Egyedülálló kórusunk

- Felidézhető, hogy mi hívhatta életre 1969-ben a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórust?

- Egyfajta társadalmi igény. Nagyon sok településen alakult kórus abban az időszakban, de hivatásos együttes kevés volt. Kuriózum, hogy Szolnokon a Bartók Béla Kamarakórusról a megalakulás pillanatában már hivatásos együttesként beszélünk. A koncerteken kívül rengeteg olyan vállalati ünnepség és családi rendezvény volt, például névadók, esküvők, egyéb kulturális programok, amelyeken igényelték a színvonalas, kulturális műsorokat. A Kamarakórust a Városi Tanács alapította, és sokáig a Családi Intézeten belül működött, de természetesen a fő feladata akkor is a koncerteken való helytállás volt.

- Valóban egyedülálló a ma is működő szolnoki kórus?

- Főállású tagokkal működő női kamarakórusként egyedülállóak vagyunk az országban.

- Mi kellett ahhoz, hogy túléljék a rendszerváltást, meg talán az azóta eltelt harminc évet is?

- A rendszerváltás környékén biztos, hogy kellett az új városvezetés hozzáállása, akik meglátták az akkor már húszéves kórusban az értéket, amit nem hagytak elveszni, és ez utána is mindig megvolt a város részéről. Az elmúlt harminc évben több szervezethez is tartoztunk, de szakmailag mindig önálló részegységként működtünk.

- Nemcsak a kórus ünnepel idén jubileumot, de annak is éppen harminc éve van, hogy a vezetőjük lett. Hogy mert belevágni huszonévesen?

- Ez egy óriási lehetőség volt. Olyan, ami ritkán adódik egy ember életében. Akkor persze valójában fel sem tudtam mérni, hogy ez mivel jár, de a huszonévesekre jellemző bátorsággal belevágtam.

- Mindig zenei pályára készült?

- Nyolcadikos koromig nem tanultam zenét, mégis valahol belül éreztem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. A tanáraim csodálkoztak is, amikor hangszeres előképzettség nélkül a Tiszaparti Gimnázium ének-zene tagozatára jelentkeztem. Fel is vettek, és nagyon sok mindent kellett pótolnom, de megálltam a helyem. Úgyhogy az érettségi előtt már csak az volt a kérdés, hogy az ének-zene mellé a matematikát vagy az oroszt válasszam. Végül a matematika győzött.

- Főiskolásként nem merült fel, hogy csak a zenével, az énekléssel foglalkozzon?

- Végig benne voltam a főiskola kórusában, ahol nemcsak énekelhettem, de sokszor vezényelhettem is. Amikor azonban megkerestek Szolnokról, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumában taníthatnék, azt megtiszteltetésnek éreztem, és fel sem merült, hogy ne fogadjam el. Így kerültem 1986-ban a Varga Katalin Gimnáziumba, ahol főleg éneket tanítottam és vezettem az iskola kórusát, amivel az ott töltött két és fél tanév alatt is komoly sikereket értünk el.

- Mégis eljött.

- Félre ne értsen, nagyon szerettem tanítani, még matematikát is. Egyáltalán nem arról volt szó, hogy számomra a tanítás valami szükségmegoldást jelentett volna. Ám mindig karnagy szerettem volna lenni, és itt jött egy olyan lehetőség, ami nagyon ritkán adódik. Pályáztam, és 1989. február 1-jén kineveztek a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus vezetőjévé.

- Hogyan fogadták? Hisz mégiscsak egy majdnem Önnel egyidős kórus élére került.

- Rengeteget segítettek. Ha az akkori kórus nem úgy állt volna hozzám, ma valószínűleg nem beszélgetünk. Nem voltam még harminc, a fiatalokra jellemző lendülettel, kihívást keresve vágtam bele. Az első pillanattól kezdve szeretem csinálni, ez az életem.

- Még akkor is, amikor nem a zenével, hanem a hivatali ügyekkel kell foglalkozni? Amikor megérkeztem, nem kották, hanem mindenféle dokumentumok fölött ült.

- Ez is hozzátartozik. Nekem mindig fontos volt, hogy a lehető legjobb körülmények között, saját magunkért kiállva tudjunk dolgozni. Az elmúlt 30 évben egy ideig tartoztunk a Családi Intézethez, aztán a Szigligeti Színházhoz, a Városi Művelődési és Zenei Központhoz, legutóbb pedig a Szolnoki Szimfonikus Zenekarhoz. Mindig, mindenütt tiszteletben tartották az önállóságunkat, főleg szakmai téren, de azért állandóan azt éreztük, hogy a magunk urai szeretnénk lenni. Ami végül megadatott, 2017. július 1. óta a város önálló intézményeként működünk.

- Mekkora ez az intézmény?

- A 15 tagú kórus mellett van egy karnagy, egy igazgató és egy szervező. A pénzügyeinket a város erre szakosodott szervezete intézi. Van egy irodánk és egy próbatermünk a Bartók Béla Zeneiskolában, ahol egyúttal a fellépő ruhákat, hangszereket és a kottákat is tároljuk.

