Felénk

A rakodópart alsó kövei

2017. július 20.

Arra, hogy a Tisza Szolnoknál valamikor valódi hajóútként szolgált, ma már csak néhány, különböző méretű és állapotú vasbetontömb emlékeztet a folyóparton. Az egykori tárház tövében. Nem állítanám, hogy ezek a "romok" a maguk módján ne lennének szépek. És életveszélyesek.

(Nyári ismétlés: Ez a cikk 2017. május 4-én jelent meg először.)

Ha a Tiszaparti sétányról a vízirendőrségnél lemegyünk a folyópartra, és az ott kitaposott ösvényen elindulunk a Dohányfermentáló, azaz a szolnoki nagykanyar irányába, akkor előbb-utóbb érdekes vasbeton építményekre - műtárgyakra, romokra? - bukkanhatunk a fák között. A város múltjának ismeretében nem kell hozzá különösebb tehetség, hogy rájöjjünk, a Nostra tárház és környékén egykor zajló folyami teherszállítás nyomaira bukkantunk.

Ezek kivétel nélkül még abban az időben készültek, amikor a Tiszán uszályok és különböző teherhajók szállították az ömlesztett termékeket, elsősorban az Alföldön termett gabonaféléket. De rakodtak itt ki és be különböző építőanyagokat és faárut is. Mivel a vasúti sínek egykor a vízirendőrségig értek, az átrakodás nemcsak a tároló helyek és a hajók között, de ezek és vagonok között is történhetett. Emlékeim szerint a nyolcvanas évek második felében még volt ilyesmire példa. Hogy aztán miért szűnt meg, és főleg miért nem éledt újjá, nem tudom. Tőlünk Nyugatabbra ugyanis a folyók nemcsak pecázásra és szennyvízkezelésre, de praktikus és környezetkímélő szállításra is szolgálnak.

A lassan három évtizede megszűnt tiszai folyami szállítás nyomai lehetnek azok betontuskók, amikhez valamikor a különböző vízi járműveket kikötötték. Némelyiken valamiféle drótkötél nyomaira ma is bukkanhatunk, igaz a végük már csak valahová a föld alá fut. Ugyancsak találunk különféle betonból és vasból készült lejárókat, amelyek egykor a hajókhoz való eljutást vagy akár a rakodást segíthették.

Ám ezeknél sokkal érdekesebb például az a kis, lapos tetejű házikó, ami jelenleg leginkább egy szeméttárolóra vagy felhagyott hajléktalanszállásra emlékeztet (2. kép). Elképzelni sem tudom, mi célt szolgálhatott eredetileg, és mi mentette meg eddig a bontástól. Nagyjából ugyanilyen veszélyes építmény az az akna is, ami valahol az egykori Student vonalában, félig nyitva tátong (3. kép). Sötétben vagy csak a folyót nézegetve is halálos lehet. Persze mondhatnánk, hogy akinek nincs arra dolga, ne menjen oda, és akkor nem lesz baj. Mivel azonban tudjuk, hogy milyen élet van a Tisza parton, lehet, hogy érdemes lenne ezekről a használaton kívüli tárgyakról másként gondolkodni.

Miként a rakodópályák folyóparti pilléreinek megmaradt alépítményeiről is. Amelyek elsőre úgy néznek ki, mint egy-egy partra vetett hajótest (4. kép). Gondolom, belsejük tömör beton lehet. A belvárostól távolabb lévőnek az oldalán viszont ott vannak a beépített, vas létrafokok, így nemcsak alulról vehető szemügyre. Nem szeretnék senkinek példával szolgálni, de az én látogatásomkor egyértelműen látszott, hogy nem az egyetlen vagyok, aki megmászta már ezt az építészeti és hajózási emléket. Józanul, világos nappal sem tűnt túlzottan biztonságosnak a betonterasz széléről lenézni, vagy éppen a rozsdás létrafokokon hátrafelé lejönni. De hát a kíváncsiság.

Ami nálam a "nézzük meg közelebbről" becsípődésen túl azért afelé is mutat, hogy érdekelne ki ezeknek az építményeknek a tulajdonosa vagy a kezelője. Nem akkor tenném fel ezt a kérdést, amikor netán valamilyen baleset történik, és felelőst kell keresni! Hanem még most, amikor esetleg megelőzhető lenne a baj. Meg esetleg arról is lehetne ezen elhagyatott tárgyak gazdáival beszélgetni, hogy a magát a Tisza fővárosának hirdető városban, a folyópart másként is festhetne. Mert az is egy remek turisztikai attrakció lehetne, ha az egykori rakodópart biztonságos és rendezett alsó kövein, valóban a folyóparton ücsöröghetnénk.

Esküszöm, nem dobnám a folyóba a dinnyehéjat, hogy elússzon...

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Meztelen nő helyett nyugati kocsi
Se FIAT, se Szolnoki Cukorgyár reklám. Hanem az egyébként tetszőleges épületek komplett kivitelezésével foglalkozó szolnoki ÉPSZER Vállalat, negyven évvel ezelőtti, jellegzetes reklámhordozója, azaz 1980-as kártya naptára. Aminek kapcsán érdemes elgondolkodni azon, hogy miért lehetett jó ötlet egy 9 éves nyugati autót rátenni a képre.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Kátay Endre emléktábla
Véletlenül bukkantam az Alcsi városrészben lévő Tulipán kocsma falán Kátay Endre színművész emléktáblájára, amiről kiderül, hogy a nagyszerű színész Szolnokon született. Február 23-án talán friss koszorú is kerül a tábla alá.

A Szoborpark további képei