[arcOk]

Mentorokból kollégák

2023. március 22.

Fűrész Róbert lesz a Koldusoperában, de idén játszott a Liliomfiban, Az egy lócsiszár virágvasárnapjában is, és már próbálja Vallért a Fösvényben. Több mint 12 éve állt először a Szigligeti színpadán, pedig csak két éve diplomázott és idén lett a társulat tagja. Polgár Kristóffal beszélgettünk.

- Nem te lennél az első a Szolnoki Szigligeti Színház tagjai közül, akinek feltehetem a kérdést: színész vagy író?

- Kolozsváron szereztem a színészi diplomámat, de közben, 2019-ben az első verseskötetem is megjelent. Most inkább színésznek mondanám magam, aki közben ír is. Főleg verseket. Másfél éve meg kellett volna jelennie a második kötetemnek, sőt lassan a harmadik is kész. Bár írtam már forgatókönyvet és regénnyel is próbálkoztam, de azért az íráshoz más életforma kellene. Az általam ismert írók többségének ugyanis nagyon szigorú a napi rutinjuk. Nekem most nem férne bele, hogy minden délelőtt csak írjak, két betűt vagy tíz oldalt. Ezt nem lehetne úgy csinálni, hogy a próbák miatt heteket kihagy az ember. Az a regény, amit igazán szeretnék megírni, az még valahol az évek távlatában van.

- Már gyerekként a szolnoki színház színpadán álltál, hiszen szerepeltél a Légy jó mindhalálig című előadásban, amit 2011-ben Radó Denise rendezett. Izgatott a színház?

- Tizenhárom évvel idősebb a nővérem, aki orvosira járt, amikor kisiskolás voltam. Az volt a leggyakoribb közös programunk, ha nem horrorfilmet néztünk, hogy tanultam vele például patológiát vagy hematológiát. Egy csomó latin kifejezést ma is tudok. A színház igazán akkor jött be az életembe, amikor 13 éves koromban anya megmutatta a felhívást, amiben szereplőket kerestek a Légy jóhoz. Nyolc éves korom óta volt bérletem a szolnoki színházba, de igazából arra voltam kíváncsi, hogyan születik meg az, amit én évek óta a nézőtérről látok. Azt hiszem, azóta is bennem van ez a fajta kíváncsiság.

- Vannak gyerekszereplők, akik egyszer kipróbálják, aztán soha többé. Az első szerep után egyértelmű volt, hogy ez az utad?

- A Légy jó mindhalálig után jött A három sárkány, aztán a Made in Hungária, és tulajdonképpen a gimnázium alatt mindig játszottam valamiben. A Széchenyi István Gimnáziumba jártam drámatagozatra. Verseket is ott kezdtem mondani, indultam a Megaversen, ma is gyakran szavalok például városi ünnepségeken, és egy Kosztolányi estre is készülök. A versmondás egyszemélyes produkció, a színház viszont csapatmunka.

- Meg sem fordult a fejedben, hogy mondjuk, orvos légy, mint a nővéred?

- A színészet mellett nem volt B terv. Jelentkeztem Pestre és Kaposvárra az érettségi évében. Pesten a második rostán estem ki. Kaposváron meg az egyhetes felvételi utolsó megmérettetésén, ahol olyan migrén jött rám, hogy semmi sem jutott eszembe, pedig az az egy hét nagyon kellemes élmény volt. Így mentem el végül Kolozsvárra.

- Sokan tanulnak Magyarországról a kolozsvári színművészetin?

- Amíg én oda jártam, talán egy valaki volt még rajtam kívül. Eleinte nem is volt egyszerű, de aztán minden kint töltött félév egyre könnyebb lett. Azzal együtt, hogy az első két évben Kolozsvárnak egy nagyon nyomasztó környékén sikerült albérletet találnom. Ráadásul a két ország bürokráciája miatt nem lehetett elintézni a TB-met, így minden hónapban haza kellett jönnöm, hogy ne büntessenek meg. Amúgy az egyetem nagyon jó volt, románul is megtanultam, csak az a fajta gyakorlati képzés hiányzott, ami itthon jellemző, amikor a növendékek társulatoknál vannak.

- Hogyan kerültél Kolozsvár után újra a szolnoki színpadra?

- Már mesterképzésre jártam, amikor kitört a covid, és mivel bizonytalan volt, hogy mikor zárják le a határokat, olyan hirtelen kellett hazaköltöznöm, hogy egy csomó cuccomat akkor el se tudtam hozni. Az utolsó évemet már távoktatásban csináltam, ami nem volt túl megerőltető, ráértem. Úgyhogy felhívtam a színházat, ahol sokakat ismertem, hogy ha lenne valami, szívesen jönnék.

- És volt?

- Igen, bekerültem a Régimódi történetbe, egy kisebb szerepbe. Aztán meg lassan egyre több darabban kaptam valamit. Tavaly még produkciókra szerződtettek, ettől az évadtól viszont már rendes társulati tag vagyok, állandó bért kapok és a fotóm is kint van a színházban.

- Megérkeztél? A helyeden vagy?

- Most úgy gondolom, igen. A Szigligeti társulatában jó helyen vagyok. Sokat köszönhetek Barabás Botondnak, aki tavaly szerződtetett, meg a többieknek, akikkel korábban is volt kapcsolatom, például Radó Denisenek. Persze, szerintem természetes, hogy máshol is szeretném kipróbálni magam, más rendezőkkel, kollégákkal is jó lenne dolgozni, de mégis most itt tudom hosszabb távon is elképzelni magam. Meg egyébként sincs messze Budapest, akár Szolnokról is fel lehet járni, ahogy csináltam decemberben, amikor egy francia rendezővel egy rövidfilmet forgattam.