- És miből gazdálkodnak?

- Részben a várostól kapott támogatásból, részben az állami támogatásból, harmadrészt pedig a saját bevételeinkből.

- Mennyi fellépésük van egy évben?

- Változó, de nagyjából 50 és 70 közötti, aminek mondjuk, a fele szolnoki, ami természetes is, hiszen mégiscsak a város kórusa vagyunk. A hivatásos együttesek számára kétféle minősítés pályázható: nemzeti vagy kiemelt. A kiemelteknek, mint amilyenek mi is vagyunk, elsősorban megyei és területi feladatai vannak. Mivel azonban sok tekintetben egyedülálló a Bartók Béla Kamarakórus, az ország szinte minden részéből kapunk meghívásokat, illetve határon túli és külföldi fellépéseink is vannak.

- Hogyan lehet valaki tagja a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórusnak?

- Ha egy kórustag megfelel a feltételeknek, akkor az általában több évtizedes kapcsolatot, kinevezést is jelenthet, hiszen ahhoz, hogy valakivel minden tekintetben együtt lehessen dolgozni, ismerje azt a körülbelül négyszáz művet, amiből a repertoárunk összeáll, két-három év is kell. Nem véletlen, hogy van olyan tagunk, aki régebben énekel itt, minthogy kórusvezető lettem. Ettől függetlenül általában évente hirdetünk meghallgatást, amire elég sokan jelentkeznek, hiszen tényleg kuriózum, hogy valakinek egy női kamarakórus lehet a munkahelye. A meghallgatásnak nemcsak az a célja, hogy valamilyen szólamba új tagot vegyünk fel, hanem az is, hogy tudjuk, pár év múlva esetleg kire számíthatunk.

- Milyen munkahely a kórus?

- Egy napi nyolc órában, reggeltől délutánig dolgozó számára kicsit talán nehezen érthető vagy elfogadható az itteni munkarend. Lehet, hogy egy napon csak néhány órás közös próbánk van, ám az adott műveket mindenkinek egyénileg kell megtanulnia, elsajátítania, illetve mindenkinek a maga felelőssége, hogy a tudását mennyire tartja karban. És ehhez a rengeteg gyakorláshoz jönnek a fellépések, amelyek általában este vannak, sokszor hétvégén, nem egy esetben távol a várostól. Szóval ez nem egy hétköznapi munkahely.

- Mi van, ha valaki hirtelen kiesik?

- Megpróbáljuk megoldani a jelenlegi létszámmal, ha a választott műsor miatt mégis igényli, felkérünk néhány régi kórustagunkat, hogy segítsen. Az elmúlt években alig volt olyan elvállalt fellépésünk, amit lemondtunk volna.

- Mennyire kell a művészeti vezetőnek, a karnagynak, pszichológusnak, barátnak, társnak is lennie?

- Az biztos, hogy mi nemcsak munkahely vagyunk, hanem közösség is. És vannak olyan élethelyzetek, amikor segíteni kell egymásnak. Azt hiszem, néha az előbb felsoroltaknak egy kicsit a keveréke is vagyok. Mert sokszor nagyon személyes titkokat, problémákat is megosztanak velem a munkatársak.

- A jubileumi évad kapcsán ültünk le beszélgetni. Ez mennyiben lesz más, mint az előző 49 évad?

- A jubileum ünneplését már a Magyar Kultúra Napján elkezdtük, amikor a városi ünnepségen a másik két, ugyancsak ötvenéves együttessel - a Szolnoki Népdalkörrel és a Légierő Szolnok Zenekarral - bemutattuk az Aranylakodalom című közös produkciónkat. Az első hat havi programunkat már megjelentettük, de az igazi jubileumi évad 2019. július 1-jével indul és 2020. június 30-ig tart majd. Benne szakmailag is újszerű programokkal, tematizált repertoárkoncertekkel. Nagy örömünkre lesznek ősbemutatóink is, mindjárt most, március 7-én, a Zeneakadémián. Többen is írnak nekünk olyan új darabokat, amelyekkel szélesedhet a repertoárunk. Közben pedig eleget teszünk a hagyományos felkéréseknek, és ősszel tervezünk egy firenzei turnét is.

- És Ön megünnepli valamilyen módon, hogy harminc éve vezeti a kórust?

- Gondoltam rá. Nagyon örülnék, ha mindazokat a munkatársakat, akik az elmúlt harminc évben segítettek nekünk, akiknek köszönhetjük, hogy egyedülálló módon folyamatosan működhettünk, össze tudnánk hívni, mondjuk a Városházán, ahol minden elkezdődött. Egy múltidéző baráti találkozóval szeretnénk meglepni mindazokat, akik nélkül azt hiszem, nem érhette volna meg a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus ezt az ötven évet.

(A fotókat az SZBBK bocsájtotta rendelkezésünkre.)