Album



Megmaradt képeslap

2013. december 08.

Ezt a rettenetes minőségű képeslapot 1928. augusztus 1-jén küldték Szolnokról Jászdózsára. A hátuljára írt szöveg alapján - a csók szó négyszer szerepel benne - persze teljesen mindegy lehetett, hogy mit ábrázolt, mikor készült és milyen minőségű az anziksz.

Hogy ez a viszonylag nagy mennyiségben készült - sokszor felbukkanó - képeslaphoz használt fotót nem a húszas években készítették, arra nemcsak a minősége, de a Verseghy Gimnázium előtti tér állapota is bizonyíték. Ugyanis a város első középiskolájának főbejáratával szembeni terület a húszas évek végén már nem volt ilyen sivár, mint ahogy e fotó alapján gondolhatnánk. A környéket ugyanis a Tisza szálló 1926-os építését követően rendezték, így az akkori Horthy Szabolcs park már alapvetően gondozott képet mutathatott. Sőt, azt gondolom, hogy erről a környékről már a tízes években sem lehetett volna ilyen fotót készíteni.

A képeslapokon lévő feliratok - ahogy az a múlt heti Album cikkből is kiderült - olykor kevesebb támpontot adnak egy fotó korának a megállapításához, mint egy bélyegző. Ám ebben az esetben talán elfogadhatjuk: a képeslap szövege - Szolnok, Főgimnázium - is arra utal, hogy maga az anziksz jóval előbb készült, mint feladták. A Főgimnáziumunk ugyanis 1922 óta viseli a szolnoki születésű költő nevét. És, ha jól látom, ebben az esetben nemcsak a képeslap felirata, de még az épület homlokzatán lévő szöveg is Főgimnáziumként azonosítja az épületet.

Elsőre egyébként azt gondoltam, hogy a Vasúti Levelezőlapárusítás által forgalomba hozott képeslap fotója a gimnázium épületének 1888-as átadása után nem sokkal készült. Ám, ha jobban megnézzük a fotót, van rajta három részlet, amelyek miatt azt kell mondanom, hogy a fotó legalább tíz évvel későbbi. Ezek pedig a három teljesen különböző villanyoszlop. Az elsőt a Magyar utcai szárny sarkánál, a másodikat a bejárattól balra, a harmadikat pedig szinte a bejárat mellett lehet felfedezni. Mivel Szolnok villamosítása csak 1896-ban indult meg, valószínű, hogy ezek az oszlopok csak néhány évvel később kerültek az iskola elé. Amiatt pedig, hogy a színház irányába nincs folytatásuk - ráadásul akkor még a színház első épülete sem állt -, feltételezhetjük, hogy ezek az oszlopok kifejezetten az iskolába hozták az áramot. Hogy miért különbözik mind a három, azt persze nehéz megmagyarázni.

Szóval, ha tippelni kellene, azt mondanám, hogy ez a fotó az 1900-as évek első évtizedében készült, és talán az első világháború ínséges éveiben lett belőle képeslap. Amire akkor viszonylag nagyobb mennyiségben volt szükség, így sokat nyomhattak belőle. Ahogy pedig a háború és a forradalmak elmúltak, maradt egy halom lap, amit azonban mégsem lehetett kidobni. És úgy tűnik, simán el lehetett adni azoknak, akiknek nem a képes oldal volt a legfontosabb.

Hanem az, hogy egy Jászdózsán élő úrleánnyal - a ceruzával írt név sajnos teljesen olvashatatlan - tudatni lehessen: a fiatalember egy "jó erős gyakorlat befejezése után jó kimerülve" is sok-sok csókot küld és "csókkal gondol" a hölgyre.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnoki kórházsorozat
Dollinger Erhardt szerintem 1967 júniusában járt Szolnokon, és egy egész tekercset ellőtt az az évi Vasutasnapon átadott MÁV kórházra. Ezekből a fotókból aztán majdnem egy évtizeden át jelenjenek meg olyan képeslapok, amelyekről megfordításuk nélkül csak mi tudjuk, hogy Szolnokot mutatják.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - Szolnok a két világháború között - 2025. február 24. (hétfő) 18:00

AKB

Másnak apróság
A Szabadság téren, a két híd felhajtója által közrefogva áll egy régi épület, amit sokan bölcsődeként emlegetnek, jelenleg talán a múzeum használja. Az épület láthatóan nem nyitogatott, tér felőli fedeles kapuja mellett évtizedekig "bástyás" utca- és házszámtábla volt látható. Olyanok, amelyek 1926-ban kezdtek Szolnokon megjelenni, és mára nagyon kevés maradt belőlük. Már innen is hiányoznak. Nekem legalábbis. Porszem, amikből a múltunk összeáll.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Jubileumi park emléktábla
Művészeti értéket nem nagyon hordoz ez a négy évtizedes, egyik sarkán jó pár esztendeje törött emléktábla. A rajta látható információk sem adnak pontos eligazítást elhelyezésének okairól, ám sejthető, hogy miért is került a Kun Béla körúti házak mögé.

A Szoborpark további képei