Album



Ugyanaz kétszer

2014. április 19.

A Kossuth teret ma Nyugat felől lezáró társasház számtalan fotón és képeslapon feltűnik. Természetesen nem szépsége vagy különlegessége, inkább a helye miatt. Nekem is van két olyan lapom, amelyek szinte ugyanabból a szögből ábrázolják, ám különböző időpontban.

A Bakonyi Béla által fotózott színes képeslapról már írtam szűk három évvel ezelőtt. Akkor azonban valamiért nem foglalkoztam az ugyanezt a házat Horváth Zoltán által megörökítő, fekete-fehér anziksszal. Holott egymás mellé rakva a két lapot, apró, ám érdekes különbségeket fedezhetünk fel rajtuk.

Konkrét bizonyítékom természetesen nincs a dologra, de azt feltételezem, hogy a két lapon használt fotók közül a színes készült korábban. És nemcsak azért, mert bár méretében nagyobb és ugye színes, ám ötven fillérrel olcsóbb képeslapról van szó. Egy-két részlete miatt gondolom, hogy a színes fotó az idősebb.

Hogy pontosan mikor dolgoztak a név szerint ismert fotósok - ami elég ritka a magyar képeslapok esetében -, arra ismét csak viszonylag szélesebb, és bizonytalan időintervallumot tudok mondani. Mivel a színes képeslapot 1972. február 29-én adták postára, biztos, hogy a képnek ez előtt kellett készülnie. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük, hogy az úton milyen gyér a forgalom, illetve a fotók jobb szélén még látható a Steiner-féle ház, akkor azt kell mondanunk, a fotósok valamikor a hatvanas évek második felében dolgozhattak. Amiatt pedig, hogy a képek középpontjába komponált "fradi" - eredetileg zöld-fehér - ház már áll, sőt lakott is, azt is mondhatjuk, hogy a fotósok csak 1964 vagy inkább 1965 után dolgozhattak. Lehet, hogy tévedek, de mivel van olyan képeslapom, amin a Kossuth téri Munkásmozgalmi szobor már áll - az szerintem 1964-ben került a helyére -, viszont a teret záró társasházat még daruk építik, feltételezem, hogy ez az épület csak a hatvanas évek közepére készült el. Tehát a két fotós valamikor 1965-1968 között dolgozhatott. A képeken látható emberek ruházata alapján Bakonyi úr valamikor nyáron, míg Horváth úr inkább kora ősszel.

Hogy a színes lap fotója a korábbi, arra egyrészt bizonyítékot szolgálhatnak a 4-es út mellé telepített fák. A fekete-fehér képen már nagyobbak, a Kossuth utcában állók az első emeleti erkélyeket is takarják. Ugyancsak ezt támaszthatja alá a hatalmas virágágyás, amely a színesen még látható, a másikon viszont nem. Sőt fekete-fehéren a virágok helyén valami egészen érdekes bódé áll, oldalán külföldi feliratokkal. Nem hinném, hogy a még átalakuló, ráadásul komoly bontási munka előtt álló Kossuth téren valakinek eszébe jutott volna egy ekkora ágyást létesíteni.

Az utcai közvilágítás eszközei persze elbizonytalanítanak egy kicsit. A színes képeslapon, az imént említett virágágyás előtt ugyanis áll egy olyan háromfejes ostorlámpa, ami a fekete-fehéren hiányzik. Sőt, fekete-fehérben a társasház sarkánál lévő ostorlámpán már a fej sincs meg. Mivel az egyértelműen régebbi lapokon már láthatóak ezek az ostorlámpák, nem hinném, hogy a fekete-fehér fotó még a telepítésük előtt készült volna. Feltételezésem szerint ezen inkább már eltűnőben vannak a lámpák, és a helyükre az út fölé lógatott lámpatest került, amit egyik végén a mindkét lapon, a Steiner-féle ház mellett kikandikáló villanyoszlop tarthatott.

Bizonytalanságomat egy másik, az elektromos árammal összefüggő elemmel igyekszem elhessegetni. A fekete-fehér képeslapon ugyanis sokkal több tévé-antenna látható a társasház tetején, mint a színesen. Azaz az új társasház lakói szép lassan a hatvanas évek új vívmányához, a televízióhoz is hozzájuthattak, ami megkövetelte az antennák felszerelését.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Fura fal a gimi előtt
Nincs kétségem afelől, hogy a Roth Dezső kiadásában megjelent szolnoki képeslaphoz eredeti, tehát nem manipulált, azaz utólag kiegészített vagy átrajzolt fotót használtak. Így megkerülhetetlen a kérdés, hogy mi lehetett az a fal, ami valamikor 1895 és 1911 között állhatott a Verseghy gimnázium előtti parkban, nagyjából a mai játszótér helyén.

Az Album további képei
 

AKB

Fájó bökkenő
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Móra Ferenc emléktábla
Véletlenül bukkantam a Móra Ferenc szolnoki tartózkodására emlékező táblára a Szent István király utcában. Akkor hirtelen el sem tudtam képzelni, hogy mi köze lehetett a tudós-írónak a megyei rendőrkapitányság épületéhez és a városhoz.

A Szoborpark további képei