[arcOk]

Készül Szolnok régi arca

2018. július 16.

B-I-T Szolnok címen lassan egy éve működik a Facebookon az az oldal, amely vállalása szerint Szolnok nagy átépítés előtti arcát próbálja bemutatni, annak 3D-s újraalkotásával. A ma már Hollandiában élő Danka Balázzsal beszélgettünk erről az aprólékos munkáról és az indíttatásról.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2018. március 8-án jelent meg először.)

- Lassan egy éve raksz fel a Facebookra régi szolnoki házakról készült digitális rekonstrukciókat. Először tisztázzuk, mi is az a technika, amivel dolgozol?

- Az általam használt technika lényege, hogy egy virtuális térben megalkotott "dróthálóra" különböző textúrákat - például képeket házfalakról, téglafalakról - feszítek rá, majd nekem tetsző megvilágítással a számítógép kiszámolja a valósághű képet. Ha nagyon le szeretném egyszerűsíteni, akkor azt is mondhatnám: elkészítem a házak virtuális makettjét, majd a számítógép segítségével lefényképezem azokat. Egy 3Ds Max-nak nevezett szoftvert használok. Ha jól sejtem, a szolnoki vár nemrég bemutatott, remekül sikerült rekonstrukciója is így készülhetett. Ez egyébként ugyanaz a technológia, amivel a legtöbb látványterv készül, vagy akár mozifilmek, animációs filmek gyártásánál is használják.

- Azért ez nem egy hétköznapi technika. Civilben is ezzel foglalkozol?

- A mindennapokban 3D artist-ként dolgozom. Hét éve Hollandiában élek, miután sem Szolnokon, sem Magyarországon nem sikerült azt az anyagi biztonságot és nyugalmat megteremtenem, amivel elérhettem volna, hogy a hónap végén ne kelljen aggódnom. Döntenem kellett, akármennyire is fájt elhagyni mindent és mindenkit, akit ismertem és szerettem. Ezzel együtt ezer szállal kötődöm Szolnokhoz, édesapám és nagyapám is ott élt és dolgozott, a mai napig sokan emlékezhetnek rájuk. Szolnokon éltem 27 éves koromig, addig hosszabb időre nem is nagyon hagytam el. Gyerekkoromban rengeteget sétáltam a városban, mert valahogy nem igazán volt kedvem az iskolában tölteni az időmet.

- Miért kezdtél bele ebbe a "rekonstrukcióba"? Szakmai kihívás? Izgat a város múltja? Szeretnél időutazó lenni?

- Tízéves lehettem, amikor megláttam egy fényképet édesapámnál, amin a "Fradi ház" volt, de előtte, a későbbi taxiállomás helyén még állt egy régi ház. Az, amelyikben Steiner Jakab fiainak a boltja, később pedig Róth Dezsőé működött. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy majdnem mindennap elmegyek arra, és mégsem úgy néz ki az a hely. Gyerekként még úgy éreztem, hogy a dolgok mindig is úgy voltak, ahogy aznap vannak. Akkor kaptam egy képekkel tarkított gyorsított történelemleckét a Nerfeld-palotáról és a többi, akkor már rég lebontott szolnoki házról, én meg hirtelen nagyon szerettem volna körbenézni milyen is lehetett egykor a város. Ez később is sokszor eszembe jutott, de igazán csak akkor "valósíthattam meg", amikor elkezdtem komolyabban 3D-ben rajzolni. A munkámmal jött, hogy szerettem volna egy komolyabb kihívást jelentő épületet a portfoliómba, mint például egy neobarokk vagy szecessziós épület. És akkor jött az ötlet, hogy miért nem a régi, szolnoki házakat alkotom újra. Ez akkoriban nagy kihívás volt, leginkább az információhiány miatt. Mert fényképet még csak-csak lehet találni a házakról, igaz, különböző korokból, de a tervrajzok csak az esetek kis százalékában lelhetők fel. Körülbelül két éve vettem elő újra a projectet. Édesapám (az ismert fotós, Danka István - a szerk.) halála után ugyanis rengeteg kép, adat maradt, amit egy Szolnokról szóló könyvhöz és egy Szolnokot ábrázoló maketthez szeretett volna felhasználni, de sajnos nem kerülhetett rá sor. Úgy éreztem, az lenne a legjobb, ha fogom magam és megcsinálom, ha nem is pontosan azt, amit szeretett volna, de valami hasonlót, így nem vész kárba a munkája. Nem mellesleg pedig megnézhetem végre milyen volt a 33-as a Sütő utcából nézve.

- Mi alapján választasz "megmentendő" épületet? Ha jól látom, eddig a Madas-ház, a Baross eleje, a régi Népbank és az elbontott Kereskedelmi bank épülete készült el.

