[arcOk]

Bizsergő ujjak

2021. december 06.

És minden megy tovább címmel jelent meg Nagy Tibor második kötete, amit december 8-án mutatnak be a Tisza mozi kávézójában. Az egykori polbeat énekessel, újságíróval, reklámszakemberrel, a Tisza-tó szerelmesével az életútja mellett a novelláskötet születéséről is beszélgettünk.

- Én már nem láthattalak polbeat énekesként, ezért is lepődtem meg, amikor egy ilyen cikket találtam rólad. Hogy került gitár a nyakadba?

- Szolnokról Szegedre mentem középiskolába, erdésznek tanultam, és ott megismerkedtem Dinnyés Józsival, aki teljesen elvarázsolt. Előbűvöltek azok a dalok, amiket tőle hallottam. Miatta kezdtem gitározni. Már akkor is volt bennem egyfajta közlésvágy, úgy éreztem, vannak olyan gondolataim, amiket valahogy meg kell osztanom másokkal. Abban az időben ennek az egyik legnépszerűbb módja az volt, ha dalban, gitárral mondtad el. Írtam tehát a dalszövegeket, és bejártam az egész országot. Olyanokkal zenéltem együtt, mint Boross Lajos, Muzsay András, Réz Tamás és persze Dinnyés József.

- Meddig maradtál a műfajnál?

- Elvégeztem Sopronban az egyetemet, vadgazdálkodási mérnök lettem, de tulajdonképpen közben is zenéltem. Még ugyancsak Szegeden ismertem meg Nagy Bandó Andrást, akivel az ottani Ifjúsági Házban megcsináltuk a Szegedi kabarét. Utána vele is sokat jártam az országot. De valamikor 1984 körül elkezdtem azt érezni, hogy talán mégsem ez az én utam. Mivel szerettem írni, bekopogtattam a Néplaphoz, ahol az előéletem miatt nem kellett bemutatkoznom. Felvettek, így lettem újságíró.

- Na, ebben a minőségedben már emlékszem rád, bár nem Néplaposként.

- Majdnem egy évtizedig voltam a Néplapnál, majd amikor létrejött az alternatív megyei napilap, átmentem a Jászkun Krónikához, ahol főszerkesztő-helyettes meg mindenféle szerkesztőbizottsági tag is voltam. De nem vártam meg, amíg bedarálják a lapot, elkezdtem reklámmal, marketinggel foglalkozni, a Társalgó című havilapot már úgy csináltam.

- Csakhogy körbejárjuk a közlésvágyadhoz kapcsolódó pályádat, a Társalgó után nekem a következő emlékem rólad egy rádió a Tisza-tónál. Oda hogy kerültél?

- A szüleim szolnokiak, én is itt születtem és itt is éltem 39 évig. Csak valahogy el kezdett izgatni a Tisza-tó, és egyszer csak azt vettem észre, hogy beleszerettem abba a 127 négyzetkilométernyi vízfelületbe. Úgy éreztem és érzem ma is, hogy ott a természet körül ölel, nem ereszt. Ma is Abádszalókon élek. Valamikor 2001 körül ott futottam össze Abádi Szabó Imrével, aki onnan tudósított, és vele kezdtünk el beszélgetni, hogy valamit csinálni kellene a tó körül, rádiót, tévét, újságot. Így indult el a Parti Rádió, ami először csak az abádszalóki frekvencián, később már a tiszafüredin is szólt, úgyhogy négy megyében lehetett fogni bennünket. Nagyon szerettem csinálni, 10 évig, 1 hónapig és 9 napig szólt.

- Azt mondtad, hogy mindig volt benned közlésvágy, mégis elég későn jelentkeztél az első novellásköteteddel. Mire vártál?

- Az írás megmaradt, valahogy mindig bizsergett valami az ujjam hegyében. Az első könyv összeállítására inkább az motivált, hogy mindig azt gondoltam, van valami küldetésünk, a nagy közösségben ott kell hagyni a mi kis nyomunkat. Aztán jött ez a világjárvány, és az első lezárások idején eszembe jutott, hogy akkor most megcsinálom a könyvem. De miután magamon is azt tapasztaltam, hogy már nagyon ritkán olvasok hosszú regényeket, inkább a rövidebb, egy este végigérhető történeteket szeretem, novellákat kezdtem írni.

- Miben más a Félárnyék, az előző könyved, mint az És minden megy tovább című kötet?

- A Félárnyék inkább az életből felmarkolt morzsák, életesszenciák. Tudom, hogy érződik benne az újságírói múltam. A második kötetben viszont kicsit hosszabb, talán irodalmibb novellák szerepelnek. Azt érzem, mindegyik kicsit arról is szól, hogy történhet velünk bármi, öröm, siker, kudarc, az idő nem vár, halad, amin nem tudunk változtatni, ezért fel kell vennünk a ritmust és tenni a dolgunkat. Ha az ember eldönt valamit, kitűz célokat, tesz értük, és nem hagyja magát menet közben sem eltántorítani, akkor sikerülhet. Nekem valami ilyesmit is üzennek ezek a könyvek.

- És lesz folytatás, következő könyv?

- Fejben már nekiálltam, de azt hiszem, az talán regény lesz. Amihez viszont két-három év kell. De nem hagyom abba, jelentkezni fogok. Addig meg, akit az eddigi könyveim érdekelnek, megtalálja őket például Szolnokon, a Baross utcában, a Szkítia könyvesboltban.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Régi fotó, sok rokon
E képeslaphoz használt fotó készítése és az anziksz tényleges feladása között akár negyedszázad is eltelhetett, de a minimum 14-15 év. A kép a még mindig pusztuló víztornyunk mellett sokat elárul az egykori fiúiskoláról is. A kézzel írt szöveg pedig a Trianonnal szétszakított családokról.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Csálé képek

AKB

Szomorú Szapáry
Nagyjából a Szapáry út közepén, a néhai Ságvári Művelődési Ház és a Népfront székház között, a Deák Ferenc terünkhöz vivő kis köz egyik oldalán áll ez a minimum 125 éves ház. Már a 19. században is ott volt a szolnoki korzón, de nem biztos, hogy még néhány év múlva is ott lesz. Építészetileg talán nem képvisel komoly értéket. Az azonban biztos, hogy az évek óta folyamatosan romló állapota miatt az utca és egyben Szolnok csúfsága is. Amit tehetetlenül kell szemlélnünk. Amíg össze nem dől?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Fáklyavivő (fagyis ember)
A mai napig Szolnok egyik legvitatottabb szobra a Tiszaliget bejáratánál álló Fáklyavivő. Többször felvetődött már áthelyezésének az ötlete, de szerintem ez csak akkor fog megtörténni, ha a láthatóan egyre rosszabb állapotban lévő alkotás veszélyessé válik.

A Szoborpark további képei