[arcOk]

Rádiósból galerista

2018. szeptember 06.

Seress Zsuzsát rádiósként ismerhették Szolnokon az elmúlt két évtizedben. Május eleje óta azonban a Chiovini Galériában találkozhatunk vele, aminek nem véletlen a névválasztása. Az egykori Sütő, ma Kreutzer közben nyílt galériában beszélgettünk a helyről és a megszületéséről.

- Hogyan jut el a város egyik ismert rádiósa addig, hogy több mint két évtized után "szögre akassza" a mikrofont és galerista legyen?

- Ha hinnék a véletlenekben, akkor hivatkozhatnék ilyesmikre, de inkább a szerencséről beszélnék. Az biztos, hogy a szép tárgyak iránti szeretet már gyerekkoromban megvolt bennem. Mielőtt rádiós lettem, bölcsészkarra jártam, művészettörténetet is tanultam. Az igazi lökést azonban az adta, hogy hosszú évekkel ezelőtt megismertem Babát (Bartha Józsefné) és Ircsit (Keresztúri Tamásné), akik 1996 óta vezették az Arany János utcai Chiovini Galériát. Rendszeres vendégük, vásárlójuk voltan, szerettem azt a helyet, úgyhogy nagyon szíven ütött, amikor tavaly nyáron azt mondták, bezárnak. Először talán csak annyi fogalmazódott meg bennem, hogy ilyen nincs. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy tovább kellene valahogy vinni. Amikor pár nappal később előadtam az ötletemet Pistának (Bozsó István, Seress Zsuzsa párja, az Aktív Rádió tulajdonosa - a Szerk.), akkor nem lebeszélni akart, hanem láttam rajta, hogy felcsillan a szeme, és azt mondja: csináld! Ez nekem éppen elég biztatás volt.

- Abba akartad hagyni a rádiózást?

- Aki valaha is rádiózott, az pontosan tudja, hogy ezt nem lehet abbahagyni, legfeljebb szüneteltetni. Inkább azt mondanám: az utóbbi években annyi minden megváltozott a rádiózás, a helyi rádiózás körül, hogy úgy éreztem, 23 év után mással is tudnék foglalkozni. Nem volt bennem elhatározás, nem kerestem a lehetőségeket, viszont itt jön be a szerencse: amikor Babáéknak felvetettem, hogy szeretném továbbvinni a Chiovini Galériát, akkor azonnal támogattak. Nem gondolom, hogy bárki mellé odaálltak volna, és mondjuk, akárkinek átadják a fél évszázada építgetett kapcsolatrendszerüket.

- Arra jól emlékszem, hogy az Arany János utcai galériának volt valami köze az egykori Megyei Tervezővállalat épületében, a mai pékség helyén lévő képcsarnokos galériához?

- Persze. Baba és Ircsi a bezárásáig ott dolgoztak. Az volt a Képcsarnok Vállalat Aba-Novák Galériája, amihez hasonló működött minden megyeszékhelyen és a fővárosban is, például Debrecenben a Medgyessy Galéria vagy Pesten, a Váci utca elején a Csók István Galéria. A szolnoki különlegességét az adta, hogy élő kapcsolata volt a Művészteleppel, mert akik ott alkottak, azoknak a munkáit árulták is. Sőt, Babáék mesélték, hogy volt a galériának egy hátsó kis része, ahová a művészek sokszor betértek egy kis diskurálásra, kávézásra. Az Aba-Novák Galériáról nekem is nagyon sok emlékem van, hiszen Vargás voltam és a szomszéd utcában laktunk, úgyhogy naponta mentem el a kirakata előtte. A szüleim pedig rendszeresen jártak oda, és olykor vásároltak is. Amikor az állami vállalat bezárta a szolnoki galériát, Babáék akkor vették bérbe az Arany János utcai üzlethelyiséget, ahol aztán 22 évig működött a Chiovini Galéria.

- Te viszont a Szapáry útról nyíló, egykori Sütő közben nyitottad meg a galériádat. Ha már megtartottad a nevet, nem lett volna logikus a régi helyen maradni?

- Szerettem azt a helyet Babáék miatt, de ha emlékszel, nem igazán volt alkalmas galériának. Illetve nem akartam kitenni az álmomat annak, hogy egyszer csak felmondják a bérleti szerződésemet, mert eladják a helyet. Így részben sajátban gondolkodtunk, részben olyan helyiségben, amiben van tér ezeknek a gyönyörűségeknek. Ez egy borzalmasan lelakott helyiség volt, de nekem ez az egész galérianyitás kicsit olyan volt, mintha otthont teremtettem volna. Ebben a helyben megláttam a galériát, tudtam, hogy minek hol lehet a helye, például itt lesz ez a kis beszélgető rész. A név sem volt kérdés. Chiovini Ferenc előtt, meg Babáék több évtizedes munkája előtt is tisztelegni akartam ezzel. Ősszel pedig egy ceglédi kiállításon találkoztunk is Feri bácsi unokájával, aki örömmel adta áldását a névre.

