonban a gőzgépek terméből leválasztott másik kiállítótérbe be lehet lépni, ami könnyen beszippantja a város múltja iránt érdeklődőt.

Annak ellenére, hogy ez egy lassan harminc éve épített, és azóta sajnos pusztuló kiállítás. Azonban dokumentumai és főleg képanyaga gazdag és különleges, így annyi mindent tesz hozzá Szolnok elmúlt hetven évének történetéhez, hogy az tényleg elképesztő. Kísérőmnek köszönhetően a vízügyi történetek, a katonás szervezet múltja is roppant érdekesek voltak, de nekem azért attól lábadt könnybe a szemem, amikor egy fotó előtt állva végre kiderült számomra, hogy mikor és miért került az Ady Endre út mellé, a Skála mögötti parkolóba, a tulajdonképpen Jászkürt utcában álló társasház. Vagy éppen milyen ingatlanok köthetőek a vízügyesekhez a Tiszaligetben, illetve miért kellett uszályokon rőzsekötegeket szállítani a belvárosi híd lábához.

És a túra ezzel nem ért véget. Mert a szivattyúházból kijőve megnéztük a Millér egyik ágán lévő zsilipet is, amiről csak úgy mellesleg kiderült, hogy szerkezete már a második világháborúban is működött. Erre onnan lehet következtetni, hogy a visszavonuló németek repülőről akarták elpusztítani, aminek lövedéknyomai a mai napig, több helyen is láthatóak a vas elemekben. Egyébként ez a támadás ad magyarázatot arra is, hogy a régi szivattyúház két kéménye miért nem egyforma. A repülőről eltalálták őket, és ahonnan szűkebbek, ott dőltek le, hogy aztán 1948-tól ismét szolgálják a kazánokat.

A zsilip után felkapaszkodtunk egy ugyancsak pusztuló, 1968-ban gyártott, hajóra rakható, gőzgépes markolóra. Majd pedig átsétáltunk a régi szivattyúházat kiváltó, 1978-ban épült új épületbe, ahol a villanymotoros szerkezetek működésébe is be lettem vezetve, és két óra alatt annyi mindent megtudtam a vízügyesek meg a gátőrök munkájáról, hogy szinte kedvem támadt jelentkezni közéjük.

Hosszúra nyúlt sétánkat a szabadtéri vízügyi kiállítás pusztuló eszközei között fejeztük be. Ahol végre megtudtam, hogy a pár éve még itt álló Hoffer traktornak nem veszett nyoma, csak elcserélték arra, ami ma a papírgyár mögötti telepen, a zárt udvaron, teljes pompájában parkol. És mondanom se kell, működőképes.

A Kulturális Örökség Napjainak és kitűnő kísérőmnek köszönhetően feledhetetlen órákat töltöttem a milléri, régi szivattyútelepen, ami még a pusztuló szabadtéri kiállítást is megszépítette. Persze nem annyira, hogy ne mondjam el ismét: ezt a helyet meg kellene menteni, és a RepTár mellett Szolnok újabb csodájaként mutogatni.