Album



Homályos kép

2013. január 01.

Gyűjteményem eddigi legrosszabb minőségű lapja lett, ám képi tartalma miatt egyszerűen nem lehetett kihagyni a megvásárlását. Feltehetném a találós kérdést, hogy hol készült a lap, de nem teszem. Mert éppen az benne a lényeg, hogy a szolnoki Madas-ház van rajta.

Ha letakarnánk a két alsó sarokban lévő feliratot, valóban sokáig kellene törni a fejünket, hogy hol készült a kép. Így viszont nagyon gyorsan beazonosítható, hogy a Barasits-féle képeslaphoz használt fotót nagyjából a Néplap mai székháza elől, a mostani parkoló posta felőli végből készítették. Csak azért nehéz felismerni a helyet, mert a harmincas évek óta sokat változott a Baross utca képe.

A fotó jobb szélén lévő emeletes épület helyén ma a megyei napilap székháza áll. Hogy ez mikor tűnt el, nem tudom. Ezen kívül egyetlen, ugyancsak harmincas évekbeli lapon tűnik fel. Mellette, a földszintes házak - ha jól számolom, három darab - telkein a nyolcvanas évek közepén emelt, kék üveges egykori SZÜV-székház áll, amiben jelenleg az MKB bank és még ki tudja, mi minden működik. Ezt követi a Sütő utca torkolata, majd az a négy Baross utcai ?palota?, amelyek valamilyen módon túlélték az elmúlt száz évet. Az elsőben ma bank, a másodikban a szolnokiak által 1-esnek nevezett ABC, a következőben telefonszaküzlet található, a Szapáry-Baross sarkán pedig a sárga téglás Kiglovits bazár áll.

A Baross utcát záró épület pedig a Nerfeld-palota - igen a leégett régi Centrum -, ami némi támpontot is ad a kép születésének időpontjához. Nerfeld Ferenc feltörekvő üzletember több telken épült áruháza ugyanis 1929-ben készült el, tehát ezt a fotót csak ezután exponálhatták. Mivel azonban a fotó bal oldalán, a maga legnagyobb tömegével a Madas-ház is látható már, azt kell mondanunk, hogy a fotós inkább a harmincas évek második felében dolgozott. Viszont 1939 előtt, mivel a lapot abban az évben adták postára. (A világháború kitörése után 8 nappal küldték a miskolci tüzér hadosztálynak.)

Mint már utaltam rá, a kép igazi értéke számomra a Madas-ház ábrázolása. Akár azt is mondhatom, hogy talán ez az egyetlen ismert kép, amin a Madas-ház tűzfala látható. A Madas-ház pedig a szolnoki legendárium egyik érdekes eleme, amiről általában annyit szokás elmondani, hogy a 4-es út építésének esett áldozatul. Ami alapvetően igaz, de azért tegyük hozzá, hogy Madas Mihály - az építtető - működésének története éppúgy feldolgozatlan, mint e ház engedélyeztetésének körülményei, vagy a szolnoki gettó működésében betöltött szerepe. Nem lepődhetünk meg, ha egyszer kiderül, ez a bérház a harmincas években csak egy kis helyi panama részeként kerülhetett ide. Hogy aztán alig negyven évesen, 39 évvel ezelőtt, 1973 decemberében a levegőbe repítsék. Mert a régi Baross utca amúgy tényleg alkalmatlan lett volna a 4-es út forgalmának áteresztésére.

Sajnálom, hogy ilyen rettentő rossz minőségű a kép. Vagy azért, mert a tömeges nagyítás nem sikerült jól, vagy, mert az eredeti felvételnek egy eleve gyenge másolata készült a fotóműhelyben. Pedig, ha nem így lenne, akkor a boltok feliratai is sok mindenről mesélhetnének.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Nótaköltő lelkész lapja
Ennek az 1927-ben postára adott szolnoki lapnak nemcsak az az érdekessége, hogy a város háború utáni első "nagy" beruházását mutatja, miközben az anziksz vásárlói a szegényházi kápolna építésére is adakoztak, hanem írója is: Radvánszky József, aki később lelkésze lett az Eötvös téri templomnak.

Az Album további képei
 

AKB

Fájó bökkenő
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A városrész jelképe
Szandaszőlős jelképe vagy címere is lehetne a városrész kvázi főterén 2014 óta álló Szőlővivők című alkotás. Pogány Gábor Benő szolnoki születésű és Szolnokon is élő és alkotó, Munkácsy-díjas szobrászművész "háromalakos" műve tulajdonképpen egy kút a Lengyel Antal téren.

A Szoborpark további képei