- Pedig a galériákat általában a tulajdonosról nevezik el.

- Rádiósként is szerettem háttérbe húzódni, amolyan közvetítő lenni. Itt is ez a dolgom, közvetítek a művész, a mű és a befogadója között. Az egyik művészem mondta, neki azért fontosak az ilyen galériák, mert ő igazán ezeken a helyeken tudja megszólítani a közönségét.

- Milyenek voltak az első reakciók? A régi galéria látogatói jönnek vagy inkább új a közönség?

- A nyitás előtti késő este is itt pakoltunk, nyitva volt az ajtó, és kint megállt egy fiatalokból álló csapat, benéztek, hogy jé, itt festmények lesznek. Pár nappal ezelőtt meg két olyan vendégem volt, akik teljesen el voltak ragadtatva, hogy milyen szép lett ez a hely, és miért nem a főtéren van. Egy hölgy meg azt mondta, akár Bécsben is lehetne a galéria. Ezek jól esnek, ahogy az is, amikor bejönnek a korábbi galéria vásárolói és mesélni kezdenek, hogy az Arany János utcához vagy akár a Képcsarnokhoz milyen emlékek kötik őket, miket vásároltak ott. De ugyanekkora öröm, amikor egy nyolcadikos fiú bejön az anyukájával, mert valami szépet akar ajándékozni ballagás előtt a kedvenc tanárának, és közben látom, hogy az egyik ékszert is nézegeti, aztán odasúgja, milyen szép, nem sokára anyának is születésnapja lesz.

- A néven kívül mást is átvettél a régi Chiovini Galériából?

- Ott voltam, amikor Babáék bezártak, és sok tárgyat úgy csomagoltunk el, hogy majd hozzám kerülhessenek. Ugyanakkor fontos volt számomra, hogy lehetőleg személyesen is ismerjem azokat a művészeket, akiknek az alkotásaival foglalkozom. Ehhez is rengeteg segítséget kaptam, bemutattak, beajánlottak.

- Ez azt jelenti, hogy csak kortársakkal foglalkozol?

- Elsősorban élő képző- és iparművészek festményei, ékszerei, kerámia, textíliái kerülnek hozzám, de nem zárom ki, hogy elhunyt alkotók műveit is bemutassam. Sőt, vannak is erre vonatkozó terveim, de az ilyenekről csak akkor szeretek beszélni, amikor már biztosak.

- Van olyasmi, ami soha nem kerülhetne be ide?

- Még a szüleim vettek egy festményt a régi Aba-Novák Galériában, amit megörököltem, behoztam ide, de egyszerűen sehová se tudom kitenni, mert egy külön fal kellene neki. Amivel csak azt akarom mondani, hogy egy-egy alkotás esetében nekem az is fontos, miként mutatna itt a galériában, ahol, ha csak egy tárgyat eladok, már rendezem át a helyét, mert nekem az összkép is fontos.

- Könnyen eladod a rád bízott alkotásokat, vagy van, amibe annyira beleszeretsz, hogy nehezen válasz meg tőle?

- A héten is vittek el két olyan tárgyat, amiért nagyon fájt a szívem, ráadásul az egyik a kirakat dísze is volt. De persze ilyenkor inkább örülök, hogy örömet okozhatok. Babáéktól azt is megtanultam, hogy a jó galériás azt tudja igazán eladni, ami neki is tetszik.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnoki üdvözlet 4,50-ért
Szolnokról ezzel az ötképes anziksszal küldte szívélyes üdvözletét 1980-ban Békéscsabára Farkas Béla, aki saját névbélyegzővel rendelkezett. De hát ki és miért is küldött képeslapot egy ipari szövetkezet elnökének? Nem fog kiderülni. Viszont az öt szolnoki részletről újra leírok pár ismert dolgot.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szolnoki Golgota
Radnóti Miklós bori noteszének néhány lapja, fémmé dermedve Szolnokon, a Hősök terén hever. Az 1994-ben leleplezett Magyar Golgota című kompozíció lábánál, ami harmadik vagy negyedik szobra ennek a térnek. Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotása.

A Szoborpark további képei