- Az idei darabok alapján nekem úgy tűnik, nem jártak veled rosszul. A Liliomfiban Gyuri pincérként, a többi fiatallal együtt, nagyot alakítottatok.

- Szerettem Keresztes Attilával dolgozni, akivel már az egyetem alatt is volt szerencsém találkozni. Annak ellenére, hogy a színház bizonytalan átadása miatt hatalmas nyomás alatt született meg az az előadás, Attila elképesztő intelligenciával, hidegvérrel és profizmussal rendezett. Pedig nekem nemcsak az jelentett nehézséget, hogy a Szín-Mű-Helyben próbáltunk, és onnan kellett átmenni a nagyszínpadra, hanem az is, hogy egy ideig félreértettem, mit is akar tőlem. Csak a végén éreztem rá az általa elképzelt Gyurira, így nagyon kevés időm volt felzárkózni a többiekhez. Bár egy előadás szerintem akkor van kész, amikor már nem játsszuk többet, addig mindig alakul. Közben meg mindig izgalmas, hogy egy-egy előadásra miként reagál az aznapi közönség. Hallani, hogy egy poén, ami előző nap működött, esetleg észrevétlenül elszáll.

- Az egy lócsiszár virágvasárnapjában is elég fontos az általad formált karakter.

- Azt teljesen más volt próbálni. Azt hiszem, ez nem az a darab, amit az ember akár hetente többször is megnézne. Nehéz műfaj. És nem csak azért, mert az igazságtalanságról szól, és az igazságérzetünket csiklandozza.

- Nehezebb egy ilyen darabot próbálni, mint egy könnyed vígjátékot?

- Nem. Egy vígjáték próbája is lehet botrányosan nehéz, hiszen a vicc csak akkor csattan, ha az nagyon pontosan ki van találva. A jó bohóc is nagyon precíz. A színház is akkor működik, ha mély alázat és rengeteg erőfeszítés van benne.

- A hétvégén lesz a Koldusopera premierje, amiben Fűrész Róbert leszel.

- Izgalmas, bár be kell vallanom, hogy Brecht nem tartozik a kedvenc színpadi szerzőim közé. Nála sokszor zavar a tétnélküliség. A Koldusopera végén is kiderül, hogy tulajdonképpen az egésznek nem volt tétje, nincs meg a tanulság. Nekem szándékoltan túl egyszerű. Sok geg és poén, de semmi katarzis.

- Hogy bírod, hogy a hosszú leállás után most szinte egymásba érnek a premierek? Este Lócsiszár előadás, napközben Koldusopera próba.

- Még fiatal vagyok, bírni kell. Nekem ráadásul minden reggel óráim vannak a Széchenyi István Gimnáziumban, ahol táncot tanítok drámatagozatosoknak. Hétéves koromtól majdnem húszéves koromig versenytáncoltam. Tudom, hogy nem lesznek mindannyian színészek, vagy táncbajnokok, de a tartás, a tánc által adott kultúra mindenkinek nagyon fontos. Élvezem a tanítást, és nagyon izgalmas, amikor valami kreatív feladatot oldanak meg, és érződik a lelkesedés. Szóval, ha ott végzek, akkor rohanok tízre próbálni, majd egy kis szünet, este pedig előadás. De nagyon vártam már, hogy így legyen. Ahogy azt is, hogy Eszenyi Enikővel dolgozhassak, és örülök, hogy a Fösvényben is benne lehetek, mert Mucsi Zoltánra is nagyon kíváncsi vagyok. És persze nagyon jó azokkal is együtt dolgozni, akikkel gyerekként kipróbálhattam magam, akik annak idején mentoráltak. Jó érzés, hogy velük most már kollégák vagyunk.

(A fotók a Szolnoki Szigligeti Színház honlapjáról valók)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Korszak miatt érdekes mozaik
A mából nézve semmi különös nincs ezen a szolnoki mozaiklapon. A fekvő képek nagypéldányszámú anzikszokon is megjelentek önállóan. Meglepővé a kiadás időszaka, a "legvadabb" Rákosi-kor teszi. Az állóképen a szolnoki ferences templom látható, márpedig a rendet 1950-ben feloszlatták.

Az Album további képei
 

AKB

Megfejtések
Ősz van, és hull az elsárgult levél. Mindenki söpörjön a maga portája előtt. Modern sózás, még mielőtt leesne a hó, vagy lefagyna az utca. Gyermek foglalkoztató, mert a száraz leveleket rugdosni jó (felnőttként is). A kép hamisítvány. Jelentsük ki: fotózás helyett inkább söpörnél. De persze az is lehet, hogy megtaláltuk a szolnoki galambürülék eltüntetésének tökéletes módszerét. No söprés, no guano. További megfejtések küldhetők a kiadóba.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Állt 1957-1965
A második szovjet katonai emlékmű a Táncsics utca végén, ott, ahol 1956. október 26-án a szolnokiak az elődjét - a "szivart" - ledöntötték, és ahová 1965. április 4-én Lenin alakját helyezték. Az ismeretlen emlékmű "titkát" Bojtos Gábor, a szolnoki levéltár munkatársa segített megoldani.

A Szoborpark további képei