Album



Árkádos ház

2014. január 25.

Sose tudtam, hogy a Kossuth tér és a Magyar utca torkolatába, valamikor a hatvanas évek közepén épített, közel nyolcvanlakásos társasháznak Árkádos ház a neve. Márpedig ennek a nagy példányszámban megjelent képeslapnak a hátoldalán, több nyelven is ezt a nevet adják meg.

A kép előterében parkoló, sötétszínű Wartburg 311-es miatt nagyon sok fórumon felbukkan ez a körülbelül negyven-negyvenöt éves képeslap. Aminek a képes oldalát nézegetve tényleg csak a szolnokiak tudják azonnal, hogy hol készült a fotó. Legyünk őszinték: se túl szépnek, se túl jellegzetesnek nem nevezhető a fotós témaválasztása. Ráadásul a megörökített háznak a hátsó homlokzatát mutatja. Számomra érthetetlen, hogy ebből miként lett az állami képeslapkiadó cégnél nagypéldányszámú termék.

Az azonban tény, hogy a fura témaválasztásnak köszönhetően, rengeteg apró érdekességet fedezhetünk fel a képen. Ha már egy autó tette viszonylag ismertté a fotót, akkor kezdjük ezzel. Nézzék csak a gyönyörű CF-es, fehér kormányos Wartburgot! Nem ül benne senki, de a hátsó ?elefántfül? ablaka nyitva van. Nem tudom, merne-e ma itt - ahol egyébként mindig sokan állnak - félig nyitott hátsó ablakkal valaki parkolni. Az NDK-s csoda persze nincs egyedül, hiszen a kép jobb szélén, az árnyékban egy állami - a rendszámát AC-nek látom - Warszawa M201-es is parkol nekünk háttal. A bal oldalon pedig egy 250-es Pannónia - a fiatalabbak kedvéért: magyar motorkerékpár - lóg be a képbe. Nehéz eldönteni, hogy a három közül melyik a szebb.

A járművek után vessünk egy pillantást az Árkád eszpresszó teraszára. Kezdjük mindjárt az áttört beton térelválasztóval, ami azt hiszem, jó ideje nincs már meg, pedig a maga nemében különleges alkotás volt. Ugyancsak nincsenek már a helyükön a hatvanas években modernnek számító, bóbitás utcalámpák, amelyek emlékeim szerint inkább jelzőfénynek, mintsem világításnak voltak jók. Amitől pedig teljesen elolvadok, az a terasz bútorzata. Tegye fel a kezét, akinek az ilyen szögletes, léces, emlékeim szerint színes székek kapcsán azonnal egy tégely puncs-vanília vagy valami hideg üdítő ugrik be, miközben a szülők ráérősen ülnek egy üveg, gyöngyöző sör társaságában! Ha lehetne a Kádár-kor vendéglátásának jelképeire szavazni, szerintem az első tízben benne lenne ez a szék.

Az eszpresszótól tovább haladva, a lakóház alatt a Kossuth térre látunk át. Ebből pedig arra kell következtetnem, hogy ez a fotó, biztosan 1975 előtt készült. Mert, mint korábban már utaltam rá, abban az évben, az ebbe az árkádba beépített maszeknál kaptam egy játék rendőrautót. Ám ennél sokkal érdekesebb, hogy ha jobban megnézik, akkor az árkád túloldalán, még áll az egykori Kossuth téri WC, egyben buszmegálló épülete.

És elsőre észre se vettem egy apró részletet, ami ugyancsak egyértelművé teszi, hogy a fotó nem készülhetett a hetvenes évek közepe után. A bal felső sarkot tessék nézni! Azt a kupolaszerű építményt. Ami bizony nem az Árkádos ház tartozéka, hanem a szomszédos, egykori Népbank, későbbi Sztár áruház teteje. Azaz e fotó kattintásakor még nem kezdődött meg a Kossuth tér egyik jellegzetes, akkor már több mint félévszázados házának az átépítése.

Ja! És persze az Árkád ház tetejét se erőszakolták még meg egy idétlen nyeregtetővel.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Ritkaság, ritka helyről fényképezve
Az újdonság erejével hatott rám ez az Arcanum felületén található képeslap, holott minimum száz, de inkább több éves. Az is eltartott pár pillanatig, hogy azonosítani tudjam, hol is járunk Szolnokon. Szigeti Henrik a Kaszinó elől, nagyjából a mai buszmegállótól fordította kameráját a Kossuth tér felé.

Az Album további képei
 

AKB

Szavakon túl
Klímaszorongás? Környezettudatosság? Globális felmelegedés? Környezetvédelem? A víz a legfőbb kincs? Vannak nagy szavaink és kifejezéseink, meg van a valóság. A valóság, ami mindig piciben, hétköznapiban, közvetlen közelről mutatja meg, hogy mennyire vesszük komolyan a világ problémáit. Amik a fejünkben nem nálunk jelentkeznek, nem velünk történnek, nem minket érintenek. Még. És addig így is lehet gondolkodni a vízről, a szemétről, a betonról.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szoborrá lett zöld Bobónk
Szolnok immár azon egyetlen vidéki település Magyarországon, ahol két szoborrá lett mozdony is megtekinthető. Az idei Szolnok napján az 1856-ban alapított járműjavító mai főépülete előtt kapott helyet az M44 062 pályaszámú zöld mozdony. Emléket állítva a hazai ipar sikereinek.

A Szoborpark további képei