Album



Ipari emlék

2012. augusztus 14.

Az egykori Szolnoki Cukorgyárat ábrázoló, nagyjából száz éves képeslappal kapcsolatban szinte csak kérdéseim vannak. Ezek közül csak az egyik, hogy készülnek-e még valaha képes üdvözlőlapok - akár netes változatban - ipari üzemekről.

Valamikor a múlt század tízes éveinek közepe táján készülhetett ez a színezett képeslap, aminek a párját lassan két éve, nagyjából a Szolnoki Cukorgyár kéményének a felrobbantása idején közöltem ugyanebben a rovatban. Elsőre azt gondolnám, hogy a két kép egy időben készült, ám ha ez így is történt, az biztos: ez a lap került később a piacra. Szerintem azért, mert míg a gyár főbejáratát ábrázoló másik lapon Czukorgyár felirat szerepel, ezen már a mai írásmóddal egyező Cukorgyár olvasható.

A két lap készítőjétől és kiadójától szívesen megkérdezném, miért is született meg ez a két fotó, és miként lett belőlük nem kis példányszámban megjelent és értékesített képeslap. (A legfontosabb kérdések persze azok lennének, hogy hol vannak az eredeti fotók, és készültek-e más beállítások a gyárról e két ismert mellet.) Megtörténhetett már jó száz évvel ezelőtt, hogy a gyártulajdonosok reklámképeket rendeltek a város ismert fotósaitól? Mondjuk azért, hogy a távolabb élő részvényesek felé is igazolni tudják a gyár elkészültét. Avagy az egykori gyár saját igényei miatt születtek ezek a képek, de készítőik úgy gondolták, vannak olyan jók a fotók, hogy érdemes lenne piacra dobni őket.

Legszívesebben persze azt feltételezem, hogy ezek a fotók és belőlük a képeslapok azért születtek, mert akkoriban mindenki büszke volt egy új gyár megnyitására, és egy város rangját legalább annyira emelték ezek az építmények, mint mondjuk a főtér, a városháza vagy a templomok. Ezt az általam vágyott magyarázatot persze más, szolnoki üzemeket ábrázoló képeslapokkal - jelenleg - nem tudom alátámasztani, holott a papírgyár vagy a járműjavító, netán a híres malmok is kerülhettek volna ilyen alapon képeslapra.

Ugyancsak jó lenne megtudni, hogy az egykori cukorgyárnak melyik részét is ábrázolja ez a kép. Az biztos, hogy olyan üzemcsarnokot látunk, ami bentebb helyezkedett el a főúttól. És vajon, az itt látható kémény ugyanaz, amelyiket két éve a levegőbe repítettek? Egykori cukorgyári dolgozók vagy a nálam régebben Szolnokon élők, a város múltját kutatók talán tudnak erre válaszolni.

És milyen jó lenne még azt is tudni, hogy az üzem előtt kire vár a fiakker? Vagy lehet, hogy nem is bérkocsiról, hanem korabeli szolgálati járműről van szó? Esetleg éppen amiatt áll ott, hogy az üzem valamikori igazgatóját kényelmesen bevigye a pár kilométerre fekvő belvárosba? Azt hiszem, ezt már soha nem fogjuk megtudni.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Ilyen is volt egykor Szolnok
Az ehhez az 1915-ben Szolnokról Prágába küldött képeslaphoz használt fotó nem sokkal korábban készülhetett a mai Kossuth tér és a Magyar utca találkozásától nyugat felé fordulva. A képen látható házak mára eltűntek, holott többségük nem sokkal a fotózás előtt épült. Egy utcányi múlt.

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Egy hős honvéd emléke
A József Attila és a Százados út kereszteződésében, az egykori laktanya sarkánál immár 85 éve emlékeztet tábla egy 90 évvel ezelőtti balesetre, amikor a közeli kubikgödörbe beszakadó Oreskó Sára és Herbst Jenő szerelmespárt Hanzély Pál honvédhadnagy és társai megmentették, ám a tiszt életét vesztette.

A Szoborpark további képei