Album



Egykori érkezés a Kossuth térre

2010. március 14.

Induljunk el a fotós kamerájának helyétől a Kossuth tér felé! Jobb kéz felől olyan földszintes és egy emeletes házakat látunk, amelyek később az úgynevezett Centrum saroknak adtak helyet. Hogy mikor tűntek el? Valaki biztosan tudja.

A Népbank Takarékpénztár Rt. feliratú ház nyomait azonban még ma is megtalálnánk, ha az Árkádok mellett álló, ronda alumínium burkolatot lebontanánk az egykori Sztár áruházról. Milyen szép lehetett egykor az az épület. Vajon mi indokolta a hetvenes évek elején, hogy úgy elcsúfítsák?

Mellette egy kisebb üzlet ? a mai lottózó helyén ? majd következik a Magyar utca torkolata. Az árnyékok és a fények jól mutatják, hogy ott, ahol ma egy árkád alatt kell átmenni, száz éve még utca nyílott. Aztán egy újabb földszintes, ma már nem létező ház mellett haladunk, és ne zavarjanak meg senki a kupolák: a városháza a következő épület. Távolabb feltűnik a megyeháza, a Varga, a bíróság épületei, de az egykori Néplap-székház helyén még egy földszintes épületet találunk.

Visszafelé indulva - a fotós felé -, a Baross utca bal oldali házaiból nem sokat látunk. Földszintes épületek, a főtér sarkán pedig minden bizonnyal a Steiner-ház hátsó fala néz felénk.

A déli órákban készült képen lovas szekerek, gyalogosak róják a poros főutcát. De két oldalt, mintha járda, virágágyások és villanyoszlopok jeleznék már, hogy a megyeszékhely egyre városiasabb képet próbál mutatni.

 

Album

Alapkő a régi házak helyén
Bontják a régi várost, hogy helye legyen az újnak. Ráadásul ünnepélyesen. Hogy mindenki ünnepelt-e a hetvenes évek elején, nem derül ki a képről, amit elsőre nem volt könnyű azonosítani.

Az Album további képei
 

AKB

Február 1.
A kép február 1-jén este készült a szolnoki vasútállomáson. A MÁV-nak vagy nagyon jól megy, vagy a szeretet, amit még adni tud, avagy már olyan rosszul megy, hogy létra sincs, netán itt mindenki lehajtott fejjel jár, esetleg a bonyolult szervezeti struktúrában elveszett az utasítás, hogy ki húzza ki a konnektort. Mindegyik megoldás röhejes! 39 nappal Karácsony után!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szentháromság torzó
Talán egyetlen olyan települése sincs az országnak, de városa egész biztosan nincs, ahol ne állna Szentháromság szobor. Szolnok is így van ezzel, igaz a mi szobrunk ma már csak torzóban van meg, és nem ott, ahol a XX. század első felében állt.

A Szoborpark további képei