Album



Eltűnt kávéház

2013. december 14.

Valamikor az előző századfordulón működött egy kávéház a Baross és a Szapáry utcák kereszteződésében. Hungária volt a neve, és valahol a ma büféként működő aluljáró helyén állhatott. Hogy mikor tűnt el?

Mielőtt bárki rávágná, hogy akkor, amikor a hetvenes évek közepén az új 4-es főutat elkezdték építeni, szögezzük le, hogy addigra ez a ház már rég nem volt a helyén. A Baross utca 3. szám felszámolása kapcsán, a hetvenes évek elején készült fotókon ugyanis már azt láthatjuk, hogy az 1-es számú telek üres, kvázi park. De már a harmincas években készült képeslapokon sincs nyoma a kávéháznak, maximum az egykor annak otthont adó épületnek, aminek portálját addigra alaposan átépítették. Fura számomra, hogy a város közepéről, a múlt század elején, amikor a kávéházak a virágkorukat élték Szolnokon is, egyszerűen eltűnt egy ilyen intézmény.

Ami ezen a múlt század fordulóján készült képeslapon még megvolt, sőt az előtte álló, kamerába bámuló "tömeg" alapján azt gondolhatjuk, sikeresen is működött. A Baross utcára néző négy nagy ablaka és a Kossuth tér felé néző három hasonló portál alapján pedig azt is feltételezhetjük, hogy nem is lehetett kisméretű vendéglátóegység. Ami ráadásul - ahogy ezt a képeslap is mutatja -, tényleg jó helyen volt.

A képeslap bal szélén ugyanis Kindlovics-bazárt láthatjuk, ami a nevét részben az építtetőjéről, részben a földszintjén működő számos üzletről kapta, ami feltételezhetően komoly forgalmat generált a környéknek. Ami pedig bő száztíz évvel ezelőtt amiatt is kivételes hely volt a városban, hogy - amint itt látható - macskaköves út, járda, sőt közvilágítás is jellemezte. Arról nem is beszélve, hogy az anziksznak használt fotó tanúsága szerint tervezett fásítás is történhetett akkoriban város ezen részén, hiszen a télies képen gondosan megtámasztott facsemeték is láthatóak az út mentén. Ráadásul, aki a belvárosba jött a vasútállomás felől, annak a Hungária kávéház előtt is el kellett haladnia gyalog vagy olyan konflisokkal, amit a fotón is látunk távolodni.

Mindent egybevetve, Szolnok egyik legfrekventáltabb helyén állt egykor a Hungária kávéház. A korabeli korzó elején, ahonnan egy háznyira már akár a Kádár cukrászda is működhetett, négyre meg a Nemzeti Szálloda, földszintjén hasonló műintézménnyel. Lehet, hogy ezek okozták a Hungária vesztét?

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Például az SZTK helye
Az egykori szolnoki gróf Tisza István tér 2-es, 3-as és 4-es számú telkein álló házak, sőt talán az 1-es épületének egy részlete is ránk maradt Weinstock (Nagyváradi) Ernőnek köszönhetően, aki szerintem a 1928-29-ben (is) járhatott a városban, amiről ez az ötképes mozaiklap tanúskodik.

Az Album további képei
 

AKB

Fájó bökkenő
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Mikor, mi a Hősök terén?
Nem tudjuk, pontosan mikor állították fel és mikor bontották el. Nagyjából négy és fél évtizeden keresztül állt a Hősök terén, az SZTK előtt a talán "szovjet katonai emlékmű", aminél olykor évente négyszer is koszorúztak. Főleg, mert közel másfél évtizedig ez volt a helyi felszabadulási emlékmű is.

A Szoborpark további képei