Február 1-jén jelent meg a blogSzolnokon a Múltunk leverése című cikk, amit a Mátyás király út 6-14. szám alatt lévő szalagház külső szigetelési munkái miatt eltűnt emléktábla inspirált. Rettenetesen elkeserített ugyanis, amikor megláttam, hogy az épület Jubileum térhez közelebb lévő sarkánál 53 évig kint lévő, a környékbeli házak építésében élenjáró brigádnak – azaz egyszerű, kétkezi melósoknak – emléket állító tábla eltűnt. Ráadásul a szolnoki tapasztalataimból kiindulva azt feltételeztem, hogy a leszedett tábla, hasonlóan a szakszervezeti művház bejáratánál lévő Táncolókhoz, a Tallinn mozin lévő Kandó-emléktáblához vagy a Várkonyi István szobor mögötti táblához végleg eltűnt, megsemmisült. Cifra szavakkal háborogtam a szolnoki múlt egy újabb darabjának meggyalázása miatt.

Örömmel kell beszámolnom róla, hogy ebben az esetben tévedtem. A Munkaérdemrend ezüst fokozatával kitüntetett Tamasi Mihály brigádvezetőnek és brigádjának emléket állító, a rendszerváltásig a fél várost felépítő Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat (ÁÉV) által 1968-ban elhelyezett tábla nem tűnt el. Sőt, nemcsak megmenekült, de a szigetelést végző kivitelező cégnek köszönhetően letisztítva – azaz a korábbiaknál jobban olvashatóan -, stabil tartást biztosító keretben került vissza a helyére. Így pedig arra is van esély, hogy a következő fél évszázadban is emlékeztethet azokra a kisemberekre, akik a történelem lapjaira kerülő nagyemberek terveit valóra váltották.

Ha jól tudom, a tábla megmenekülésében volt némi szerepe a február elejei háborgásomnak, de ezt felejtsük el. Sokkal fontosabb, hogy Dombi Gábor, a város régi épületeiért és épített emlékeiért sokat küzdő építész közbenjárt a kivitelezőknél, akik ezek szerint nemcsak megértették a problémát, de hajlandók voltak időt, energiát, sőt talán pénzt is áldozni a megoldására. Ezzel példát mutatva sok Szolnokon tevékenykedő kivitelezőnek. És még inkább a szégyenpadra ültetve azokat, akik hasonló munkát végezve hagyták eltűnni a Boldog Sándor István körút elején, a piaccal szembeni házak bejáratait díszítő domborműveket, a Várkonyi- és a Kandó-táblákat. A Mátyás király úti házon dolgozók azt példázzák, hogy egy kis odafigyeléssel és jó szándékkal megmenthetőek múltunknak ezek az apró emlékei, és nem feltétlenül kell a kivitelezőknek az „agyatlan gengszter” jelzőt viselniük.

A Mátyás király úti szalagház szigetelésének kivitelezőit tehát ezúton megkövetem. Köszönöm nekik, hogy megmentették ezt a táblát. Ami ezentúl arra is emlékeztethet bennünket, hogy így is lehet(ne).