Album



Szigeti kitekintett

2022. október 08.

Korán kitavaszodhatott 1905-ben Szolnokon. Szigeti Henrik, aki akkor már közel másfél évtizede volt a város megbecsült fényképésze, azon a tavaszon kitekintett új műterme ablakán, és megörökítette a város főutcáját. A lábai, és így a szemünk előtt, a fák árnyékában az a mai Kossuth utca.

Ez az 1905. május 3-án, Fodor Richárd által Szolnokon postára adott képeslap sok dologra rávilágít. Számomra leginkább arra, hogy végre meg kellene jegyeznem: a hatvanas évek elejéig, a mai Szapáry utca végén álló Kereskedelmi Bank szecessziós épülete nem 1907-ben, hanem legkésőbb 1905-ben épült. Merthogy az ezen a képeslapon ránk maradt fotó máshonnan nem készülhetett, csak a mai Boldog Sándor István utca elején, nagyjából a "pártház" és a sarki bérház között alig hat évtizedig álló épület második emeletéről. Ahol az első bérlő Szigeti Henrik lehetett, aki 1891-ben indult szolnoki működésétől kezdve legalább négy helyen bérelt műtermet a város legfontosabb kereszteződésének környékén. Hogy a Kereskedelmi Bank sarki, tehát a Kossuth és a Szapáry utcára is néző műterme hányadik volt a bérlemények sorban, sajnos nem tudom. Az azonban több képeslappal is bizonyítható, hogy e műterme ablakaiból előszeretettel készített fotókat a mester, Szolnok képes krónikása. (Onnan legalább nem kellett messzire cipelni a korabeli masinákat.)

Azt hogy ez a fotó 1907 előtt készült, egyébként a megörökített látvány, pontosabban egy épület hiánya is igazolja. Ha ugyanis 1907 után tekintett volna ki kameráján keresztül Szigeti mester a műterme ablakán, akkor a jobb oldali házsorban, a Kalmár Mirsa feliratú épület utáni földszintes ház mellett már ott kellett volna magasodnia a Népbank épületének. Ám nincs ott, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy két darab emeletes ház kivételével - a már említett Kalmár házon kívül, a fotós felé csak tűzfalával néző, a hetvenes évek elején elbontott Steiner-féle ház - csak földszintes épületek szegélyezték a város főutcáját a Szapáry kereszteződéstől a Kossuth térig. Olyan földszintes házak, amelyek mindegyike üzlettel és kirakattal nézett az utcára, hiszen a városi piacnak is otthont adó főtérre vezető út lehetett a korabeli Szolnok legfontosabb bevásárló utcája. Itt és a tér körül e kép készítésekor is legalább ötven üzlet várta a szolnokiakat és a környékről bevásárolni érkezőket.

Az utcai bejáratok fölött pedig cégérek lógtak. Ez az 1905. május 4-én, egy bizonyos Évához megérkező, még hosszúcímzéses képeslap fotója ugyanis arra is rávilágít, hogy az előző század elején Szolnok főutcája is tele lehetett cégérekkel és cégtáblákkal. Milyen jó lenne ezeket a korabeli reklámeszközöket elolvasni, és ezek alapján összeállítani Szolnok legjobb helyen üzletet vivő kereskedőinek listáját! És tudni, milyen termékek kereskedői helyezkedtek el a legközelebb a város főteréhez, illetve a földszintjén bazárként működő városházához. Szigeti Henrik annak idején láthatta ezeket, de gondolom, hétköznapi dolgok voltak az ilyen táblák, eszébe se jutott úgy megörökíteni őket, mint tette sokszor a Tisza nagykanyarulatával vagy éppen a másik ablakából a Szapáry utcával.

Szigeti Henrik, ha 1905 kora tavaszán, egy kellenes délelőttön kitekintett a talán még friss festék illatú új műterme nyitott ablakán, megállapíthatta, hogy milyen szépen belombosodtak a Gorove utca páratlan oldalára pár évvel korábban ültetett fák. És milyen szépen fejlődnek, a páros oldal járdája és a kocsiút közé telepített újabb csemeték is, amelyek között még jól láthatók a századforduló környékének nagy újdonságának, az villanyvilágításnak az elengedhetetlen tartozékai, a villanypóznák. Amelyekbe a fotózáskor még talán második Scheftsik István villanytelepéről érkezett az áram, de néhány hónap múlva már egy városi cég biztosította e szolgáltatást. Minden bizonnyal Szigeti Henrik megelégedésére is, akinek műtermében ekkor már egész biztosan villany világított.

 

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Weinstock a Szent Ferenc utcában
A baldachin alatt ülő Szomorú Krisztust és a polgári leányiskolát 1914-től lehetett így megörökíteni, mégis Weinstock Ernő volt az első, akinek eszébe jutott ez a kompozíció. Talán azért, mert a nem szolnoki illetőségű fotósnak és képeslapkereskedőnek valami újat kellett mutatnia a sikerhez.

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Móra Ferenc emléktábla
Véletlenül bukkantam a Móra Ferenc szolnoki tartózkodására emlékező táblára a Szent István király utcában. Akkor hirtelen el sem tudtam képzelni, hogy mi köze lehetett a tudós-írónak a megyei rendőrkapitányság épületéhez és a városhoz.

A Szoborpark további képei