- Az eredeti célom az volt, hogy a Kossuth tértől az SZTK-ig terjedő részt rajzoljam meg. Az itt lévő épületeket készítettem el először, főleg azokat, amelyek már elpusztultak, hogy érdekesebb legyen a munkám. A most is a helyükön lévő épületek, mint a Kindlovics-bazárral kezdődő házsor, a méltatlanul elhanyagolt Nemzeti Szálló vagy a nagyposta is sorra kerülnek majd. Jelenleg a Szapáry út végéről elbontott Kereskedelmi bank képével akarok elkészülni úgy, ahogy az a megépítése után kinézhetett, illetve a régi Vasútállomással.

- Köthető egyetlen korhoz ez a munka?

- Sokat gondolkodtam azon, Szolnok melyik időszakát mutassam be. Először az előző századforduló városa volt a terv, aztán beláttam, hogy azzal talán kevesebb embert tudok megszólítani. Végül az 1960-as évek közepére helyeztem a "makett" idejét, mert addigra már sok, ma is álló ház felépült, ugyanakkor még a régi város, a régi házak többsége is áll és felismerhető. Bevallom, azon még kicsit hezitálok, hogy 1965 helyett esetleg 1960 legyen az időpont, mert lényeges különbség, hogy a Magyar utcát lezáró társasházat, vagy "Fradi házat" akarom-e láttatni a Kossuth téren. Mindettől függetlenül szeretnék a századfordulóval is foglalkozni. Ha a házak mérete, magassága, azaz az alapadatok megvannak, akkor a munka oroszlánrészét már elvégeztem, és aránylag már kis feladat a házak díszítése.

- Milyen információk alapján dolgozol? Csak képek, képeslapok vagy leírások, tervrajzok is a rendelkezésedre állnak?

- A munka alapja édesapám gyűjteménye, de szinte bármi, ami plusz információt ad és a kezembe kerül, azt használom. A Fortepan, a Hungaricana, és az internet kínálta lehetőségek nagyon fontosak. Lassan annyi képet átnéztem már, hogy fejben már egész jól elboldogulok a régi Szolnok zegzugos utcácskáiban, természetesen a régi Tabán kivételével. Előfordul, hogy egy fotó nem illik a képbe, olyankor rengeteget agyalok, nyomozok, hogy hol is lehetett az a ház, honnan is készült a felvétel. Van, hogy egy házról csak egy bizonyos szögből készítettek fényképeket, és nagyon nehéz rábukkanni olyasmire, amiből kitalálható, milyenek voltak a ritkábban fotózott oldalai. Például a sokat emlegetett Kereskedelmi bank egyik oldalát csak a Nerfeld-palota egyik kirakatából tükröződve ismertem. Nemrég viszont megismerkedtem Tokaji Attilával, aki rengeteg anyaggal ellát, ezzel is se segítve a munkámat.

- Mi a végső cél? Lesz valamikor egy virtuális régi Szolnok, amit a neten be tudunk járni?

- Hamarosan elkészülök a Szapáry-Boldog Sándor István-Kossuth-Baross utcák kereszteződésével, illetve egy panorámával, amit számítógépen vagy akár egy okostelefonból átalakított szemüveggel meg lehet nézni. Remélem, akad majd olyan, aki még ráismer a városnak arra a régi arcára. Ahogy haladok a munkával, az időutazás is egyre korábbi időpontokban lesz lehetséges. A célom, hogy virtuálisan is dokumentálva legyen Szolnok, és 3D-ben be is járhassuk.

- Mennyi időt töltesz ezzel?

- A hétvégékből tudok egy, másfél napot erre szakítani. Aki foglalkozik ilyesmivel, az tudja, hogy ez nagyon kevés, de a munkám és a családom miatt egyszerűen nem jut rá több időm. Éppen ezért igyekszem minőségi munkát végezni, ráadásul ez a technológia megengedi, hogy az elkészült épületeken később is finomítsak. Például, ha egy új fotót találok, amin addig ismeretlen részletekre bukkanok, azt igyekszem mielőbb beépíteni a már "kész" modellekbe. Az emberek visszajelzései nagyon sokat jelentenek, új erőt adnak a folytatáshoz.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Aluljáró építés (is)
Az egykori Nerfeld-palota második emeletéről profi fotós készíthette ezt a felvételt 1974-ben a mai Baross utca elejéről, amikor az még Beloiannisz út volt. Valószínű, hogy az ismeretlen fotós nem turisztikai emléknek szánta a felvételt, hanem a 4-es út építéséről szóló képes beszámolónak.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Sipos Orbán emléktáblája
Feltételezem, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye létrejöttének 125. évfordulóján kerülhetett a helyére Sipos Orbán emléktáblája a megyeháza aulájában. A Szolnokon további öt "köztéri" műalkotást jegyző Györfi Sándor alkotásainak listájában sehol sem szerepel ez a kis dombormű.

A Szoborpark további képei