Album



Ünnepi díszben

2017. szeptember 09.

Nekem olyan, mintha egy ünnepi riportfotóból született volna ez a képeslap. Csak éppen nagyjából száztíz év távlatából azt nem lehet tudni, mit ünnepelhettek a Megyeházánál, és miért volt fellobogózva a Gorove, azaz a mai Kossuth utca eleje. És persze a palotasor előtti fákról is érdemes beszélni.

Ez a mai szemmel nézve nem túl jó minőségű fotó szerintem a múlt század első évtizedének végén készülhetett, hiszen a felvétel bal oldalán látható palotasorban már ott látjuk a biztosítós bérházat. Márpedig a mai Dózsa György út sarkán álló, sárga-bordó vakolású, kétemeletes lakóház - ezen a felvételen a harmadik - utolsóként került a sorba. A "szolnoki paloták" közül a legidősebb a mai Varga épülete, ami a fotózáskor éppen postaként és lakóházként funkcionált. Valamivel fiatalabb a mögötte homályba vesző, jelenleg munkaügyi központként használt Gyömörey-féle lakóház. Az itt még egyemeletes bíróság 1891-ben készült el, a fotó előterében lévő Császi-féle ház, az Arany János utca egyik sarkán pedig néhány évvel később. A másik sarkon álló Mezőgazdasági Takarékpénztár méhkaptáros, szecessziós épületét 1899-ben adták át a korábban ezen a telken álló népiskola helyén.

Ugyancsak a fenti időpontot valószínűsítik a viszonylag frissen ültetett fák az utca páratlan oldalán. Ismert ugyanis olyan szolnoki, a Megyeházát a másik irányból mutató felvétel, amely ugyancsak nagyjából száztíz évvel ezelőtti, és hasonló méretű fákat látunk rajtuk. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a Gorove/Kossuth utca ezen szakaszán, szinte húszévente kivágták és újraültették a fákat. Az 1920-as évekből származó képeslapon ugyanis ilyesmi korú csemetéket láthatunk, majd a hatvanas években nyoma sincs a fáknak. Szóval akár azt is mondhatjuk, hogy a legrosszabb túlélési mutatókkal a Szolnok főutcájára ültette fákkal bírnak az elmúlt bő évszázadot vizsgálva.

A körülbelül a mai buszmegálló helyéről készült fotó igazi különlegessége azonban nem a sokszor megörökített palotasor, vagy a facsemeték, hanem a házak homlokzatain és a villanyoszlopokon is látható lobogók. Amelyek közül kettőre hívnám fel a figyelmet. A Megyeháza tetején lévő mérete és állása alapján már-már életszerűtlennek tűnik, bár kizártnak tartom, hogy később retusálták volna a képre. A másik, a felvétel jobb oldalán létható első oszlopon lévő, amely az összes többi, magyar zászlóval szemben csak kétszínű. Rávághatnánk, hogy ez a város vagy a megye kék-sárga lobogója, de akár azt is mondhatnánk, hogy ez a Habsburgok fekete-sárga zászlaja, ami ekkoriban, a dualista államban, az Osztrák Császárságot is jelképezte.

Az mindenesetre biztos, hogy valami jelentősebb ünnep lehetett a fotózás napján a városban, hiszen egész komoly tömeg látható a Megyeháza előtt. Fiákerek, hintók, különböző lovas kocsik látszanak az épület előtt, sőt olyan, mintha a járókelők közül többen is nem a fotóst, hanem az eseményeket figyelnék. Márpedig, ha ez így van, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fővárosi "Vasúti levelezőlapárusítás" gondozásában megjelent képeslaphoz egy korabeli riportfotót használtak. Ami legalább annyira ritka a Szolnokról megjelent képeslapok között, mint a város egy részének ünnepi díszben való megmutatása.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Gyors behívás, új templom
Úgy tűnik, a második világháborúban is sok katona küldött egy-egy gyors üzenetet Szolnokról, a város valamelyik részletét ábrázoló képeslapon. Az akkor éppen hétéves újvárosi, más néven Szentlélek templom fotóját Pál Berta kisasszony kapta Rákosligeten 1944. július elején.

Az Album további képei
 

AKB

Fájó bökkenő
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Közös siker emléke
Ha nem éppen egy újabb vészhelyzet elhárítása lenne a közös feladat, akkor minden bizonnyal ennél az emléktáblánál is lett volna koszorúzás. Meg előtte talán kicsit helyre is állítják a Városháza falán a 2000-es nagy árvíz elleni védekezés valamennyi résztvevőjének emléket állító táblát.

A Szoborpark további képei